,,Soha ne add fel a reményt, mert lehet hogy amire mindig is szükséged volt, ott van az orrod előtt'
Mikor felébredtem Hazz nem volt mellettem.Körbe néztem a szobában, de sehol senki.Gyorsan bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam.Felvettem egy kék csőgatyát, amin masnik voltak.Vettem fel hozzá egy fekete trikót, aminek az elején arany színű halálfej volt.És egy fekete cipőt.
Lementem a lépcsőn, és a fiúkkal találtam szemben magam. Harry nem volt köztük.
-Reggelt.Hazz merre van?-Kérdeztem egy mosoly kíséretében.
-Eléggé ki van.Inkább most hagyd.-Motyogta Niall.
-Miért?Mi történt?-Néztem körbe a négy srácon.
-Nem tudjuk.Egyszerűen csak megint gyilkos kedvében van.Volt vadászni, és nem volt szép látvány.Fogalmam sincs mi ütött megint belé, de jobb ha most nem keresed a társaságát.-Nézett rám Liam komoly tekintettel.
-És mikor lett ilyen megint?-Kérdeztem.
-Este mikor haza jöttünk a vadászatból, már akkor sem nagyon volt jól. Ezért elküldtük vadászni, de szinte semmit sem javult.Azért persze jobb lett, de kérlek ne menj a közelébe.-Kérlelt Louis.Bólintottam és kezemet végig húztam a karomon, mire felszisszentem.Tekintetem követte a karom, és láttam hogy tele van a kezem lila zúzódásokkal.Nyeltem egyet, majd gyorsan hátra tettem a kezem, mielőtt a srácok meglátják.Pontosan tudtam hogy mitől volt.Végig simítottam a derekamtól a csípőmig, és ott is éreztem azt a fájdalmat. Zayn-re pillantottam, és láttam hogy tekintetével engem pásztáz. Ahogy nézett, azonnal elárulta, hogy tudja, vagy legalább sejti mi okozta a csúnya zúzódásokat.Felszaladtam a szobába, és alaposan bekentem a lila foltokat alapozóval.Ügyeltem rá, hogy ne látszódjon egyik sem. Azt is tudtam, hogyha Harry meglátná, azonnal kiakadna.Amúgy is, most éppen 'nincs jól'.Gondolom lent van.De jó ez így? Bevallom kicsit félek tőle. Igazán elvetemült tud lenni ilyen állapotban. Néha elgondolkodom azon, hogy a vámpírokat én milyennek látom.Kedvesek, jó fejek, majdnem olyanok mint az emberek. Pedig nem. Louis és a többi srác, embereket öl meg nap mint nap. Tudom, hogy amikor bírnak állati vérrel táplálkoznak, de akkor is. El sem tudom képzelni, mennyi embert ölhettek már meg. Tudom hogy ezt ők is bánják. Hisz nem tennék, ha nem lenne muszáj.De akkor is. Fel sem fogom mekkora veszélyben vagyok a közelükben.Hiszen csak egy pillanat is elég lenne egyikőjüknek hogy megöljön.Talán túl nagy bizalmat fektetek beléjük. Zayn is majdnem megölt. A fenébe is. Már megint hülyeségeken jár az agyam. Hisz szeretem őket. Csak ezek a negatív gondolatok sosem mennek ki a fejemből.És egyre több dolgot tudok meg. Vajon hány titok van még, amit nem tudhatok? Az emberek valóban egy olyan világban élnének, amit olyan lények uralnak, amilyenekről nekik fogalmuk sincs? És hogy nem veszik észre, hogy ezek az emberek eltűnnek? Lehet hogy ezek a kérdések, örökké kérdések maradnak. Talán sosem kapok rájuk választ. De az a srác.Az erdőben, mikor csak úgy átalakult.Eleinte szinte felfogni sem bírtam. Hogy lehet egy világnak ennyi titka?Akkor, vajon angyalok is léteznek? Ők is köztünk élnek? Vagy innentől ez már csak a hóbortos képzelet lenne? Szétfeszítette a fejem a sok megfeleletlen kérdés.Persze nem akartam feltenni őket senkinek.Miért is fárasszam őket ezzel? Meg, az igazság az, hogy legtöbbször csak akkor tudom meg az igazat, ha magamtól jövök rá a dolgokra. Annyira elgondolkodtam, hogy nem hallottam meg a lépteket a szobám felé.
-Minden rendben?-Hallottam végül egy férfi hangot. Hátra fordultam, hogy láthassam a hang gazdáját.
-Ohh Liam, hát persze.-Húztam mosolyra a számat.-Te mindig megijesztesz.
-Bocsi.De nem tehetek róla. Nem direkt csinálom.-Nevetett.
-Tudom.-Mosolyogtam.Sarkon fordult és lement. Én is mentem utána, de a lépcsőn megbotlottam és majdnem a felétől leestem. Ez is csak én lehettem. Annyira abnormálisan béna vagyok.A lépcső alján feltápászkodtam, és reméltem hogy egy darab vérző sebem sincs.Végig néztem magamon, és valóban nem volt. A konyhába mentem, annak reményében, hogy tudok nyugalomban kajálni valamit. Óvatosan kinéztem a nappaliba a konyhából, és láttam ahogyan Hazz a a tv-t bámulja. Ujjaival idegesen babrált, és mintha csak érezte volna hogy nézem, felém fordította a fejét. Tekintete vad volt, és eszméletlenül ijesztő. Állkapcsa megfeszült miközben engem nézett. Ajkaim ketté váltak, és képtelen voltam levenni róla a tekintetemet. Fel akart állni, de a mellette ülő Niall vissza nyomta őt. Niall-re pillantott, majd rám, és utána vissza a tv-re. Mély levegőt vettem, és csináltam magamnak egy szendvicset.Már a második szelet kenyeret vágtam volna, mikor valaki megfogta a vállam. Persze mi más is történhetett volna. Elvágtam a kezem.
-Basszus.BASSZUS!-Szitkozódtam, és próbáltam fedni a sebet. Liam állt mögöttem. Ismét.
-Sajnálom.Nem tudtam.És izé..öhm..Siess fel, és mosd le.Nem tudom hogy miért, de ennek az illatnak még nekem is nehezemre esik ellenállni.-Suttogta, és előrébb lökött a mosdó irányába. Próbáltam átszaladni az előszobán. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül, ekkor váratlanul neki mentem Harry-nek. Felsőtestem lágyan neki ütközött az ő erős felsőtestének. Vörösen ragyogó szemeivel végig mért, majd lassan végig nyalta ajkait.
-Harry! Nyugodj le!-Hallottam Nialler hangját.A következő pillanatban Harry nekem rontott volna, de Niall és Liam időben lefogták őt. Össze-vissza ficánkol a szorításukban.Nem igazán bírtak vele. Louis és Zayn jelentek meg mellettem. Zayn segített hogy lefogják Harry-t, Louis pedig felkapott és a fürdőbe sietett velem. Még mindig láttam szemeim előtt azt a tekintetet. Hogyha most elengedik, tuti hogy megöl. Annyira vad volt. A benne lakozó állat teljesen elnyomta a kedves, odafigyelő fiút. Ahogy Louis letett a kézmosó elé, az egész testem remegett.
-Nyugi.Nincs semmi baj.-Ölelt át védelmezőn az uncsim, akit annyira szeretek.Hirtelen szó szerint zokogni kezdtem.A hátamat simogatta, és óvatosan lemosta kezemről a vért. Ajkai ketté váltak, miközben figyelte a vértől tisztuló ujjamat. Maga felé fordított, és szájon puszilt. Elkerekedett szemekkel néztem rá.Megvakarta a tarkóját és hunyorogva nézett rám.
-Sajnálom. Ezt a zokogásod és a véred keveredése hozta ki belőlem. Nem akartam.-Mentegetőzött.
-Felejtsük el.-Nevettem. Ő is mosolygott.
-Megnézzük hogy van a szerelmed?-Kuncogott.
-Fogd be. És igen.-Nevettem. Lementünk. Ő ment elől, ugyanis nekem még mindig remegett a lábam a félelemtől. Lementünk és elég nyugodt volt a hangulat. A nappaliba sétáltam minden erőmet össze szedve. Harry ült a kanapén. Lábait felhúzta, és átfonta karjaival. Maga elé nézett, és nagyokat sóhajtott.
-Minden rendben?-Sétáltam elé kicsit remegve.
-Jól vagy?-Kérdezte, de nem nézett a szemembe. Ajkaimat erősen az övének nyomtam, anélkül hogy bármit mondtam volna. Kezével megfogta a csípőm, és maga mellé húzott. Forró felsőteste kellemes volt. Öleltem őt amennyire csak bírtam. Nem akartam elszakadni tőle.
-Sajnálom. Biztos nagyon meg ijedtél.-Suttogta.
-Az egyetlen dolog amiért nem foglalkozok vele, az az hogy tudom hogy nem direkt csinálod.-Kezdtem simogatni hátát.
-A kérdés már csak az, hogy meddig fogod ezt bírni. Tudom mennyire rettegsz a haláltól. Félsz tőlem, csak még magadnak sem mered bevallani. Rettegsz a puszta gondolattól, hogy egyszer neked esem mikor senki nem lát. És hidd el, bárhogy is próbálok, semmit sem tudok ellene tenni. Széttép a tudat, hogy nem tudlak megvédeni...saját magamtól. Pedig bármitől, bármikor megvédenélek. Ha valaki bántani merne, én egy pillanat alatt kinyírnám. De, magammal nem tudok mit csinálni. Tudom hogy azzal is fájdalmat okoznék ha csak így itt hagynálak, és azzal is fájdalmat okozok, hogy veled vagyok. Remélem minél előbb normális leszek újra.-Morogta mély hangján a fülembe. Nem akartam elfogadni hogy így van. De valóban igaza volt. Meddig lehetünk mi így együtt? Talán, kettőnknek nincsen közös jövője. Vagy ha mégis, az nagyon kemény lesz. Szenvedés és fájdalom az élet minden percében. Őszintén elegem volt már ebből. Nem is tudom mikor nevettem őszintén utoljára. Mióta ismerem őket, az életem csupa felfordulás. De nem bánom, mert imádom őket. Tehetetlen vagyok ebben a helyzetben. De sosem voltam még olyan boldog sem mint mikor vele voltam. Gondoltam jobb ha gyorsan témát terelünk.
-Amúgy, ki volt az a farkas fazon?-Kérdeztem.
-Austin.A föld legbunkóbb, és legidegesítőbb embere. Ráadásul egy idióta farkas.-Forgatta szemeit.
-Akkor farkasok és léteznek.-Vontam le a következtetést.
-Igen, vannak. Sajnos. És ne menj a közelébe. Féltelek tőle.
-Rendben. Ígérem. -Mosolyodtam el. Szerette hallani ha igaza van, vagy valami az ő döntése szerint van.
-Holnap koncertünk van.-Mosolygott.
-Hol?
-Németországban. És nem, nem hagylak itt. Jössz velünk.-Mondta. Tudta mi lenne az első kérdésem, ezért megfelelte. A teste annyira forró volt. Jó érzés volt a melegség, miközben hozzá bújtam. A szemhéjam egyre nehezebb lett. Lehunytam szemeimet, majd el aludtam védelmező szorításában.
