hazudd, hogy szeretsz |luke hemmings| félbehagyott|

×kilenc

Hetek teltek el. Luke tényleg betartotta az ígéretét. Nem szólt hozzám, még csak rám sem nézett. Bármennyire is szar volt bevallani, fájt. Baromira fájt, és éreztem, hogy nehezen bírom. Hiányzott, még akkor is, ha tudom, tényleg nincs sok közünk egymáshoz. Egyszerűen csak hiányzott a közelgése. Szinte minden nap eszembe jutott az a nap, amikor megmentett. Álmaimban ismét egymáshoz bújva fekszünk az ágyban.

Megálltam a tükröm előtt, végigsimítottam oldalt a ruhámon, magamban pedig magabiztosan kijelentettem, hogy fantasztikusan néztem ki. Mély levegőt vettem, majd kimentem a lakásomból.

Furcsa előérzettel sétáltam végig a sétányon, kezemben a táskámmal, amiben némi pénz pihent. Szürkület volt, a város is egyre csendesebb lett, kevés ember járkált az utcákon.

A szórakozóhelyhez érve rávillantottam egy édes mosolyt az őrre, aki csak biccentett. Hozzászokott már, hogy napi szinten járok be hozzá, nem is kért már egy ideje tőlem sem személyit, de már le sem szokta ellenőrizni a nevem, mert tudja, én vagyok az első a listán.

Az utóbbi időben sok időt töltöttem el Nick-el. Lényegében csak esténként találkozunk, akkor is itt, ami után kiveszünk egy szobát, ahol tapsolni szoktunk...

Belépve a helyiségbe megpillantottam Nicket. Egy asztalnál ült, és egy borostás, kissé elhízott pasassal tárgyalt. Az asztalon egy aktatáska pihent. Egyetlen egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy valami rosszba keveredhetett. Nyugodtan sétáltam mellé, egy csókkal üdvözöltem, és mellé ültem.

Egyik kezével átkarolt, ám rám sem pillantott, csak tovább magyarázott a pasinak valószínűleg spanyolul. Most, hogy jobban megfigyelhettem a pasit, tényleg lerítt róla, hogy spanyol. Haja szénfekete volt, a bőre színe is sötétebb volt, mint az enyém.

Még pár percig magyaráztak, bár nem igazán figyeltem.

Gondolataimat és a beszélgetésüket az ajtó óriási csapódása szakította félbe. Rendőrök sokasága árasztotta el a termet, mindegyik kezében pisztoly volt, amelyeket felénk szegeztek. Az előttem és a mellettem ülő férfi felálltak, menekülni próbáltak. Nick kivett a zsebéből egy pisztolyt, egyik kezével magához rántott, és a halántékomnak szegezte. Az alhasamban keletkezett gyomorforgató érzés szinte teljesen elkábított, nehezen bírtam a lábamon maradni. A fülem zúgni kezdett, homályosan láttam.

- Ha lőnek, a csaj meghal - ordította a hátamnál lévő.

Teljes mértékben lefagytam és megdöbbentem. Nem csak azért, mert az a személy, aki az utóbbi időben sokat jelentett nekem, most azzal fenyeget engem és a rendőröket, hogy megöl, hanem azért is, mert rájöttem, Nick tényleg rossz ember. Hinnem kellett volna Luke-nak. Ha hittem volna, nem álltam volna ott, és nem kellett volna attól tartanom, hogy otthagyhatom a fogam.

- Engedje el a nőt! - parancsolta az egyik rendőr, ám az semmit sem ért.

- Engedjenek minket szabadon, és a nőnek semmi baja sem lesz.

Remegtem. Szemmel láthatóan remegtem, ez ellen pedig semmit sem tudtam tenni.

A hátamnál lévő egy pillanatig megfeszült. Éreztem, a keze szorítása is alábbhagy, a pisztolyt sem szegezte olyan erősen a halántékomhoz, mint ezelőtt.

- Ereszd el őt, és nem lövök a fejedbe egy tárnyi golyót - hallottam meg a hátunk mögülről egy reszelős hangot.

Nem lehet. Ez nem igaz.

- Na mi van, a sofőr nem is sofőr? - röhögi el magát Nick.

Nem, ez csak hazugság.

Őrült módján kezdett el kattogni az agyam. Ha úgy vesszük, az után kezdett el dolgozni Nick-nek, miután együtt lettünk. Azután lett a bizalmasa, miután közelebb kerültem hozzá. Azért lett testőr is, mert tudott verekedni. Azért ment el különböző megbeszélésekre Nick-el, mert ha baj volt, akkor ő volt az, aki megmentette Nick seggét.

Ő volt az, aki elvégezte a piszkos munkát.

És az az ajtós eset. Azért tudta megoldani, mert már benne volt a szakmájában.

És miért volt benne a szakmájában?

Azért mert rendőr.

Luke egy kibaszott rendőr.