hazudd, hogy szeretsz |luke hemmings| félbehagyott|

×tíz

Megrökönyödve meredtem magam elé egy kihallgató teremben. Előttem egy idős pasas ült, kissé borostás volt, arca megviselt és fáradt. Papírokat böngészett, tekintetét pedig néhányszor rám emelte.

Nem tudtam ránézni. Egyszerűen képtelen voltam más emberre nézni. Magyarázatot követeltem tőle, és Luke-tól is, de az utóbbit azóta nem láttam, hogy megmentette az életemet. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy felfogjam, mi is történt a mai nap.

- Felkészült? - kérdezte tőlem a pasi.

Felé emeltem a tekintetem, s mélyen a szemébe néztem. Felkészültem-e? Soha. Kíváncsi vagyok-e az igazságra? Teljes mértékben.

Bólintással feleltem neki, mire ő egy mély sóhajt hallatott.

- Nem fog börtönbe kerülni - kijelentése után viszonylag megnyugodtam.

Attól függetlenül, hogy egyáltalán nem erre a kijelentésére vártam, megnyugtatott. Mr. O'donelle-t hónapok óta figyeltük, drogügyletei és sikkasztásai miatt. Ennyit mondhatok - ezzel felállt, s már indult is ki, de utánaszóltam.

- Hogy érti, hogy csak ennyit mondhat? - kérdeztem, miközben az üvegből készült asztalra meredek.

- Megparancsolták, hogy a részleteket nem mondhatom el.

- Tehát vannak részletek - motyogtam magam elé meredve.

- Hölgyem - biccentett. Próbálta menteni magát, ám semmi esélye sem volt.

- Ki parancsolta meg önnek?

- Hölgyem, ezt nem...

- Azt kérdeztem: Ki parancsolta meg? - dörrentem rá hirtelen.

A férfi megszeppent, félőn nézett rám. Amint megpillantotta elborult arcomat, mély levegőt vett.

- Mr. Hemmings volt az - suttogta csendesen.

- Mégis ki itt Mr. Hemmings? - vontam fel szemöldököm.

- Mr. Hemmings a főnököm, hölgyem - felelte, majd magamra hagyott.

Szóval főnök. ÉS rendőr. Rendőrfőnök. Az FBI-nak dolgozik. A helyzet kezd egyre rosszabbra és bonyolultabbra fordulni.

Pár pillanatig magam elé meredve álltam a teremben. Fejemben megpróbáltam rendszerezni a gondolataimat, ám amikor semmire sem jutottam: döntöttem.

Kicsaptam az ajtót, és mentem előre. Fogalmam sem volt, hogy hova jutok, egyszerűen csak követtem a mindig-előre elvet. Elmentem a recepció mellett, ahonnan egy nő szólt utánam. Nem figyeltem rá, bár egy pillanatig azt gondoltam, mégiscsak meg kéne osztanom valakivel, hogy miért rohanok végig egy olyan épületben, ahol csak rendőrök és ügynökök vannak, mint valami elme háborodott.

Addig megyek, ameddig meg nem pillantom az igazgatóság irodáját. Gondolkodás és kopogás nélkül benyitok.

Luke ült az asztal innenső felén, egy idősebb pasi pedig a másik felén. Mindketten engem figyeltek, tekintetem pedig megállapodott a szöszit. Pár pillanatig kapkodtam a tekintetem közöttünk, ajkam szólásra is nyitottam.

Ám Luke felállt a helyéről, és felém lépett. Két kezével megragadta az enyémet, kissé hátrébb tolt, ezzel mozgásképtelenné tett. Fülemhez hajolt, halkan belesusogott.

- Menjünk innen ki. Elmagyarázom.

A pasi felé fordult, biccentett, majd elhagytuk az irodát.

- Magyarázd meg - követeltem, miközben kifelé haladtunk.

- Hallgass és gyere - dörrent rám kissé ingerülten. Kezével megszorította a vállam, ezzel arra kényszerítve, hogy hallgassak rá.

- Ne parancsolgass, Hemmings! Magyarázatot követelek, a fene essen belé - vinnyogtam.

Néhány szem ránk szegeződött, de ez ebben a pillanatban egy kicsit sem izgatott.

- Menjünk ki - motyogta, s a kezemnél fogva kifelé húzott.

Miután kimentünk az épületből, a parkolóba vezetett, ahol megálltunk az egyik autó mellett. Egy gombnyomással kinyitotta a járgányt, majd biccentett, hogy üljek be.

- Sajnálom - motyogta, miután kényelembe helyezte magát a vezetői ülésen.

- Van is mit - hördülök fel.

- Nem akartalak belekeveredni. Egyszerűen csak így sikerült - maga elé meredve suttogja eme szavakat, tekintete elveszett.

- Belekeverni? Mégis hogyan kevertél bele? - vonom kérdőre.

- Amikor nálam aludtál akkor, raktam rád egy lehallgatót. Viszonylag kicsi, észre sem vetted, mert a fülbevalódba tettem. Tudtam, hogy sosem veszed ki, így nem féltem attól, hogy észreveszed. Ezzel a nyomkövetővel követtem és hallgattam végig Nick életét. Sikerült olyan átadásokra lecsapnunk, ami a lehallgató nélkül nem ment volna. Szóval lényegében...

Ám nem hagytam, hogy befejezze. Túlságosan is fájt.

- Lényegében kihasználtál, igaz? - láttam, hogy szóra nyitja a száját, de a szavába vágtam. - NE. Ne folytasd. Eleget hallottam. Kösz, Luke. Kösz, hogy elbasztad a nemlétező kapcsolatunkat ezzel a hazugsággal.

Gondolkodás nélkül kiszálltam az autóból. Nem érdekelt, hogy szitkozódik, és az sem, ha utánam szalad. Én is szaladtam. El előle. El mindentől. Elegem volt már belőle. Elegem volt mindenkiből. Ebből a helyzetből. Egyszerűen túl sok volt. Túlságosan is fájt. Nem, nem csak az, hogy hazudott. Csalódtam benne. Csalódtam abban az énjében, aki igazából nem is létezik. És az a legrosszabb, hogy ebbe az énjébe én őrülten szerelmes voltam.