Mi vagyok én Neked?

Érkezem

Kissé tartva a változástól és bánva, hogy eltelt a nyár bámultam ki a vonat ablakán. Szülőföldem felé tartottam... mégis még idegen volt nekem. Csak hagyjátok, hogy elmagyarázzam.

Előszöris, a nevem Melanie Almond. Nemrég tötöttem be a 15-öt. A fontos az, hogy most bentlakásos suliba megyek, ahol persze nem fogok ismerni senkit. Én eddig külföldön laktam szüleimmel. Mármint, egy Magyarországgal szomszédos országban. De úgy döntöttem, mikor nagy leszek, ideköltözök. De hamarabb jutok ide, mint gondoltam. Ami nem mondom, hogy nem tetszik. Az az igazság, hogy kissé félek. A változástól. De végülis én döntöttem így. Azért remélem, barátságos szobatársat kapok. És remélhetőleg nem harapják le a fejem a suliban. Na jó, az utolsó vicc volt, de tény, hogy be vagyok szarva az idegességtől, bár ezt próbálom nem kimutatni.

Ezen kívül eldöntöttem, ha már Magyarországon vagyok, itt nagyobb a fiúválaszték. Mármint minél előbb akarok egy tartós kapcsolatot. Nem tudom miért, de egyszerűen vágyok rá, hogy legyen egy fiú, akihez mindig fordulhatok, aki mindig szán rám időt, és aki átölel ha szomorú vagyok. Valaki, akinek érezhetem a melegségét... a szeretetét.

Na jó, ez egy kicsit csöpögősen hangzott, hangosan soha nem mondanék ki ilyeneket. Én ugyanis elég máshogy szoktam viselkedni, mint amilyen vagyok. Próbálom mindig nemtörődömnek mutatni magam, ám valóban egy valóságos bőgőmasina vagyok. Próbálom erősnek mutatni magam, de gyenge vagyok.

Nem gondolkoztam tovább, mert elaludtam. Legközelebb azelőtt keltem fel, mielőtt le kellett volna szállnom. Micsoda mázlista vagyok. Jó az időzítésem.- gondoltam, miközben csomagaimat pakolásztam, és készülődtem a leszállásra.

Valaki várt az állomáson, és velementem, ugyanis tudta a nevem. Persze ő is bemutatkozott. Egy felsőbbéves, szintén bentlekásos, akit kiküldtek elém, hogy segítsen cipelni a cuccaimat, na meg persze, hogy elvigyen a bentlakáshoz. Amiről mellesleg fogalmam sincs, hol van, mert hát csak egyszer vagy kétszer voltam ebben a városban, és még kicsikoromban. Hogy miért pont ide jöttem suliba? Rólam érdemes tudni, hogy jó tanuló vagyok, ám sosem szoktam otthon tanulni. Legfeljebb óra előtt egy kicsit. Szüleim azt mondták, ez az iskola merőben segítheti továbbtanulásomat, ami csak azért érdekelt, hogy aztán valami jó egyetemet, majd állást találhassak magamnak. Csak először túl kéne élnem a sulit. Tehát itt kötöttem ki, ebben a városban.

A suli fele (ami egyébként a bentlakás mellett volt) taxival mentünk. Egész úton kifelé bámultam az ablakon és megszemléltem új otthonom helyszínét. Szép város volt. Nem túl kicsi, de túl nagy sem. Egyértelműen tetszett. Útban láttam néhány jónak tűnő ruhaboltot, úgyhogy eldömtöttem, hogy majd körülnézek ezen a környéken is.

Tervezgetéseimből a felsős srác, Bryan ébresztett fel, hogy megérkeztünk, mire én nyomban kipattantam az autóból. És ott voltam: az iskola előtt. Elállt a lélegzetem...