Mi vagyok én Neked?

5. rész

Melanie szemszöge

Ilyen nincs! Újra találkoztam Roy Clark-kal! Hát ezt nem vártam volna. Bár nagyon meglepődtem, de örülök neki. Egyre jobb ebbe a suliba járni. Majd kiugrok a bőrömből, bár próbálom magam féken tartani. Most meg itt ülök Roy mellett- Evelyn vette a szitut és kettesben hagyott minket- és próbálom kifaggatni arról az egy évről, ami alatt nem hallottunk egymásról.

- Hogyhogy feketére festetted a hajad?- kérdeztem már vagy ötödszörre, de sehogysem akart válaszolni.

- Biztos, hogy tudni akarod?- bólintottam, mire lehajtotta kissé a fejét, de válaszolt- Hát igazából azért, mert tudtam, hogy a fekete hajú fiúk jönnek be neked, és ha már nem találkozhattam veled, lagalább ez emlékeztetett rád.- nem hittem a fülemnek. Roy ilyesmit mondott? Habár nem mintha nem tetszene.(:P)

Roy még általánosban szerelmet vallott nekem, és én is vonzódtam hozzá. Nem is épp kicsit. Csak olyan balek voltam, hogy nem mertem bevallani neki, mit érzek, és mire összeszedtem a bátorságom, elköltözött. Csak se szó se beszéd, otthagyott. Persze miért is szólt volna, ha úgyis visszautasítottam. Vagyis ő ezt hihette. De hogy most is szerelmes lenne belém? Nem vagyok benne biztos, valami azt súgja, ne is áltassam magam. De hát olyan jó lenne. Ki ne akarná, hogy egy ilyen fiú legyen a barátja. Mióta találkoztunk megnőtt, látszik rajta, hogy férfiasabb lett. Tetszik az új énje. Főleg a szép éjfekete haja. Bár természetes hajszíne a barna, szerintem ez a szín jobban áll neki. 

- Na most meg hirtelen nem mondasz semmit.- arcomat pásztázta a tekintetével, míg én próbáltam nyugodt maradni.

- Csak... aranyos tőled- mondam azt amit őszintén gondoltam. Zavarában elnevette magát. Istenem, csak én látom, hogy most milyen cuki? Nem. Ugyanis majdnem minden lány minket nézett vagy épp rólunk susmogtak valamit. Nos, úgy látszik igencsak népszerű a lányok körében. Pedig amikor én megismertem még nem nagyon volt az. Biztos sokat változott azóta. Legalábbis részben. Úgy köszöntött, mintha csak tegnap ment volna el. Mi több, kedves volt velem, nem hozta szóba azt, ami régen történt köztünk. Vagyis ő azt hiszi szerintem még mindig, hogy viszonzatlanok voltak érzései. Elmondanám neki, hogy nem így van. De úgy érzem már késő. Talán végleg elveszítettem őt. Legalább is eddig azt hittem. A mostani viselkedését nézve, ahogy megölelt, ahogy nevet.. talán még mindig van esélyem.

- Figyelj, öhm.. talán nem emlékszel rá, de a hétvégén töltöm a tizenötöt, és szervezek egy bulit. Ha kedved van, eljöhetnél.- még szép, hogy emlékszem rá, te butus. Hogy is felejthetném el, hiszen pont azon a napon vallottál nekem szerelmet? Jaj, ezek a fiúk mindent túlbonyolítanak.

- Persze, szívesen. Van valami konkrét, amit esetleg szeretnél szülinapodra?

- Csak azt, hogy ott legyél. Az nekem bőven elég- elpirultam, mire ő csak egy féloldalas mosolyra húzta a száját. Majd körülnézett. Mindenki a helyén ült, a tanárt várták. Jesszusom, annyira lefoglalt egy fiú, hogy még a csengőt sem hallottam meg? Mióta vagyok én ilyen? Nem lényeges. Milyen óra is jön most. Ja, földrajz. Pompás. Kedvenc tantárgyam a "legutálnivalóbb tantárgyak" listáján. Most komolyan. Miért kell ilyesmivel tömniük a fejönket, mikor ott van az internet. Azon sokkal több információt lehet megtalálni, mint amennyit valaha is meg fogunk tudni tanulni. Teljesen hasztalan ez a tantárgy. Én mégis itt ülök és körmölöm a leckét- ugyanis miközben én erről teóriáztam bejött a tanár. Nem vagyok normális. Hagynám az egészet a francba.

De addig még levegőt sem merek venni, míg itt ül Ő mellettem. Nem tudom, miért vagyok ilyen feszült a közelében. Régebben nem volt ez. Pedig akkor is egy csomót lógtunk együtt. Valami megváltozott. Vagy én változtam meg, ki tudja.

 Hat óra kínszenvedés után végre hazaengedtek- ami jelenleg nekem a bentlakás volt. Az még szép és jó, hogy színvonalas suli, szépen néz ki meg minden, de azért ez már emberkínzás. Most meg minden egyes napom így fog eltelni. Már kezdek rájönni, miért nem szeretem a sulit. Na meg persze arra is, hogy miért szeretem. Mert ott van Ő, aki szürkének tűnő világomba színeket vezet be. Bármikor meg tud nevettetni, beszélgetést kezdeményezni, vagy épp súgni, ha nem tudom a leckét- amit német órán meg is tett. Egyre jobban bírom az új Royt. Vagy mondjuk úgy, egyre jobban belészeretek? Az kissé abszurd lenne. Azok után amik történtek. Vagy csak én dramatizálom túl ezt az egészet? De tényleg, mintha egy szappanoperában lennék. Ez nekem gyanús.