Mi vagyok én Neked?

Újra

Roy szemszöge

-Melianie! - felriadtam. Az órámra néztem ami hajnali ötöt mutatott tehát még van egy csomó időm elkészülni. És suliba menni. De hamar eltelt a nyár! Megint suliba kell menni. Annyira nem akarok. 

Amúgy furcsa, hogy ilyenkor felébredek. És hogy miért pont Melanieval álmodtam? Nem tudom. Nem is kéne már gondoljak arra a lányra, mert én szerettem de ő nem viszonozta az érzéseimet. Meg aztán mióta elköltöztünk azóta nem is beszéltem vele. Már azt hittem túltettem magam rajta de még mindig érzem, hogy ez nem igaz. Na de elég a töprengésből!

Kikászálódtam az ágyból és beálítottam a hajam amolyan "mikor felkeltem csak végigszántottam rajta az ujjaimmal és már kész is voltam vele" stílusban. Ez persze nem igaz, mivel minden nap majdhogy fél órát vesződöm a hajammal. De megéri. Meglepő, de mióta befestettem a hajam és így hordom, sokkal jobban buknak rám a csajok. Persze többségük ribanc de ez engem nem érdekel. A közeljövőben nem tervezek hosszantartó kapcsolatba kezdeni, tekintve arra, hogy még mindig nem tettem túl magam Melanien. Legalábbis asszem. Remélem hamar el tudom felejteni. Addigis lekötöm magam pár csajjal.

Legalábbis így terveztem, de valami fenekestül felforgatta terveimet. Akkor történt, mikor megláttam Őt. A suli parkjában volt, hosszú szőke tincseit megaranyozták a nap sugarai, amitől még gyönyörűbb lett, mint amire emlékeztem. És engem nézett. Sietősre vettem lépteimet, remélve, hogy nem ismer fel és hogy nem fogunk többet egymásba futni. Talán nem is ismert fel, hiszen nem tudta, hogy feketére festettem régen még barna hajamat. De mindegy is. Egy velünk párhuzamos osztály terme felé tartottam, hogy szóljak néhány haveromnak, hogy szombaton buli lesz nálunk, mert nemsokára betöltöm tizenötödik életévemet.

Persze ez nem izgatott annyira. Csak az érdekelt, hogy jól bulizzam ki magam, igyam le magam akár a sárga földig és felejtsem el azt, ki is volt az a Melanie. Már közel egy éve ezt próbálom tenni, de nem megy. Pedig a suliban nem is olyan csúnyák a csajok, sőt kifejezettem szépek, de mindig érzem, Melanie nyomába sem érnek. A szememben még mindig ő a leggyönyörűbb. A régi sulimban sok srác ráhajtott, de ő mindenkit visszautasított. Ugyan miben reménykedtem, majd én kivétel leszek? Persze hogy nem. Én mégis reménykedtem, mint egy bolond, mert elvakított a szerelem. De többet ez nem fordul elő. Sosem hagyom többé, hogy a szerelemnek nevezett dolog irányítson engem, mert akkor lehullana az a fal, amit egy éven keresztül építgettem magam köré. Nem, nem hagyom, hogy minden csalódásom kárbavesszen. Nem lehetek megint az a tökkelütött, aki akkor voltam.

Megnéztem a telefonom: már csak pár perc becsengetésig. Miután szóltam a fiúknak, a saját osztálytermem felé vettem az irányt. Már majdnem belépve meghallottam egy beszélgetést: rögtön felismertem az ő hangját.

- Hát, tudod láttam idefele jövet egy helyesnek tűnő srácot. Mármint nem láttam közelről. De akkoris olyan tökéletesnek tűnt, mellesleg fekete haja van ami éppenséggel a gyengém úgyhogy..
- mondja Melanie az előtte levő lánynak.

Előrréb léptem evvel látószögébe jutva az előtte álló lánynak.

- Dehogynem ismerek. Történetesen itt áll mögötted.- mondja az.

Na most megvagy Melanie! Szóval a fekete haj a gyengéd. Galádul mosolyogtam magamban, majd hozzáléptem, magam felé fordítottam és megöleltem.

- Szia Melanie. Jó, hogy viszontlátlak.- suttogtam a fülébe a tőlem telhető legmézes-mázosabb hangomon.

Összetörted a szívem Melanie Almond? Most én töröm össze a tied.