A Tréfamester!

1. Ha eldurvul a vicc !

Kissé csípős február este volt amikor két barátnőmmel együtt hazafelé baktattam, hogy ez után a fárasztó iskola nap után végre elvonulhassak és pihenhessek egy keveset . Teszem azt egy bögre kakaó és egy jó könyv tárasaságában. Egy nappal jártunk Valentin-nap előtt és ennek köszönhetően a Seouli boltok és azok kirakatai tele voltak szívecskékkel, kupidokkal és rengeteg apró kis ajándékkal amit a lányok odaadhattak szívük választottjának. Barátnőim mellettem önfeledt beszélgetésbe bonyolódtak már egy ideje de én őszintén nem igazán figyeltem rájuk. Gondolataimat szinte teljesen lekötötte a közelgő ünnep. Persze számomra nem volt olyan jelentős mivel szingli lévén nem igazán adhattam senkinek sem ajándékot. Ezen a napon mindig egy kicsit szomorúbb voltam hisz minduntalan eszembe jutott, hogy 21 évesen nekem még egy kapcsolatnak nevezhető dolog se volt az életemben. Ilyenkor általában a lányokkal bekucorodtunk a bérelt lakásunk nappalijának kanapéjára egy csomag popcornnal és egy doboz csokifagyival közben pedig idióta vígjátékokat néztünk ezzel is feledtetve eme ünnep minden búját és nyavalyáját. Halál nyugodtan folytattam volna az elmélkedést a nem létező szerelmi életemről ám ebben megakadályozott egy nagyon is éles könyök ami ki tudja miért de beékelődött a bordáim közé. Nemtetszésemnek hangot adva káromkodtam egy isteneset és készültem viszonozni a szívességet ám mielőtt ezt megtehettem volna Márta már kartávolságon túl helyezkedett el Emivel együtt és ahányszor feléjük léptem egy lépést ugyanannyit hátráltak előlem ezzel ellehetetlenítve bosszúmat. Addig folytattuk ezt az esetlen fogócskázást amíg mind a hárman el nem kezdtünk fuldokolni a röhögéstől, ujjal mutogatva a másikra, hogy há ez mennyire hülye. A könnyeimet törölgetve egyenesedtem fel és végre volt annyi levegőm, hogy megszólaljak anélkül, hogy megfulladnék.

- Thhe...buh...bunkó ezt mégis miért kaptam? Most fáj az oldalam mint a rosseb - az említett fájdalmat próbáltam csökkenteni azzal, hogy az oldalamat dörzsölgettem hátha elmúlik. Eközben továbbra is villámokat lövelltem legjobb barátnőim felé és gondolatban bőszen küldözgettem el őket melegebb éghajlatra.

- Azért te nyomi mert már legalább hatszor szóltunk, hogy állj már meg mert itt kell lefordulni. Így is ha nem böklek meg még egy utcával túlhaladsz azt a végén kereshetünk, hogy hova tűntél. - úgy néztem Mártára mint borjú az anyjára.

- Még hogy bökés, leverted a fél vesémet te állat és nem röhög együtt érez - montam ezt már vigyorogva a még mindig kuncogó Eminek.

- Rendben együtt érzek majd ha ráérek - vigyorgott mind a tejbe tök. Na megállj ezt még behajtom rajtatok csak legyen rá alkalom.

- Na köszi ennyit érek - mondtam majd bevágva a műdurcit karba font kezekkel elfordultam tőlük. Nem is kellett sokat várnom ahhoz, hogy megérezzem Emi karjait körülöttem.

- Ugyan édes tudod, hogy szeretlek - mindig ezt csináltuk ha már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal vagy mint most, ha egy kicsit ugratni akartuk a másikat. Játszottuk az érzelmes lezbi párt aminek köszönhetően nem egy csodálkozó pillantást kaptunk az arra járóktól de ez sosem érdekelt minket. Már kis korunk óta egy különc kis páros voltunk Emivel. Márta mindig csak a fejét rázta és mosolygott a hülyeségeinket figyelve mint most.

- Tudod mikor hiszem el mostanában úgy is elhanyagolsz. Egyfolytában a szomszéd néni macskáját dajkálod helyettem. Így hát úgy döntöttem, hogy lecseréllek a Mártára - szerintem ennél nagyobb vigyort már nem tudtam volna produkálni. Állításomnak igazat adva gyorsan oda futottam Mártához és háta mögé bújva átöleltem őt. A válla felett vigyorogtam rá Emire aki a szerepéhez hűen játszotta a vérig sértett szerelmest.

- Oké lányok felőlem folytathatjátok a párkapcsolatotok megbeszélését itt az utcán de én már fázok és szeretnék végre haza jutni akár veletek akár nélkületek - ugyan mind a hárman tudtuk, hogy egy tapodtat se mozdulna mellőlünk hisz félne, hogy esetleg történik velünk valami. Befejezve a színészkedést visszafordultunk, hogy ezúttal a jó helyen kanyarodjunk le. Az utcát ahol laktunk a miénkéhez hasonló takaros kis házak szegélyezték, néhol akadt egy pár kisbolt is. Épp a mai koreai történelem óráról beszélgettünk amikor az egyik mellék utcánál egy embert vettünk észre aki a fal mellett feküdt. Ez még nem is lett volna annyira meglepő ha nem áll felette egy bohóc ami egy hatalmas kalapácsot fog a kezébe. Amint megláttunk a lábunkat mint ha pillanat ragasztóval ragasztották volna oda az aszfalthoz. A bohóc észrevett minket, felénk fordult és miközben minket nézett felemelte a kalapácsot és teljes erővel lesulytott a földön fekvő ember fejére ami ennek köszönhetően hatalmas vérözönnel együtt a semmivé lett. Egyikünk sem mert szólni egy árva szót sem de éreztem a karomon, Márta szorítását. Ekkor a bohóc felénk fordult ismét de most elkezdett közeledni is. Mintha csak egy zsinórt vágtak volna el úgy engedett fel a mi testünk is. Alig hogy ismét visszanyertük a lélekjelenlétünket észre vettük, hogy a bohóc már rohamosan közeledik felénk a kalapáccsal. Nem is kellett több mind a hárman azonnal rükvercbe kapcsoltunk és teljes erőnkből elkezdtünk futni a másik irányba. Még soha nem éreztem olyan elemi és ösztönös félelmet mint akkor. Szó szerint az életünkért futottunk. Már legalább az ötödik sarkon kanyarodtunk be remélve, hogy leráztunk azt az elmebeteget amikor is valami kemény de meleg dolognak csapódtam neki ami ráadás képpen még fel is jajdult. Csak hamar a fenekemen ülve találtam magamat előttem pedig egy teljesen idegen fiú ült és szemmel láthatóan saját alfelét fájlalta. Gyorsan körbenéztem, hogy nincs-e sehol a bohóc de hála égnek nem láttam. Mártáék két oldalamon már rég álltak csak én tehénkedtem még mindig a földön. Gyorsan felkeltem és nyújtottam a kezemet a földön ülő fiúnak. Amint rám nézett azonnal megállt bennem az ütő. Eddig nem láttam az arcát mivel a lámpa fénye pont úgy esett, hogy árnyékba vonta azt. Csak meresztettem a szememet mint valami hülye fogyatékos. Akkor csak tippelni tudtam, hogy két barátnőm ugyanezt teszi hisz akit a nagy menekülésben sikerült letarolnom az a Got7 egyik tagja, Mark Tuan volt.

- Bocsi, hogy bele szólok az álmodozásodba, de ha lehetne fel is segítenél és nem csak a szemedet meresztenéd? - mi a...? Inkább gyorsan felsegítettem mielőtt még nagyobb bunkónak tűntem volna.

- Bocsáss meg, nem figyeltem eléggé.

- Nem baj csak legközelebb figyelj oda, hogy merre rallizol . - ejj de nyűgös itt valaki. Hidd el meg volt rá az okom. Na igen az mellékes, hogy te eztnem tudod. Az adrenalin és Mark szurkálódásának hatására én is kezdtem kötekedő hangulatba jönni.

- Hidd el meg volt rá az okom, tudod nem életcélom, hogy idolokat burigassak fel minden sarkon - lehet engem piszkálni csak ott kezdődik a baj amikor én is vissza piszkálok. Látom rajta, hogy fáradt és nyűgös de az átéltek után valahogy ez engem nem nagyon izgat.

- Biztos láttál valahol egy éjfélig tartó leértékelést és a barátnőiddel rohantatok, hogy még biztos legyen a kedvenc cipőtökből - az a gúnyos nézés amivel végig mér egyenesen vér forraló. Engem csak ne hasonlítgasson össze az itteni divatbolond plasztik cicákkal mert megvágom. Magyarhoz híven nem épp a nyugodt temperamentum dominál nálam. Hallom, hogy mögöttem Emi elküldi Markot a fenébe, Márta meg közben csendre inti. Tudja ehhez elég leszek én is. Hármunk közül mindg ő a higgadtabb. Igaz nem sokkal.

- Drága szükséged van egy fehér botra? Mert ha engem pláza cicának nézel akkor minimum vak vagy - ezt megerősítve végigmutatok magamon. Egy fekete bőr bakancsot az oldalán nagy arany csatokkal, fekete szaggatott farmert és egy Guns N Roses pólót viselek valamint egy terepszínű nyitott kabátot. A hajam padlizsán lila pink tincsekkel amik szép kontrasztot alkotnak zöldes barna szememmel. Alkatomat tekintve molett vagyok és eléggé picike. Az egyetlen dolog ami még nálam van az a laptopom. Emi kreol bőrü és elég magas. Márta alacsony és ugyan úgy molett mint én. Hasonló ruhákat és bakancsot viselnek csak más szín összeállatásban. Ezek alapján szerintem jogosan gondolhatom azt, hogy vak ez az idióta. Nagyokat pillázva néz rám, szerintem a bandatagokon kívül még nem beszélt így vele senki. Nem baj legalább látott valami újdonságot, megérte felkelnie. Látom, hogy ezt nem bírja lereagálni. Ha te nem beszélsz akkor majd én fogok.

- Csak, hogy tudd azért raktalak vízszintesbe mert épp egy bazi nagy kalapácsot lóbáló bohóc elől menekültünk és momentán nem az volt a legfontosabb a számomra, hogy téged egyenesbe tartsalak ha nem, hogy ne loccsantsák szét a koponyánkat - a végét már szinte pár centire mondom az arcától. Végszóra lép ki a boltból a Got7 többi tagja. Remek még több magyarázni való.