A Tréfamester!

Fájdalmas lecke....

Két nappal a fenyegető telefon után, épp egy fekete terepjáróban ülök a lányokkal, valamint BamBam-el és JR-el kiegészülve. Arról, ugyan nem volt szó a szerződésben, hogy a segítőinket hogyan osztjuk el Markal, de kivételesen egyetértettünk abban, hogy a lányok kevesek lennének mellém, , így hát megegyeztünk abban, hogy két fiú átkerül a mi csapatunkba. Persze JB és Jackson végtelen lendülettel kalimpált, hogy ők bizony szívesen magukra vállalnák eme nemes feladatot, de mindenki (Emit és Mártát is beleértve) kategorikusan kijelentette, hogy szó sem lehet róla, mondván abból közel sem munka lenne. Miután a két delikvens duzzogva külön vonult, végül BamBam-et és JR-t választottuk. BamBam szökdécselve jött oda hozzám, majd megölelt (megfojtott!) és a boldogságtól visítozva adta elő, hogy mindent gondolt már ki a tréfákkal kapcsolatban. Voltak ötletek amiket én is érdekesnek találtam és fejben el is raktároztam őket későbbre, ám a többsége olyan orbitális baromság volt, hogy nem győztük a térdünket csapkodni a többiekkel. A könnyeim fátylán át, láttam ahogy Mark szeme minden egyes elhangzott szóval egyre sötétebb lesz, amitől zsigeri szinten megborzongtam. A múltkori alkalom óta a szobámban, jelentősen nehezebb volt vele szemben fenn tartanom az ellenszenvemet. Másnap ugyan úgy ignoráltuk egymást mint az előtte lévő napokban, aminek én őszintén örültem, hogy nem kellett a számomra kínos éjszaka után még egy hasonló reggelt is elszenvednem. Ám most, pár nap elteltével is éreztem magamon az ölelő karjait, mint valami hálót ami kész megtartani engem bármikor, ha szükségem van rá. A lelkem feminista énje lázadt még a gondolat ellen is, viszont a másik részét, amely egy összetört kislányt és egy még összetörtebb nőt rejtett, ez cseppet sem érdekelte. Szinte sóvárgott a biztonság és a gyengédség után, amit eddig csak elvétve tapasztalt meg. Őszintén reménykedtem, hogy ha legalább magam előtt nem tagadom tovább a vonzódásomat, akkor könnyebb lesz azt kordában tartani. Nos, ez a fogpiszkáló lábakon álló remény abban a pillanatban dőlt össze, ahogy azok a mogyoró barna szemek szinte feketére sötétedtek a dühtől. Tudtam, hogy nem nekem szól a haragja mégis, maga a látvány elég volt ahhoz, hogy a mellbimbóim megpróbálják kilukasztani az éppen viselt kockás pamut ingemet. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni testem reakcióit és, a közben még mindig folyó beszélgetésre koncentrálni. Hála istennek, már csak átlagos dolgokról beszélgettek, így visszatérve a testembe jeleztem, hogy indulásra készen állok. És most épp a városba tartunk, hogy beszerezzünk néhány kelléket a legújabb vicchez. Az én kivételemmel mindenki nagy hangon diskurál, hogy mit meg hogyan kéne csinálni. Az elmúlt napokban próbáltam, nem gondolni a fenyegetésre, de ennyi erővel megpróbálhattam volna járni a Han folyón, az is ugyan ennyi sikerrel járt volna. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ez csak egyszeri alkalom volt és úgy sem mer lépni, de elég volt csak egy percre visszaemlékeznem a hangjára és még a vér is megfagyott benne. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, amire megugrottam kicsit. Oldalra fordultam és Emse aggodalomtól fénylő szemeivel találtam magam szembe. Márta is kérdő oldalpillantásokkal bombázott, míg a fiúk úgy tettek mint ha nem rám figyelnének, de BamBam megpróbált nem túl feltűnően felém pillantani, JR pedig elég sűrűn lesegette a visszapillantót.

- Viki, minden rendbe? Napok óta figyeljük, hogy megpróbálsz valamit elnyomni magadban - Emi hangja bizonytalanul cseng. Nem akar még ő is rám telepedni ha esetleg mégis bánt valami, de hát mit tehet, ilyen egy barát. Ennek ellenére még mindig , nem állt szándékomban elmondani nekik az igazat. Nem szerettem volna őket ezzel terhelni főleg, hogy talán nem kell miatta annyira aggódnunk, hisz a ház körüli biztonság abszolút és áttörhetetlen volt, ha már az információ blokádjuk nem is.

- Nincs semmi baj, csak mostanában több időm van gondolkodni, ennyi az egész. - próbálok magamból egy biztató mosolyt kicsikarni, hogy megnyugtassam őket. Nem igazán sikerülhetett, de egyenlőre ezzel a vérszegény magyarázattal is beérik. A feszült csendnek még esélye sincs kialakulni, mert BamBam hátra fordul és hozza a formáját.