Álomvilágban [HU]

Az új élet kapui

Elmentem hát az iskola központjába Budapestre a Corvinusra. Az az épület olyan nagy és szép,alighogy de megtaláltam ott az iskola bemutatótermét. A terem előtt egy porta féleség állt,ahol be kellett jelentkezni,hogy megérkeztél.

-Jó napot kívánok,Lara Larsson vagyok és van időpontom a doktornőhöz. Megbeszélésünk van,ami 11 órakor kezdődik. -mondtam kedvesen és kicsit feszülten a pult mögött álló hölgynek,aki mellesleg szerintem csak pár évvel volt idősebb nálam.

-Rendben van,máris szólok a doktornőnek,hogy megérkezett. Addig is,kérem foglaljon helyet! -válaszolta egy kicsit talán nagyképűen. De amilyen helyen dolgozik,megértem,hogy nem ő a legkedvesebb az ottani irodában.

Leültem a várótermben,ahol volt egy külön kis büfé. Mivel hosszú volt az út odáig,ezért megszomjaztam és meg is éheztem egy kicsit,így gondoltam veszek egy gyors hamburgert,amit nagyon hamar lenyomtam és buborékos vizet,mivel más szénsavas üdítőt nem iszok meg. Viszonylag hamar elfogyasztottam mindent,talán túl hamar is,mert az igazgatónőnek-doktornő- közbe jött még egy kis dolga és így lett még egy kis időm összeszedni a gondolataimat.
Eltelt negyed óra ,jön a pultos kisasszony,hogy végre bemehetek hozzá,tud fogadni.
Bementem egy nagyon szép,elegáns irodába,ahol punnyadt embereknek nem volt helye. Ezért egy kicsit meg is ijedtem,nem akartam elveszíteni ezt a jó lehetőséget.

-Jó napot! Lara Larsson vagyok. A francia iskola miatt jöttem az elbeszélgetésre. -mondtam.

-Üdvözlöm Lara. Miss Hangs vagyok,az Il de Franc Gimnázium igazgatónője és egyben egy orvos is.
Olvastam az önéletrajzát,amin őszintén nagyon elgondolkoztam,hogy meg tudnám-e adni Önnek a lehetőséget,amire szüksége lenne!

-És hogy döntött? Tudna nekem segíteni? Hozzá tudna segíteni mostmár egy felnőtt minden nélküli szegény lány álmát? Mert ha nem akkor felesleges itt pocsékolnom az időmet.

-Igen. -mondta halkan és alig értettem,ezérz visszakérdeztem: -Tessék?Nem hallottam jól!

-Hozzá tudom segíteni,de először meg kell felelnie a követelményeknek.

-Rendben. -mondtam izgatottan és mostmár kicsit nyugodtabban.
-Nagyon köszönöm igazgatónő,köszönöm! -hálálkodtam és annyira megörültem,hogy átöleltem.

-És mik lennének a követelmények? -kérdeztem izgatottan.

-A többit postai úton,a holnapi nap folyamán megkapja és szeretném,hogyha jövő hét hétfőn már az iskolában találkoznánk össze ,mint tanár és diák.

-Rendben,várom akkor a levelet. És ha lehet,akkor a nevelőotthon címére küldjék. Tudja eddig ez az állandó lakcímem. -válaszoltam.

-Van egyéb kérdése?

-Nincs,köszönöm. De mennék is,mert el kell érnem a legközelebbi vonatot.Köszönök mindent.

-Én köszönöm! Viszontlátásra!

-Viszlát!...Viszlát! -kiabáltam vissza az ajtóból.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Amikor mentem a vasútállomásra egyből Case-re gondoltam,hogy muszáj megtudnia,ígyis megígértem neki,hogy ő lesz az első akinek szólok. Nem lett másképp. Felhívtam,elmondtam neki ,de persze nem részleteztem annyira,majd személyesen. Nem tudtam eldönteni,hogy azért sír,mert örül vagy annak,mert el fogja veszíteni a "testvérét"!? Sajnálom Case,mennem kell.

Ezt most miért kellett? Gondoltam magamban. Amikor sétáltam tovább,majdnem elütött egy autó. Mit ne mondjak,ez is csak én lehetek. A pofátlan el is hajtott rögtön. De az én hibámból történt volna ha megtörténik,én léptem le a járdáról a zebrára. Szóval nagyon remélem,hogy nem találkozok össze azzal,aki az autót vezette. És persze azt is remélem,hogy az illető nem jegyezte meg az arcomat.