Hollók Között

Találèkony

...senki sem szólt egy szót sem. Jamie, Miss Crap ès èn. 5 perce ismerem ezt a nőt, ès máris hazudtam a nevemről. Elvileg Ninának hívnak Melody helyett. Nem is hasonlítanak.
De persze, èn teljesen bepánikoltam, ezèrt a világ legborzalmasabb neve jutott az eszembe. És azé, aki tönkre tette az életemet. A fejemben megláttam az igazi Nina Collins arca. Nina mindig is csinos lány volt kerekded arcával, arany színű hajával, és vakítóan kék szemével. Én mellette bányrémnek tűntem éjfekete hajammal, és sötét szememmel. Barátok voltunk, egészen addig... Miss Crap hangja rántott vissza a valóságba.

-...Miss Collins, figyel maga rám? - kérdezte. Felnéztem rá. Nem akartam itt lenni, főként nem ezzel a nővel, és nem most.

- Én kiszeretnék menni. - mondtam, nem igazán törődve avval, hogy eddig a nő hozzám beszélt.

- Az nem lehetséges... - kezdte volna Miss Crap, de én már talpon is voltam. Rajtam csak egy egyszerű hosszú újjú háloing volt, ami egészen a térdem aljáig leért, így mindent takarva. Ám akkor megpillantottam egy tükröt. Ott csüngött a falon, pont velem szemben, így pont láttam az egész arcomat. És kész. Újra kellett indítani. Az arcom jobb felén egy óriási vágás húzódott, ami egészen a szemöldökömtől az államig ért. Felnyögtem. A seb már befort, és csak egy heg maradt, de látszott. Nagyon is látszott.

- Miss Collins, jól van? - a hang távolról jött. Talán Miss Crap mondhatta, de akár Jamie is, nem tudtam megállapítani. Csak akkor jöttem rá, hogy már vagy egy perce nem vettem levegőt.

- Levegőt! - nyögtem fel, és nem tudtam pontosan, hogy a hangom eljutott-e a szobában lévő többi emberhez, de hirtelen valaki megragadta a könyökömet, és az ajtó felé kezdett tolni. Éreztem a lehelletét a tarkómon. Jamie. Miss Crapon magassarkú van, így sokkal akadozóbb a lépése, de aki elkezdett tolni, könnyen, és ruganyosan lépkedett. És nem hinném, hogy Miss Crapben ennyi erő lenne. Amíg ezen agyaltam, már kinnt voltunk a folyosón, és a Kijárat felirattal ellátott ajtó felé tolt. Amint kiléptünk a fotocellás ajtón az arcomba csapott a friss, tavaszi szél. Beszívtam a levegőt. Virágok illatát hozta magával a szél. A szellő megrebegtette a hajamat és a szempilláimat, ahogy ott álltam, becsukott szemmel. És újra lélegeztem. Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj.

- Jobban vagy? - szólalt meg hirtelen Jamie, aki egy tapotatt sem mozdult mellőlem. Ez ( bár nem akartam magamnak bevallani) de nagyon jól esett.

- Azt hiszem igen. - mondtam, és egy fanyar mosolyt eröltettem az arcomra.

- Akkor nyomás befelé, mert megfázol. - nevetett fel, és betessékelt az ajtón. Pont olyan, mint George. Ugyanaz a lágy msosoly, ugyanazok a kis gödröcskék a szája szélén... A szomorúság csak úgy mardosott belűlről. Mint egy gonosz állat, aki kitalálta, hogy szépen lassan felfalja a belső szerveimet, a szívemmel kezdve. Lehet, hogy Jamie nagyon hasonlít Georgera, de mégsem ugyanaz. Aztán egy gondolat hasított az agyamba. Ha 200 évvel késöbbre vagyok, mint George, és Jamie ugyanúgy éz ki, mint ő, akkor biztos a leszármazottja. De ha a leszármazottja...ez volt benne a furcsa. Olyan szeme volt, mint Ninának. Annak a Nina Collinsnak. Beléptünk a szobába. Bennt egy férfi állt Miss Crap mellett.

- Nicsak-nicsak, Miss Collins milyen találékony, képes bepánikolni, hogy kijuthasson a szabadba?? - a szívem kihagyott két szívverést....