Kékszeműek (befejezett)

hetedik

Olvasói csoport: https://www.facebook.com/groups/164051090610119/?ref=ts&fref=ts

Hetedik fejezet

A.

Rea arcáról semmit sem lehetett leolvasni, amikor fellépett a szőnyegre. Az én szívem viszont, hűha... Még jó, hogy nem tükröződött vissza az EKG-m a képemről.

Benével lesétáltunk a lelátóról, egyenesen a pálya széléhez mentünk. Rea ellenfele megigazította a copfját, amíg Rea a kesztyűjét ellenőrizte. Majd rám nézett. Bólintottam, támogatásom jeléül, és összeszorítottam a számat.

A két lány közelebb lépett egymáshoz, rémes csend vette körül őket. Egy rövid ideig kerülgették egymást, majd a szőke egy becsúszással próbálta elgáncsolni Reát, de az elugrott az útjából. Rea nem támadt rá, amíg a földön feküdt; megvárta, hogy a másik felálljon, aztán a baljával hárított egy ütést, ami egyenesen az orrát célozta meg. Rea elkapta a felé lendülő kezet, és a tulajdonosa háta mögé csavarta, így kényszerítve őt először térdre, majd teljesen le a tatamira. Figyeltem az arcát: nem gondolkodott, nem mérlegelt, tette, amit kellett.

Rea ráült a lány hátára, mindkét kezét leszorította, próbálta fájdalom nélkül elérni, hogy ellenfele feladja. Csakhogy a szőke mégis kiszabadult, lelökte magáról Reát, aki a hátán landolt. És ekkor erősen belerúgott. Keményen Kimre néztem – ez nálam durván átlépte a „fair play" határait.

Rea eközben felállt, őrült elszántság tükröződött az arcán. Félrehajolt egy rúgás elől, és akkora jobbhoroggal jutalmazta a szőke előbbi megmozdulását, hogy mi is hallottuk a reccsenést. A lány hátratántorodott, az arcát fogta, vérzett az orra. Gyilkos tekintettel meredt Reára, és dühösen, elvakultan támadott rá újra. Rea kifordult az útjából, és miközben emelte a lábát, hogy egy rúgással újra leterítse az ellenfelét, annak térde landolt a gyomrában. Összegörnyedt, és ezt a szőke kihasználva a nyakánál fogva szorította le a földre, majd a derekára ült, és megütötte.

Megfeszültek az izmaim, mozdulatra készen álltam. Rea eközben kétségbeesetten vergődött a lány alatt a lovaglóüléses leszorításban, a szája felszakadt, bizonyára az előbbi ütéstől.

Nem nézett rám, és de jól tette, mert a tekintetem azt parancsolta neki, kopogja le.

Bené megérintette a vállamat, de leráztam a kezét. Mire visszafordultam a szőnyeg felé, Rea újból talpra állt, és éppen akkor merített erőt egy ugrásból a következő rúgásához. A szőke lány megpördült, és hangos puffanással csattant a földre. Rögtön összeszedte magát, de nem állt fel, helyette inkább kigáncsolta Reát. Fair play, mi? Menjetek a fenébe!

Rea ismét a hátára esett, de ezúttal cselesebb volt, így ő ütött először, nem várta meg, míg fölé hajolnak. Egy fordított keresztfojtással próbálkozott, erősen tartotta benne az ellenfelét, és olyan rohadtul büszke voltam rá, már akkor, mert tudtam, hogy megnyerte, és mindvégig tisztességes maradt.

A szőke megpróbált kiszabadulni Rea fojtásából, de nem sikerült neki. Halkan nyüszített, fájt neki. Még kopogni sem tudott. Aztán valahogy kiszabadult a bal keze, és ahelyett, hogy Rea ellen használta volna, kopogott vele. Elindultam Rea felé, szerettem volna elsőnek odaérni. Láttam, hogy jönnek a többiek, ezért csak egy pillanatra álltam meg mellette, miközben a nyakára simítottam a kezemet, és a füléhez hajoltam.

– Tudtam, hogy megcsinálod.

Már tovább is lendültem, a helyemet átvette a sikoltozó Iza és Adel, akik körbeugrálták, majd lesegítették őt a szőnyegről. Benével egymás mellett állva figyeltük, ahogy leülnek egy padra. Néhány perc múlva megérkezett az Akadémia dokija, aki megnézte a sebet az ajkán, és alaposan kifaggatta, fáj-e neki valahol. Rea a fejét rázta. Hát persze.