How To Be A Perfect Wolf ( Teen Wolf Fanfiction)

6. rész

Rohadtul fájt. A harapás, a lábam,meg minden. Elvileg el fog múlni a seb, de pillanatnyilag még elég borzasztóan érzem magam.
Itthon fekszem, aludni próbálok. Stiles még délután hazahozott. De már hajnali három van, és én még mindig hol a plafont, hol az órámat bámulom. Mindkét sebemen kötés van, amit apám hál' istennek nem vett észre. Csak egy másfél órás hegyibeszédet hallgattam végig a "tudtam ám,hogy nem vagy iskolában" meg " egész napra eltűntél" meg " halálra aggódtam magamat" és " nem kéne azokkal barátkoznod"- ról. Apám folytatta volna tovább is, de én azzal az indokkal, hogy rosszul vagyok, ( mondjuk igaz is volt,nagyon fájt mindenem) felmentem a szobámba pihenni. Kaptam egy hatoldalas e-mailt Scottéktól a Vérfarkasság részletes leírásával.
Őszintén, nem valami hívogató.
Gondolatok kavarognak a fejemben, valószínűleg azért nem tudok aludni.
Egy óra relaxációs próbálkozás után nagy nehezen álomba szenderülök.

.............................................................

Reggel az ébresztőm megszokott hangjára ébredek. Villámgyorsan összehajigálom a cuccaimat,majd elindulok zuhanyozni.
A füedőszobában szemügyre veszem a sebeimet. A harapás majdnem teljesen elmúlt ( úristen!!) és a lábamon már csak hegek vannak. ( Még nagyobb úristen!)
Valahogy sejtettem, hogy így lesz, mert többek között Scott beszámolt a gyors gyógyulásról is.
Beállok a zuhany alá,és megnyitom a vizet. Gyorsan végzek, a törölközőért nyúlok. Amint a kezemre nézek, felsikítok. A normális, feketére lakkozott körmeim helyett négy centis, barnásfekete karmok nőttek.
Apukám lépteit hallom a lépcsőn.
- Em, jól vagy?- kiáltja el magát.
- Persze, csak... hideg volt a víz!- kiabálok vissza egy egész hihető hazugságot.
- Oké.- mondja apa,majd lemegy a lépcsőn. Visszapillantok a kezeimre: a karmok eltűntek.
Hál istennek
Gyorsan felveszem a ruháimat, és egy kis smink segítségével eltüntetem a lila karikákat a szemem alól. Felkapom a cuccaimat, egy utolsó pillantást vetek a körmeimre ( normálisak), és elindulok.
Arra számítok , hogy Stiles nem vár meg. Tévedtem. A lestrapált,kék jeep ott áll az úton, és a vezetőülésen Stiles tanul valamit. Halkan sétálok oda, majd hirtelen rávágok az ablakra. Stiles felordít, és elhajítja a könyvet.
- Basszus, Emily!- mondja mérgesen, mégis mosolyogva. Átsétálok a kocsi másik oldalára, és beülök.
- Szia- köszönök Stilesnak.
Amint lerakom a táskamat a lábam mellé, Stiles átkarolja a vállamat, és megcsókol. Közel húzódok hozzá.
Miután szétválunk, beindítja a motort,makd csekkolja a telefonját.
- El fogunk késni.
- Ja.- nézem meg én is az időt.
- De legyünk őszinték. Kit érdekel.- mondja, majd újra egy csókba húz.
És becsöngetés után kerek húsz perccel megérkezünk törire.
- Bocsánat, edző bá- mondja Stiles, mikor lesütött szemmel besétálunk órára.
Az edző érdekes módon nem kezdi el a fejmosást, csak rosszallóan tekintget felénk, majd folytatja a monológot a francia forradalomról.
Óra után rögtön Scotthoz megyek.
- És most, hogyan tovább?- kérdezem.
- Az alapokkal kell kezdenünk. Szerencsére, telihold még messze van. Jobban van már a lábad?
- igen,majdnem teljesen meggyógyult.
- Akkor jó úton haladunk.
Mondja Scott,majd elmegy. Én meg nekiállok Stilest keresni. Hamar megtalálom, a kémiateremben ücsörög.
Leülök Lydia mellé, és előpakolom a cuccaimat.
- Hallom, te is. - súgja Lydia.
- Igen, de még semmit nem tudok kezdeni vele.- válaszolok suttogva.
- Majd fogsz.- mondja, majd ő is előveszi a tankönyvét. Végigunatkozzuk a kémiát is, mert a tanár úr nem jött be, hanem egy helyettesítő tanár jön be, és szabadfoglalkozást hirdet. Amiből kábé öt percen belül ordibálás lesz. A tanár kiakad, és elviharzik. Egyszerűen ott hagy egy végzősökkel teli osztálytermet.

...................................................

Óra végére két gyereket kell levinni az iskolaorvoshoz. Hát, igen.
Átmegyünk biológiára, ahol négy székes padok vannak. Szóval lecuccolok Stiles mellé,aki pedig Scott mellett ül. Scott mellet pedig nem ül senki. Megbököm a vállát.
- Scott, hova lett Kira?
- Öööö... Elutazott...- mondja. Olyan hangsúllyal, mintha kérdezné. Látszik rajta, hogy nem az igazat mondja.
Mindegy,nem firtatom. Ha akarja, elmondja.
Becsöngetnek bioszra. Mellettem még van egy üres hely. Valaki még a tanár előtt vágtat be a terembe. Gyorsan körülnéz, üres hely után kutatva. Csak mellettem talál egyet, ezért odarohan, és leül. Felém fordítja arcát: Theo Raeken. Na, király.
- Szia- köszön,majd előrámolja a cuccait.
- Csá- mondom.
Bejön a tanár, és a DNS- ek rendkívül izgalmas és bonyolult szerkezetéről kezd magyarázni.
Theo egész órán dobol a fehér Converse-ével a padlón.
Stiles meg egész órán a tollát csattogtatja. Na szép. Ahhoz képest, hogy milyen halk szokott lenni ez a két hang, most irritálóan hangos. Mintha a tízszeresére hangosították volna őket. A fejem elkezd fájni a hangoktól. Összpontosítok a tanárnőre, de nem igazán megy. Csak az óra alapzaját hallom, tízszeres hangosításban. A kicsengő pedig... Mintha egy atombomba robbanna a teremben.
Óra végére a maradék tűrőképességem is elfogy. A mázli az,hogy ez az utolsó óra.
- Én megölöm ezt a Raekent.- mondom Stilesnek, amikor már a parkolóban ballagunk a jeep felé.
- Én is szívesen megölném, de te pont most pont miért?
- Egész bioszon hangoskodott, és szaggatta az idegeimet.
- Mi??
- Olyan hangosan dobolt a lábával a földön. Meg minden zaj. Te nem hallottad?
- Ööö... Nem. Egy tollcsattanás vagy egy légy zümmögése nem szokott olyan hangos lenni.
- Hát, oké.
- Lehet hogy fura lesz, de lehet, hogy ez a... A vérfarkasság egyik, khm... Mellékhatása.
Nem válaszolok, némán sétálok tovább.
Megérkezünk hozzánk.
- Hát, akkor szia...- mondom Stilesnak. Már indulnék befelé, mikor Stiles megragadja a kezemet, és egy szenvedélyes csókba húz. A derekam köré fonja a karjait, én átölelem a nyakát. Mikor eltávolodunk, megszólal:
- Így máris jo....- szakad félbe hirtelen a mondata. Elkerekedik a szeme, és az arcomra néz. Ijedten kapok az arcomhoz.
- Mi... Mi van ott?- kérdezem félénken.
- A... A szemed.
- Mi van vele??- kérdezem, majd gyorsan megdörzsölöm.
- Ragyog.
- Mármint??- kérdezem kicsit hisztérikusan.
- Aranysárgán fénylik. Dee... Asszem tudom mit kell csinálni, hogy elmúljon. Olyan,mint a pánikroham. Csak lélegezz egyenletesen.
Lassan veszem a levegőt, Stiles pedig szorosan megölel, és simogatni kezdi a hátamat. Így állunk pár percig, majd egy kicsit eltol magától, és megnézi a szememet.
- Újra redben van.- mondja.
- Hál istennek...- mondom.
- Na, akkor szia...
- Szia... És köszi!

Na halihó! Nagyon bocsi a sok kimaradásért, nagyon rég nem volt új rész. De most íme, jövök egy résszel. Remélem tetszeni fog. Ne felejtsetek el csillagozni és kommentelni!
Puszil: Borcsa