The Fate (C.H) HUNGARY

New Life.

VISSZATÉRTEM SZERELMEIM

3 év eltelt.
Miután Calum eltűnt olyan szinten rossz volt az állapotom,hogy kórházba kerültem alultápláltság és kimerültség végett.
Sok-sok terápiával sikerült elfelejtenem.De nem örökre.
Új életet kezdtem.Mint egy igazi felnőtt 21 éves.
Túlléptem Calumon,új barátra tettem szert.
Alecre (ejtsd Álek).
Épp a kórházban volt gyakornok  amikor én bekerültem.
Az első találkozásunknál véletlenszerűen került az én kórtermembe.Odakedverett.
Majd véletlenül mindennap bekeveredett hozzám.
Azután ő segített nekem Sydneyben új lakás után nézni.
Aztán egy egyetemre kerültünk.
Ott újra összehozott minket a sors,ő az orvosi részlegen volt én pedig az egyetem túloldalán ahol fotósorozat szakra jártam.
Egyre jobb lett a kapcsolatunk.
Míg végül nem lett akkora szerencsém,hogy kilakoltattak es hozzáköltöztem.
Azóta alkotunk egy párt.
-Nagyjából ez történt a kimaradt 3 évemben.-

-Alec..Igyekezz már elkések a gyakorlatról.
-Jólvan sietek nyugalom.-mondta miközben lekocogott a lépcsőről és szorosan előttem megnem állt.
-Megkellene már szoknom,hogy nem vagy egy türelmes típus.-majd gyors csókot nyomott a számra.
-Tévedsz-nevettem rá,miközben beszálltunk a kocsiba.-Igenis türelmes vagyok,de rád várhatnék egy egész életet.
-Nem igaz.
Felnevettem.Utánna ki is halt a beszélgetésünk.
Az út csöndesen telt,amíg felnem hozta a mai munkámat.
Ami egy zenei stúdióban lesz a Hi Or Hey Recordsnál.
Pontosan nem tudom kit vagy mit kell majd fotóznom.Egyszerűen oda küldtek a szakomról.
-Izgulsz szépem?-kérdezte.
-Nem igazán.-vontam vállat.-Inkább az izgat,hogy mit vagy kit kellessz lefotóznom.
-Nem lesz semmi.Nyugalom.Profi vagy-nyugtatott meg,miközben keze a combomra tévett a sebességváltó helyett.Megpaskolta a combom nyugtatás képp.
-Remélem nem 40 éves félmeztelen Rocketeket kellessz fotóznom,mert akkor azonnal adom a felmondásom.
Alec felnevetett.
-Legalább,ha olyanokat fogsz is fotózni nem lesz kikre féltékenynek lennem.-nevetett.
-Ha-ha.Nagyon poénos vagy.-mondtam egy kis kuncogással a hangomban.
Megérkeztünk.A szivem nagyon vert.Rossz előérzetem volt.

Kiszálltunk mindketten.Alec szorosan összekulcsolta kezeinket.
-Te reszketsz.-jelentette ki,majd elengedte a kezem,magához fordított és mélyen szemeimbe nézett.Mélykék szemeitől bármelyik lány Buanos Diast mondhatott volna.
Ezért vagyok én szerencsés.
-Rossz előérzetem van Alec.Nagyon rossz.
-Ne legyen Spenc.Itt leszek veled.Oké?-kezei közé fogta az arcom.
-Oké.-bólintottam.
Azzal megcsókolt.
Csókja óvatos,védelmező volt.Annyira finoman és óvatosan érintette meg az ajkam,mintha attól félne egy rossz mozdulat és helyben elporladok.
-Menjünk.
Bementünk a nagy épületbe.
Az előtérből sugárzott a punk-rock stílus,de mégis visszafogott volt.Elegáns is egyben.
Gyönyörű vörös bőrkanapék voltak a hatalmas előtér közepén.
A falak nem egyenletes négyszög alakban vettek minket körül.
Szögletes volt.Mint egy 6 szögű szoba.
Kivűlröl egy átlagos épületnek tűnt.De belülről aztaa.
A falak kakaóvaj színűek voltak,amelyeken ott virított a "Nirvana,Green Day es az All Time Low.
Mellettük gitárok sorakoztak.
Volt klasszikus,aocustikus,es basszus-gitár is.Különböző színeikben pompáztak.

-Áááá a meseszép Spencer.-hallottunk meg egy erős férfias hangot.Megfordultunk.A férfi odajött hozzám majd megölelt,Aleccel pedig kezett fogott.A férfinak ősz szakálla és ősz haja volt,de mégsem nézett többnek ki 37-nél.
-John Feldy vagyok.Örvendek mégegyszer.-mosolygott..Ott volt benne az élet.A csupa jó emlékek a szemében.Kirázott a hideg,hogy hát létezik csak boldog ember.
-Örvendek.-mosolyogtam.-Mi lenne a munkám?
-Hohoo babygirl.-Tette fel a kezét védekezően.
Aleccel összenéztünk,mert nem értettük mit is mond tulajdonképpen.
-Először is,hogy megszeretnélek ismerni.Járj körbe ebben az épületben.Ismerd meg azokat akikkel együtt fogsz dolgozni.-mosolygott-Mert,ha minden jól sikerül elárulom  neked,itt fogsz dolgozni-súgta a fülembe.
-Komolyan?-csillant fel a szemem.
-Igen kislány.-kacsintott.
-Köszönöm,uram.
-Szólíts csak Johnnak mindenki így hív,hát teis .
-Rendben John.
-Nézzetek körbe.
Majd elment.
-Úristen Alec.-ugrottam a nyakába.
-Gratulálok életem-felkapott és megpörgetett.
-Elsem hiszem.-Egy könnycseppem lecsordult.Már nembírtam saját magammal.
-Nyugi hercegnő.-nevetett fel,mire én lefagytam.Szemeim kikerekedtek.Cal hívott így.
-Miaz Spencer?-Alecből kitört az aggódás.
-Semmi..Semmi..Csak Calum..
-Oooh bocsáss meg.Nem akartam.-szorosan magához ölelt.
Nem akartam sírni.Erősnek kellett lennem.

A nap végére körbe jártuk az egész épületet.
Lenyűgözött minden.Csodálatos egy hely.
-Aleeeec..
-Igen?-karolta át a vállam.
-Én éhes vagyok.Ugorjunk még be a büfébe...-hisztiztem,mint egy kislány.
-Rendben van.-azzal puszit nyomott a fejembubbjára.
A büfében így este hét felé már nemvolt nagy sor.
Csupán előttünk voltak négyen.
Négy srác.Körülbelül velünk egy idősek lehettek.
Kikérték amit szerettek volna,majd megfordultak pontosan felénk fordulva.
A szőke hajú ismerősen felnevetett őszintén, ami nagyon ismerős volt.Utánna az élénk hajú.Rájuk nem figyeltem fel.De a barna hajúra ránéztem.
-ÚRISTEN!-sikoltottam fel.
Lefagytam teljesen.
Értetlenül néztek rám mindannyian és Alec is.
A szőke Luke volt az élénk hajú Michael.A barna..A barna pedig Calum.
Calum állt élőben előttem.
Az ájulás szélén álltam.
Nem ismert meg,ahogy egyik sem.Érthetetlenül néztek rám.
Hisztérikusan felnevettem.
-Nem...Nem lehet..Te meghaltál.-ordítottam felé,majd odarohantam hozzá és kezeim közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem.
-TE MEGHALTÁL.
Nem értett belőle semmit.
-Calum!Szólalj meg!!!!
Mondatra nyitotta a száját.
Bizakodtam benne,hogy megismer.
-Még....mégis..ki vagy te?
Egy újjabb két pofon az élettől.
Hisztérikus sírásba kezdtem.Majd karjaiban összerogytam és becsuktam a szemem.
Előttem elborult minden.
Elvágtam az egyetlen hajszálat az elmém és a külvilággal közt.
Elájultam.

Ciaooooo
Atnevezen a sztorit:The Fate-re..(A sors)
Szerintem ez jobban illik rá.
Szóval senkit ne tevesszen meg,ha mas lesz a neve..
A sztori ugyanaz..
Csak  nev mas..
De ez marad..