A különleges

6.

Az ügynök, ahogy ígérte Oliver Parker, megmutatta ideiglenes lakhelyünket. Az enyém Erik és Charles mellett volt. Tipikus fehér falak modern berendezéssel. Teljesen kilehetett venni, hogy ez a CIA bázis egyike. Még csak délután négy óra lehetett és a vacsora tudtommal hatkor kezdődött, ezért, hogy ne unatkozzak, kimentem a parkba és leültem egy padra, közel egy kisebb tóhoz. A nap szépen sütött és a lenge szél hordozta a madarak gyönyörű énekét. Olyan nyugodt volt minden, és békés. Gondolkozni kezdtem, hogy mit mondott nekem Schmidt, vagy mostani nevén Shaw a hajón.

,,Fejlődni tudok, és ezt nem lehet megállítani, csak gyorsítani. Mi lesz ha erősebb leszek és nem fogok tudni uralkodni az erőmön, hiszen már most is néha az érzelmektől elveszítem az irányítást. Én nem akarok mutáns lenni, és Shawt pedig már nem akarom felkeresni. Habár ,ha alkalmam lesz rá, akkor gondolkodás nélkül megküzdök vele, viszont szerintem nem lesz muszáj keresnem őt. Már tudja, hogy életben vagyok, és megtalált. Meg fog keresni engem...,,

A gondolatmenetemből léptek hangja zökkentett ki.

-Szia Lena. Remélem nem zavarok?- közeledett felém.

-Dehogy Charles- néztem hátra, majd újra a tavat figyeltem.

-Hogy-hogy egyedül?-ült le mellém.

-Csak kijöttem, hogy kiszellőztessem a fejem.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Te nem csak telepata vagy, ugye?- kérdezte, és rám nézett.

-Ezt honnan veszed?- néztem én is rá megdöbbenve.

-Ilyen lány, mint te biztos van más adottsága is, mármint érzem, hogy te valahogy erősebb is vagy - ezen elmosolyodtam.

-Igen van...-mondtam és felemeltem a tenyerem, és kisebb-nagyobb vízgömbök emelkedtek fel a tóból, amire Charles eltátotta a száját.

-Ez csodálatos!-nézett rám, majd a gömbökre. Kinyújtottam az egyik kezem, és a legközelebb lévő gömb jéggé fagyott és a kezembe pottyant, amit Charles ábrándozva figyelt.

- Amit csak eltudsz képzelni a vízről, mindent megtudok tenni!- feleltem és a gömbök visszaestek a tóba kisebb-nagyobb csobbanással.

-Bámulatos, hogy a telepátián kívül még a vizet is képes vagy irányítani!- nézett rám és elmosolyodtam, habár amit mondott az nem volt teljesen igaz. Évek multán már lehet hogy mást is fogok tudni irányítani.

A padon ülve még nagyon sokat beszélgettünk a képességeinkről, gyermekkorunkról, barátainkról. Igen elmondtam neki a laborban töltött éveket is, hogy sokáig kísérleteztek rajtam. Nem tudom , de úgy éreztem, hogy benne megbízhatok és számíthatok rá. Lehet azért, mert annyira barátságos velem szemben, vagy mert telepata is úgy, mint én. S amikor belenéztem a szép tengerkék szemébe, akkor úgy éreztem, mintha minden problémám elpárolgott volna. Annyit beszélgettünk, hogy még a vacsorát is majdnem lekéstük.

A vacsora után mindenki a szobájába ment. Már én is úgy voltam, hogy aludni térek, amikor valaki bekopogott.

-Szabad!- válaszoltam, és Erik lépett be az ajtón. Egy ideig engem nézett, majd megszólalt.

-Megszereztem Sebastian Shawról az adatokat.Még ma este el kell hagynunk ezt a helyet!-mondta és letette a barna aktatáskát, amiben gondolom a papirok voltak.

-Mi?!- kérdeztem tőle meglepődve felkönyökölve az ágyon.

-Jól hallottad- mondta ellentmondást nem tűrő hangon, amire felment bennem a pumpa.

-De nem léphetünk csak úgy le Erik!- mondtam ránézve határozottan, felemelve a fejem az ágyról.

-És miért nem? Végre bosszút állhatunk rajta!

-De ez nem csak úgy működik, hogy itt vagyok, azután pedig viszlát, megyek valakit megölni!-mondtam felállva már az agyról.

-Miket mondasz? Akkor jó támadni, ha nem várnak ránk! Ha nem...

-Én nem megyek Erik- mondtam ki, belevágva a szavába hangosan, amire meghökkent, és az arcán gyorsan feltűnt a harag.

-Te képes lennél itt tétlenül ülni, ha tudod, hogy Shaw, aki megbánás nélkül megölte a családod, aki miatt rémálmaid vannak, és állatmódon kísérletezett rajtad és kínzott, nyugodtan, gondtalanul él valahol?- kérdezte összeszűkített szemekkel, haraggal a hangjában felém közelítve.

-Persze, hogy nem! De valahogy úgy érzem, még nem jött el az ideje annak, hogy leszámoljak vele!- amire megállt néhány lépésre előttem- Most nehogy azt hidd, hogy megfutamodtam! Nem tagadom, egy kicsit félek, de akkor is, valamikor szembe fogok vele nézni!- mondtam, és éreztem, hogy eltűnik a düh belőle. Erre a szemembe nézett szomorúan, és az arcomat figyelte, mintha próbálta volna még utoljára memorizálni az arcvonásaim. Majd hosszú csend után megszólalt.

-Hát legyen!- nézett a szemembe- Megértem, hogy félsz tőle! Ezért is megyek most el, hogy megöljem, és többet ne kelljen majd róla hallanod!

-Neked sem kellene elmenned. Segíthetnénk Charlesnak és a CIA-nak mutánsokat keresni. Másokra is gondolhatnánk, akik olyanok mint mi, csak még nem tudják, hogy többen is vannak!

- Nem lehet. Az nem az én dolgom- mondta.

-Akkor nem foglak visszatartani, tudom hogy csak úgy megnehezíteném a helyzetet!

-Ahogy mondod!- állt elém, és én a csend után szorosan megöleltem, ő pedig vissza.

-Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!

-Tudod, hogy tudok magamra vigyázni!

-Azt kétlem!- mosolyogtam gúnyosan, amire elkuncogta magát. Majd eltolt magától, és a szemembe nézett.

-Hiányozni fogsz!- mondta halkan csillogó szemekkel, és egy kisebb csókot lehelt az arcomra.

- Nekem is!- mondtam halkan, majd felvette a barna bőrdzsekijét és táskáját, és elment.

Az ajtó becsukódása után könnyek szöktek a szemembe, de hamar letöröltem azokat, és újra az ágyra feküdtem. Ezt a csókot egyáltalán nem vártam volna tőle, lehet hogy csak megviselte a búcsúzkodás épp úgy, mint engem. Valami azt diktálta, hogy menjek utána, de nem tudtam, nem tehettem, csak abban reménykedtem, hogy lehet, majd valamikor visszajön, és újra látni fogom. Néhány perc múlva a szemhéjam nehezedni kezdett, majd álomba merültem.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is! Ha tetszett, akkor pls dobjatok egy csillagot, hogy inspiráljatok engem e történet írásában. De nyugodtan írhattok véleményt is, amit szívesen elolvasok :) Remélem tetszik eddig a történet! :)

#Sz.