A különleges

2.

Néhány órával később már a repülőgépen ültünk. Este volt és már csak 3 óra maradt a 7 órás útból. A fejemet Erik vállára döntöttem, amire éreztem, hogy ő egy kicsit visszahúzódik az érintéstől, de hagy engem. Majd lassan elaludtam.

,, Sikolyok, ordítások, csak ezeket lehetett hallani, de a mutánsokat nem láttam.

-Te a legerősebb mutáns vagy , akivel találkoztam!- mondta egy tudós nekem.

-ő egyedi és különleges!- mondta gonosz vigyorral Schmidt felém nézve.,,

Felkaptam a fejem az álmomból, és gyorsan kezdtem venni a levegőt. Körülnéztem és még mindig a gépen ültünk. Éreztem valakinek a tekintetét rajtam, ezért mellém pillantottam. Erik nézett aggodalmasan.

-Mi történt?- kérdezte, és felkapcsolta a felettünk lévő kis villanyt, hogy jobban lássa az arcom a félhomályban.

-Csak egy álom....rossz álom!- magyarázkodtam, és újra a vállára dőltem, amire bátorítóan megfogta a kezem, és gyengéden megszorította- Még hány óra?-kérdeztem megtörve a csendet.

-Másfél!- felelt, és az ő fejét is az enyémre hajtotta, és pihentünk.

Argentína gyönyörű volt. A nap erőteljesen sütött és visszatükröződött a Villa Gesell mellet elterülő kis tavacskán. A meleg éghajlat tudatában, egy fehér rövidnadrágot és világos-zöld pántos felsőt vettem magamra. Erik is hasonlóan öltözött: fehér felső és bőrszínü térdig érő nadrág. Nem kellett sokat gyalogolnunk a fogadóhoz, már a kis dombról is észrevettük a nem messze elterülő magashegységeket.

Benyitva az ajtón mind a ketten a pulthoz ültünk.

-!Buenos Stardes! (Jó napot!)- beszéltem spanyolul. Elvégre nyelvekkel foglalkozó főiskolát végeztem, és megtanultam angolul, franciául, németül, japánul, spanyolul és oroszul is.

-!Buenos Stardes seňora y seňor! (Jó napot hölgyem, uram!)- mondta a pultos.

-!Mucho calor ahí fuera!- (Nagyon meleg van kint!)-mondtam mosolyogva, hogy beszéljünk, amire Erik rám nézett hitetlenkedve. Nem gondolta volna, hogy tényleg ennyi nyelven beszélek.

,,Mondtam, hogy spanyolul is tudok, elvégre beszélgessünk egy utolsót, ha már azt tervezed megölöd őket!,,- mondtam telepatikusan neki. Amire elfordult egy kis mosollyal, és a pultost kezdte nézni.

,,Tudod, hogy nem szeretem, ha belemászol a fejembe!-gondolta.

,, Nem tehetek róla, valamikor túl hangosan gondolkodsz!,, - mosolyogtam, amire ő is megengedett magának egy szelíd mosolyt.

-Naturalmente. ?Qué puedo conseguirte?- (mit hozhatok önöknek?)- kérdezte a bárpultos odaérve hozzánk, mert a hátunk mögött lévő két embert szolgálta ki. Az erőmet felhasználva, tanulmányozni kezdtem a hátunk mögötti embereket. Amikor Erik észrevette, hogy nem válaszolok, és egy pontba bámulok, tudta, hogy most nem is fogok megszólalni ilyenkor.

-Egy jeges Beatle-t és egy sört legyenszives- válaszolt helyettem. A tanulmányozás közben az ablak melletti képre pillantottam, amin Dr. Schmidt és a hátunk mögött lévő emberek álltak. Szóval jó barátok és tudják, hogy kik vagyunk, de jobban megnézve az elméjüket rájöttem, hogy nem Erik izgatja őket, hanem én. Dr. Schmidt még mindig engem keres, hogy kísérletezzen rajtam. Erre megfeszültem, de nem hagytam, hogy újra a hatalmába kerítsenek azok a gondolatok és fájdalmak, amelyeket még kiskoromban átéltem miatta a kísérletezéskor. A férfi kihozta az italokat, majd hátra ment a kamrába.

,,Ha tudni akarod majd a következő megállót, nézd meg a képet az ablak mellett!,,- mondtam telepatikusan Eriknek megtörve a csendet, majd lassan megnézte azt és éreztem, hogy ő is dühös.

Az italunkba belekortyolva Erik beszélni kezdett németül.

-Deutsch Bier!

- Ja, es ist Altbier. Nagyon finom igaz?- kérdezte a hátunk mögött ülő férfi nevetve, és gúnyosan mosolyogni kezdtem. Kibújt a szög a zsákból.

-Das beste!- válaszolt Erik higgadtan, de én éreztem, hogy már totál dühös, és folytatta a színjátékot- Mi szél hozta magukat Argentínába?- fordult hátra barátságos mosollyal, nem mutatva a tiszta a ellenszenvet.

-Jó a klíma. Sertéstenyésztő vagyok- válaszolt röhögve az egyik, de én tudtam, hogy hazudik, nem is kellett belenéznem a fejébe. Erik is nevetni kezdett, de ez más volt.

- Én meg szabó. Apám is az volt, ő varrta a legjobb öltönyöket Düsseldorfban- mondta és letette a cigarettáját.

-Az én szüleim is Düsseldorfban éltek- csattant fel Erik, és odaült hozzájuk.

-Hogy hívták őket?- kérdezte a szabó.

-őket nem hívták sehogy!- erre a férfiak összenéztek- elvették tőlük a sertéstenyésztők és szabók-Mosolygott Erik és koccintottak. Inni kezdtek és csend telepedett közéjük. Amikor letették a poharat, Erik elfordította a kezét, és megmutatta az Auschwitzban ráégetett számot. Tudtam, hogy ezt neki nagyon nehéz megmutatni, nekem se akarta rögtön felfedni. Igaz, hogy én is Auschwitzban voltam, de én külön voltam a többiektől, és mert nem voltam zsidó nem kaptam a karomra, semmilyen számokat.

Ekkor a sertéstenyésztő megragadott egy tőrt, és Erikbe akarta szúrni, de én ezt hamarabb megéreztem és a kés felemelkedett a levegőbe, amire Erik elkapta.

-Vér és Becsület!Melyiket akarja hamarabb elveszíteni?- kérdezte elolvasva a feliratot a tőrön, lefogva a támadója kezét. Én erre felálltam és mellé sétáltam, ha valamiben is mesterkedne az orvgyilkos, ott legyek és elkerüljem, hogy valamelyikünk is megsérüljön.

-Mi parancsra tettük, amit tettünk- szólalt meg a bérgyilkos.

-Szóval a vért!- mondtam gúnyosan hangosan, amire Erik a kezébe szúrta a kést és fájdalmasan felnyerített. A szabó futni kezdett, de az erőmmel hozzá vágtam a széket a lábához, és pofára esett, lassan megindultam felé,  hogy ártalmatlanná tegyem, de a bárpultos kifutott a kamrából, és a pisztolyt rám szegezte. Erre ledermedtem, és leperegtek előttem azok a pillanatok, amikor Schmidt megölte előttem egész családom egy fegyverrel.  Erik észrevehette, hogy valami baj van. Ekkor minden olyan gyorsan játszódott le, hogy alig bírtam követni. Nem hagyta, hogy ártson nekem a férfi, és felhasználva az erejét a pisztoly a földön fekvő férfira szegeződött és lelőtte, amire megrezzentem és a kés, ami a sertéstenyésztő kezében volt a báros hasába fúródott, aki összeesett és a kés újra Erik kezébe repült, és beledöfte újra a férfi kezébe. Erik hátrasimította a haját és megitta a maradék italát.

-Kik?....micsodák maguk?- kérdezte fájdalmasan. Erre Erik ránézett.

-Én vagyok Frankenstein szörnyetege!- mondta és felállt, hogy megnézze az általam mutatott képet a falon- és a teremtőmet keresem!- fordult vissza és a pisztoly felemelkedett, majd lelőtte a férfit nagy robbanással, aki rögtön szörnyethalt.

Erre a pult mögötti italok a villanyégők hirtelen mind felrobbantak, és kezdtek szép lassan lecsurogni a polcról. Mindenhol üvegszilánk volt, és vérrel kevert alkohol szétcsurogva.

-Ez te voltál?- kérdezte Erik, és én a transzból felocsúdva döbbenten ránéztem.

-Nem...nem tudom!- szólaltam meg halkan. Erik engem bámult szótlanul, majd közeledni kezdett hozzám.

-Állj meg... ott ahol vagy!- utasítottam gyorsan, amire ő érthetetlenül rámnézett. Észrevette, hogy a fegyvert bámulom a kezében, erre hamar ledobta, és úgy jött oda hozzám.

-Ezt nem direkt csináltam. Néha nem tudok uralkodni az erőmön, félek a fegyverektől, tudod miért...!- néztem fel rá, már könnyes szemekkel.

-Semmi baj! Megértem! De most már indulnunk kell!- mondta halkan, majd lassan megfogta a kezemet, és kimentünk a bárból.

-----------------------------------------------#Sz.