Szabad egy kávéra?

A színésznő

Emily Gibbs egy Oscar, Golden Globe,és European Film Awards díjas színésznő, aki (most figyeljetek!), még soha senkinek nem adott interviewt 35 éves pályafutása során. Mindent, amit a média tud róla, barátai, ismerősei árulták el. Hogy tudnám én, ismétlem én elérni, hogy ő adjon nekem egy interviewt? Szerintem sehogy. De gondoltam, egy próbát megér. Lehet, hogy azóta megváltozott és mostanra, ha pénzzel kecsegtetem,elválallja ez interviewt. Hát nagyon rosszul gondoltam.

Mikor hosszas keresgélés után megtudtam az asszisztense telefonszámát ( mert az övét csak az asszisztense tudja), felhívtam az asszisztenst, és gondoltam, hogyha nő, majd férfias modorommal ráveszem, hogy a hölgyike rávegye Miss Gibbs-t, hogy adjon nekem egy rövidke interview-t.

Mikor az asszisztens felvette a telefont, csak ennyit mondott:

- Miss Emily Gibbs asszisztense vagyok. Amennyiben ön egy újságíró, riporter, vagy egy lesifotós,aki másnak adja ki magát, akkor azonnal tegye le a telefont.Ha nem, akkor miben segíthetek?-meglepődtem. Nem gondoltam, hogy ilyen introval veszi fel az asszisztens a telefont, de végülis érthető. Az viszont még furcsább volt, hogy ez a hang nekem ismerős volt. De biztos csak tévedek, gondoltam.Viszont nem adtam fel a próbálkozást.

- És ha egy újságíró vagyok, aki randira akarja hívni az asszisztenst? - vettetem be sármomat, de nem sok sikerrel.

- Ki maga? Nem is ismerem. Ha nem mondja meg ki maga, és hogy honnan ismer, azonnal hívom a rendőrséget!

- Nyugodjon meg hölgyem! Én Mr. Robert Ferrers vagyok, a Bookmarks újság szerkesztőségénél dolgozom.

-Robert? Maga az?- "ez a nő honnan ismer engem?"-csodálkoztam. - Én vagyok az! Rose! - még mindig nem esett le.- Mrs. Benett.- mondta szomorúan.

-Maga az? Úr isten! Bocsánat, hogy ilyen lassan esett le. Csak tudja, tudja...

- Tudom. mIndenkinek így mutatkoztam be. Mindenki így ismert meg. De most... Mostmár csak Rose vagyok. Rose Days.

-De..de ... Mióta dolgozik maga Miss Gibbs titkárnőjeként?

- Eljön velem egy kávéra? Akkor mindent elmagyarázok.

*

Egy órával később már ott ültem a Piros Tehén nevű kávézóban Rose-ra várva. Kicsit késve érkezett, de megérte rá várni. Most talán még szebb volt, mint előző találkozásunkkor. Most az előzőtől eltérően, csak egy farmert viselt, fekete garbóval és egy pár igazán szép kiegészítővel. Haja most kiengedve a vállán terült el, és kissé a szemébe lógott, de még így is látszott, hogy ki van sírva a szeme.

- Jó napot! Elnézést a késésért! Tudja később engedett el Miss Gibbs. Arról faggatott, hogy kivel találkozom. Mert amúgy megtiltja, hogy újságírókkal találkozzunk, de mivel megígértem, hogy nem mondok el magának semmit róla, így nagy nehezen elengedett.

- Ennek nagyon örülök! De ha megkérhetném mondja el, miért pont ennek a hölgynek dolgozik? És mióta? Hiszen ő a férje ... elnézést... volt férje szinte legnagyobb ellensége, hiszen soha nem adott neki interviewt.

- Pont ezért kezdtem el nála dolgozni. Mikor kirohantam az irodájából a utcára azon kezdtem el gondolkozni, mivel állhatnék neki a legnagyobb bosszút. A pénze nekem nem kell, mert undorítónak találom azokat a nőket akik egy csomó ideig élősködtek a férjükön, aztán meg mikor elválnak, elveszik a férj nehezen ( vagy könnyen) megkeresett pénzét. Éppen ezért mikor megláttam a hírdetést, hogy Miss Gibbs új titkárnőt keres, azonnal jelentkeztem, és fel is vett. Persze nem mondtam meg neki, hogy kinek vagyok a felesége, de sajnos kiderült. Ekkor nagy meglepetésemre, ahelyett, hogy kirúgott volna, miután elmeséltem, hogy megcsalt, csak nevetett, és azt mondta, hogy akkor mostmár mindketten utáljuk azt a lapot, nem igaz? Erre én persze mondhattam volna, hogy a lapot nem utálom, hanem csak az embert ak vezeti,de ehelyett csak bólogattam, és ezért vagyok most az asszisztense. Maga szerint rosszul csináltam?- nézett rám kétségbeesetten.

- Nem dehogy! Azt meg külön csodálom, hogy nem akarja elvenni a pénzét! Igen figyelemre méltó!

- Köszönöm.- mosolyodott el.

- Megkérdezhetek még valami személyeset?

- Hát persze. Megkérdezheti, de nem biztos, hogy válaszolok.- elnevettem magam, de azért feltettem a kérdést, hiszen már nagyon érdekelt.

-Szereti? Mármint gondolom mostmár nem, de szerette Mr. Benettet?

- Hmmm. Jó kérdés. De elég egyszerű a válasz. Eleinte nem. Aztán kezdtem megszokni.

- Tessék? Most semmit sem értek. Vagyis akkor ez kényszerházasság volt? De a lapokban azt írták, sőt ön azt nyilatkozta, hogy szereti. És a szülei kényszerítették, vagy maga vállalkozott? De miért? Olyan szegények voltak? Vagy valamivel zsarolta önt és/vagy a családját, és ez volt a megállapodás?

- Csak egy személyes kérdésről volt szó.- mosolygott rám,de láttam rajta, hogy rosszul érinti a téma.

- Oh, igen bocsánat. Ha nem szeretne válaszolni megértem. Én se szeretem a személyes kérdéseket.

- Semmi baj. Majd talán máskor válaszolok, de nem most. Főleg mert sietnem kell. Miss Gibbs üzent, hogy azonnal menjek. Viszlát!- állt fel, ami miatt én is rögtön felálltam.

- Kérhetnék még egy szívességet?- kérdeztem.

- Mi lenne az? - nézett rám várakozóan.

- Megkérdezné Miss Gibbst, hogy csinálhatnék-e vele egy riportot?

-Maga igazán naív.- nevetett rám.- De megpróbálom.- majd búcsúzásképp adott egy puszit az arcomra, amitől rögtön elpirultam. Szerencsére nem látta, mert már el is rohant a híresség lakása felé.

Én pedig egyedül maradtam, és azon gondolkoztam, vajon mi késztethette ezt a gyönyörű lányt arra, hogy egy ilyen férfihez menjen hozzá.