Semmi hír. Engem már lassan felfal az aggodalom. Telefonomhoz nyúltam, hogy hívjam a rendőrséget, de egy kocsicsapódást hallottam. Odaszaladtam az ablakhoz, hogy megnézzem ki az. Justint láttam, és így egy kicsit megkönnyebbültem. Mikor elhajtott egy kocsi, pontosan láttam, hogy tart valamit a kezében. Pontosabban valakit. Amint beléptek az ajtón, letöröltem könnyeimet, elvettem Laylat a kezéből, magamhoz szorítottam, felmentem és megetettem. Utána alaposan megvizsgáltam minden egyes testrészét, és hála Istennek semmi baja nincs. Rettentő nagy kő esett le a szívemről. Justin kopogására lettem figyelmes. - Gyere nyugodtan. - mondtam egy kicsit még mindig szipogva. - Selena! - magához szorított, és öleltük egymást. Nagyon, nagyon szorosan. - Köszönöm Justin. - Ne köszönd, nekem kötelességem megvédeni titeket. - megpuszilta a hajamat. - Akkor is. Nem tudom, mit csináltam volna, ha te... - Shhh - nem hagyta, hogy befejezzem - ne sírj. Felejtsük el ezt az egészet, és senkinek ne hangoztassuk. - Rendben. - elmosolyodtam, és megcsókoltam. A kis Layla pedig már el is szenderült. Egek, annyira hiányzott már a cuki kis pofija. Végignéztem alvását. Mikor felkelt, felöltöztettem, és kivittük sétálni. Justin a babakocsit tolta, én pedig imádott Muffinunkat sétáltattam, aki ide-oda szaladgált. Úgy sétáltunk végig, mint egy igazi család. Az emberek néha ránk is mosolyogtak, hogy milyen aranyosak vagyunk.
Justin
Útközben megálltunk enni valamit. Helyet foglaltunk egy fasza kis étteremben, majd a pincér hamar kiszolgált minket.
- Fogom én még valaha biztonságban érezni magam? - kérdezte Selena, ami nagyon meglepett. - Mellettem biztonságban vagytok. Mostantól minden időmet nektek szentelem, a kicsiről pedig le se fogom venni a szememet. - nyugtattam Selenat, aki elmosolyodott.
Hazafelé megálltunk egy boltban, ahol Selena vett magának pár új cuccot. Be kell valljam, igen jó stílusa van, imádom a ruhákat, és alig várom, hogy rajta láthassam ezeket.
2 év múlva
A rablás után életünk visszatért a rendes kerékvágásba. Selena és én is rendbe jöttünk lelkileg. A kis Layla most 2 éves, és nagyon egészséges, szépen növekszik. Igaz hajacskája még nem nagyon bújt elő, de ami késik, nem múlik. Rengeteget kirándultunk, mindenünk megvan, az életünk maga a tökéletesség. 1 éve adományozni is tudtunk a szegény gyerekeknek, akik szülők nélkül maradtak, és árvaházban nevelkednek. Mi mindannyian szerencsések vagyunk, hogy ilyen életet kaptunk. Most már bátran ki tudom jelenteni, hogy boldogan fogom leélni az életemet Selena és Layla mellett. Mondjuk, ha úgy hozza a sors, én még egy gyereket bevállalnék. Bár nem tudom, Selena mennyire díjazná ötletemet. Egyenlőre hanyagolom a témát. Apropó Selena.. Nyár van, itt ülök a tengerparton, és nézem, ahogyan a gyönyörű feleségem és kislányom bohóckodva játszik a víznél.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgy döntöttem, én sem maradok ki a jóból, csatlakozom hozzájuk.
- Csajok, nem gondoljátok, hogy valaki kimarad a buliból? - Nézd, itt van apa. - mosolygott Selena, majd megpusziltam. - Ne ejőttem. - mondta Layla, aki eltakarta a szemét. - Bocsánát hercegnőm. - mondtam, majd megöleltem őket. - Szerintem menjünk haza, már eléggé elfáradtunk. - Okés.
Visszamentünk gyönyörű lakásunkba.
Selena
Otthon nagy meglepetésemre egy fehér Camaro állt a házunk előtt. Rendszáma arról árulkodott, hogy ez nem lehet más, csak anya. De ha anya itt van, akkor Taylor is. Ahh. Mikor látták, hogy felkanyarodunk, kiszálltak. - Ti mit kerestek itt? - kérdeztem mérgesen, ugyanis az elmúlt 2 évben egyszer sem kerestek minket. - Selena, beszéljük ezt meg. - mondta anya. - Gyertek be. Van 5 percetek, aztán soha többé nem akarlak látni titeket. - nagyon nehéz volt kimondani ezeket a szavakat, hiszen a szívem mélyén még sem akartam, hogy elmenjenek. Hiszen csak a családom. Beértünk, majd mintha otthon lennének, helyet foglaltak. Igazából ami a legjobban bántott, hogy egyáltalán nem kérdezősködtek Layla-ról, teljesen leszarták. - Szép ez a ház. - mondta Taylor. - Rátérnétek a lényegre? - türelmetlenkedtem. - Sel.. - szólt rám Justin. - Mivan Justin? 2 évig azt is elfelejtik, hogy létezem, most pedig idejönnek, és úgy akarnak tenni, mintha semmi sem történt volna? - keltem ki magamból. - Drágám, ne a gyerek előtt. - Nem érdekel. Tudjátok mit? Nem hallgatlak meg titeket, mert azt sem érdemlitek meg, hogy rátok nézzek. Tünés a házamból! - Selena hallgass meg minket. - könyörgött anya. - Utoljára mondom, takarodjatok! - ordítottam, mire Layla sírni kezdett, Justin pedig elszaladt vele.
Anyáékat kituszkoltam a házból, ha rájuk nézek, a hányinger is elkap.
Justin
Fogalmam sincs, mi ütött Selena-ba. Már 3,5 éve együtt vagyunk, de egyszer sem láttam még ennyire idegesnek. Figyelmeztettem, hogy ne ordítson a kicsi előtt, erre még nagyobbat kiabál. Szegény Layla, ő még nem ért semmit, és ezt kell átélnie. Hallom, hogy jön Selena. Mikor belépett, magához szorította Layla-t. Láttam rajta, hogy bántja a dolog, de nem elégedtem meg ennyivel. - Selena, mi volt ez az előbb? - Semmi. - Oh tényleg? Én nem úgy vettem észre. Mond, mióta nem mondunk el egymásnak dolgokat? - kérdeztem sértődötten. - Neharagudj, jó? Nem tudom mi ütött belém. Annyira fáj, hogy anya nem foglalkozik velem. És most hírtelen beállítanak ide. Felkavarogtak bennem az érzések.
Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam rá haragudni. Nemtudtam, hogy így érez. Sajnáltam őt, tiszta szívemből. Odamentem hozzájuk, és mindkettőjüket megöleltem. Layla már nem sírt, Selena-nak pedig mosolygásra állt a szája.
Este Selena olvasott neki mesét, majd elaludt. Ja és igen, már az ő szobájában alszik. Mikor Selena visszajött, befeküdt mellém, és a TV-t néztük. - Na és melyik oviba irassuk majd? - kérdezte. - Hát, nekem a St. Pauls óvoda a legszimpatikusabb. - Majd valamikor meg kellene néznünk. - Rendben.
Hosszadalmasan megcsókoltam, majd elaludt mellkasomon. Sokáig hallgattam szuszogását, számomra ez egy megunhatatlan élmény.
