Love You Always

23. Nincs visszaút

Justin

- Sajnálom.. De a gyermekük leukémiás.

Az orvosnak ez az egy mondata változtatta meg az egész életemet. Belülről teljesen összetörtem.
Selena hatalmas sírásba kezdett, amit én is követtem.
Vígasztalást várva hullott a nyakamba.

Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen nem ment. Útnak eredtek könnyeim, és hihetetlen dühöt éreztem.

- Megteszünk minden tőlünk telhetőt.
- Mindig ezt mondják, és sosincs semmi. - ordítottam.
- Justin... - szólt rám Selena, majd az orvosra figyelt - Doktor úr, gyógyítható?
Nem kaptunk választ. Az orvos lesütötte a szemét, ebből tudtuk, hogy Layla nem sokáig lesz már köztünk.
- Mennyi ideje van hátra? - alig tudtam kimondani ezt a 4 szót. Sírtam. A nagy, törhetetlen Justin Bieber az orvosa előtt bőg. De érthető, nem? A gyönyörű, 5 éves, ártatlan kislányom haldoklik, ráadásul azt sem tudom, vannak-e fájdalmai.
-Legjobb esetben 2 hónap. - mondta Dr. Cook.
Ezt nem bírtam. Hatalmasat rácsaptam az asztalra, és kimentem onnan.
Selena fél óra múlva sírva jött ki.

Selena

Justin kiviharzása után azt gondoltam, jobb lesz, ha most egy kicsit egyedül hagyom, így hát bent maradtam az orvossal.
- Sehogy sem lehet megmenteni? - kérdeztem sírva.
- Sajnos már nincs esélye. Ha hamarabb jelentkeznek a tünetek, akkor átvészelhette volna. De így nem.
- Mikor mehetünk be hozzá?
- Negyed óra múlva ébresztjük fel. Azonnal szólunk Önöknek.
- Köszönjük. Hogy mondjuk majd el neki?
- A gyermek nem fog érezni fájdalmat, csak álmosodni fog. Nem lenne célszerű, ha elmondanák neki.
- De haza akar majd jönni. Mit mondjunk, miért nem jöhet?
- Ezt önökre bízom, elnézést.

Kimentem. Senki nem volt a váróban, csak Justin. Ott ült a széken kisírt szemekkel, üres tekintettel. Csak nézett maga elé, nekem pedig a szívem elszorult. Odamentem hozzá. Épp leültem volna, mikor felállt és szorosan magához húzott.
- Miért velünk történik mindez? - kérdezte.
- Nem tudom. - vágtam rá, mert nagy volt a gombóc a torkomban.

Negyed óra múlva valóban felkeltették. Bementünk az orvos után.
- Anya, apa! - kiabálta mosolyogva.
- Szia kicsim. - mondtam, majd Justinra néztem, hogy köszönjön. De ő csak ott állt, és hullottak a könnyei.
- Miért sírtok mami? Meghalt valaki? - kérdezte Layla. Justinnak nem kellett több, fennhangon sírni kezdett és kiszaladt a teremből. Layla megijedt, meg kellett nyugtatnom.
- Figyelj kicsim. Most egy ideig itt kellesz lenned. De ne aggódj, mi mindvégig itt leszünk melletted. - éreztem, hogy sírni fogok, ezért abbahagytam a beszélést, mosolyogtam egyet. Vissza is kaptam a kedvességemet.
- Akkor nem baj. Nekem mindegy, hogy hol vagyok, csak legyetek itt velem.
- Megkeresem aput. Sietek. - megpusziltam a homlokát, és kimentem.
Justint nem láttam sehol. Égre-földre kerestem, de a férfi WC-ben ráleltem.
- Justin.
Kijött, megfogtam kezét, majd vörös szemeibe néztem.
- Figyelj szívem. Soha nem fogjuk megemészteni ezt az egészet, ebben biztos vagyok. Én azt mondom, hogy élvezzük ki azt, amíg köztünk van. Kérlek szedd össze magad, szüksége van rád.
Justin szemeimbe nézett, majd megcsókolt.
- Szeretlek. - suttogta füleimbe.
- Én is szeretlek.
Visszamentünk Layla-hoz.

- Már vártalak titeket. Apu, miért rohantál ki?
- Neharagudj kicsim, rosszul voltam, de most már minden oké. - adott egy puszit a homlokára.

Justin

Itt ülök a kórházban, és nézem a beteg kislányomat, aki gépre van kötve. A mosdóban felhívtam Selena apukáját, valamint anyukámat. Jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak.
Selena felnyitotta a szememet, és igaza van. Kiélvezem Layla közelségét, amíg tehetem.

- Figyu, picur. Nagyi és nagyapa úton vannak. Jönnek meglátogatni. - mondtam.
- Az szuper. - mosolygott egy hatalmasat.

Selena arrébb hívott.
- Justin kérlek csinálj velem és Layla-val egy képet. Rengeteg pillanatot meg akarok örökíteni.
- Persze.
Előkaptam a telefonomat, és lekaptam őket.

Még így is olyan gyönyörűek. Nem értem miért akarja Isten elvenni tőlünk a legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptunk. Nekem ez túl lehetetlen ahhoz, hogy most fel tudjam fogni.
- Nézd kicsim. - mutattam Laylanak a képet.
- Oh, de szépek vagyunk mami. - mosolygott, majd megölelte Selena-t.
- Hey, én nem is kapok? - tettem úgy, mintha meg lennék sértődve.
- Dehogynem. - nevetett.
Családias pillanatunkat anya törte meg. Kisírt szemekkel közeledett felénk.
- Szia nagyi.
- Szia édes drága egyetlen unokám. Hogy érzed magad?
- Jól, nem is értem miért nem mehetek el.
- Magatokra hagyunk titeket. - mondta Selena, majd kimentünk.

Kerestünk egy automatát, majd vettünk kávét. Hosszú volt a nap, most pedig este 9 óra. Nincs szívem itthagyni Layla-t, de azért megkérdezem Selena-t is.
- Haza akarunk menni, vagy maradunk?
- Megkérdezem maradhatunk-e, addig nyugodtan várj meg itt.

- Na mit mondtak? - kérdeztem kíváncsian.
- Egy fél óra múlva véget ér a látogatási idő, el kell hagynunk a korházat.
- Ezt nem hiszem el. - mondtam idegesen.
- Én sem. Hagyjuk itt az óvodás kislányunkat?
- Hát ezek szerint nincs más választásunk.- le voltam hangolva. Szívtelen ez az egész kóceráj.

Visszamentünk a terembe, anya épp készült elmenni. Elköszönt tőlünk, mi pedig ott maradtunk.
Selena mellett Layla gyorsan elaludt. Én semmi mást nem csináltam, csak néztem lélegzetvételeit.
Amikor egy szülő elveszíti egyetlen gyermekét, az olyan érzés, mintha szívét tépnék ki, bármit képes lenne feláldozni azért, hogy gyereke folytathassa hátralévő életét.
Kitessékeltek minket, nekünk pedig muszáj volt hazamennünk.

Selena

Hazafelé nem szóltunk egymáshoz semmit. Egyszerűen nem tudom már elképzelni az életünket a kis diliském nélkül. Mit fogunk kezdeni magunkkal? Sírógörcs kerülget belegondolva abba, hogy többé nem lesz, akinek azt mondjam "kislányom", többé nem lesz, akit óvodába vigyek, akinek esti mesét olvassak, akire rászóljak, hogy ne rosszalkodjon.
Próbálom gondolataimat elterelni, de hát nem megy.. Kinek menne ilyenkor?
Hazaértünk. Fél óra múlva csöngettek. Justin nyitott ajtót, apu borult vállára. Sírt. Rettenetesen sírt, aminek hallattán én is hozzá fogtam az egerek itatásához.

Sokat beszélgettünk. Elmondta, mennyire sajnálja. Amelyik mondata a legjobban a szívemhez szólt, az a következő:
- Selena, ha ezt nekem kellett volna végigcsinálnom veled, valószínűleg hamarabb meghaltam volna mint te, csak én lelkemnek fájdalmába.

Túl fáradt voltam ehhez, hazaküldtem apát. Lezuhanyoztam, bekamilláztam a szemeimet, majd a Justin-ét is.
Vacsora közben egy árva szót sem szóltunk. Félek, hogy ez a kapcsolatunkra is ki fog hatni.
Lefeküdtünk aludni. A szokásos módon Justin-hoz bújtam, aki most nagyon magához szorított.
- Selena tudd, hogy nagyon szeretlek, és sosem fogsz elveszíteni. - nyugtatgatott.
- Én annál is jobban szeretlek. Nem tudom mi vár még ránk, de mi örökké összetartozunk és mindent meg fogunk oldani.

Justin egy fél óra múlva szunyókálni kezdett, de hamar felébredt. Rosszat álmodott.
Csak néztem magam elé, és Layla-n gondolkoztam. Vajon mit csinálhat most? Tud-e aludni? Minden rendben van-e vele? Nem fáj-e valamije? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, amire nem kapok választ. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy a kórházban fekszik egyedül, és nincsenek ott a szerettei.