A Démon Barátja

Az út (VI.Fejezet)

6.Fejezet Az út

Az éjsötétjében sétáltam hazafelé. Habár csak két utcányira volt a házunk még is elég hosszú út volt az a két utca.
A lámpák fényeit dongták a muslincák, és a molylepkék. Az úton végig nyomasztó csend ült. Már idegesített is ez a hatalmas és nyugalmas csend. Még mindig felnevettem a vacsorán elhangzott vicceken. Amikor végre valahára elértem az első utca végét, és befordultam, hirtelen a mögöttem lévő lámpák pattogó hang után kialudtak. Elkezdtem rohanni. A sötét utca lámpái mintha üldöznének folyamatosan kirobbanó hanggal kicsapódtak. Hátra nézve korom sötétet láttam, semmi fényt, semmi utcát vagy tájat, majd hirtelen neki mentem egy alaknak. Az öltönyös fickó állt előttem.
- Nem lehetsz valódi. – Mondtam, és mintha ügyet sem vetnék rá továbbálltam. Megfogta a kezemet és visszarántott.
- Sajnálatodra nagyon is valós vagyok. Megöltem a démon lelkét, aki megbélyegzett téged. Tudod a démonoknak ilyenkor olyan vagy, mint az oroszlánok elé kitett friss hús. Nem várhatod tőlük hogy nem csapnak le rá. Talán végre rájöhetnél, hogy ez maga a valóság. – Rezzenéstelen arccal néztem a két fejjel magasabb férfi két szemébe.
- Mi a neved? – Tettem fel a kérdést.
- Zharael. – Csak néztem rá meredten.
- MIT AKARSZ TŐLEM? – Üvöltöttem, könnyeimmel küszködve, úgy hogy még mindig a kezemet rángatta.
- Én csak téged akarlak. – Mondta, majd előhúzott egy kést a jobb zsebéből.

Ráléptem a lábára, és eszeveszettül rohanni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy levágom az utat az erdőben a házunk felé. Csak átlósan kellet mennem, és a kertemben találtam magam. Futottam, és futottam. A fák között baglyok huhogásától zenget az erdő. A lábaim felperzselték a talajt.
A futás közben pedig eleredt az eső. Majd az egyik kiálló kődarabban hasra estem. Sárosan és csurom vizesen menekültem, míg a kertemhez nem értem. Ám gyorsan el kellet bújnom egy fadeszka mögé. A házam előtt egy rendőrautót láttam.
- Ez nem lehet igaz. – Suttogtam kétségbeesetten. Mit kellene választanom? Itt maradok, és akkor Zharael utolér és megöl, vagy összeszedjem a bátorságom és csurom vizesen és sárosan berontsak a házamba, ahol a rendőrség magával visz és majd elhelyez egy árvaházba. Másik opció nem volt. Nem tudtam elbújni ennyi ember elől, akik mind engem keresnek. Fredhez sem tudtam visszatérni. Ahogy a lehetséges kiúton gondolkodtam, váratlanul egy kéz érintett meg a vállamat, mire halálra rémülve nem sok kellett, hogy fel ne ordítsak. Ám nem a démon, hanem egy öreg hölgy állt előttem.

- Gyere velem kedveském. – Mondta az ő rekedtes, és aranyos hangján. Ahogy megfogta a kis kezével a sáros és piszkos kezemet úgy éreztem a néni nem lehet rossz, így vele tartottam. Egy kendő volt a fejecskéjén, a szemei gyönyörű szép zöldben csillogtak az éjsötétben.
- Ki maga, hölgyem? – Kérdeztem, a néni pedig kedves mosollyal válaszolt:
- Margaret. Sok megbeszélni valóm van veled. – Mondta majd elértünk a gyönyörű kis faházához. Mikor beléptem macskák ezrei siettek a lábaimhoz.
- Gyönyörű szép macskák. – Jegyeztem meg mire a néni felnevetett.
- Ohhh...ha látnád őket halloweenkor. Igazi kis bajkeverők. Ülj csak le a tűzhöz. – A kis helység nappali és konyha egyben volt. A nappaliban egy kissé szétkarmolt kanapé állt. Előtte egy tűzhely, a tűzhely felett egy kis TV csücsült. Ezek mellet két könyvespolc állt telis tele könyvekkel. A néni elindult a konyhába teát főzni amíg én leültem, mire három teli pocakos macska vetette rám magát.
- Ne haragudjon, hogy beleütőm az orrom, de honnan tudta, hogy ott vagyok? – Érdeklődtem.
- Hallottalak már messziről. Sötét erők között vagy kicsikém. Épp ezért hoztalak ide. Te már nem emlékszel, de kiskorodban a szüleid sokszor hoztak ide hozzám, amíg ők dolgoztak vagy veszekedtek. Tudtam, hogy egy nap még hasznomat veszed. – Mondta majd odajött és elém tolt egy sötét, aranyszínű csillaggal ellátott könyvet.
- Nyisd csak ki. – Érdeklődve néztem a könyvre. Mintha már láttam volna valahol, és akkor kinyitottam ott ahol a néni már megjelölte. Az oldalon egy sötét szemű, hegyes fogazatú démon volt lerajzolva, és ez volt melléírva: „ [...] Szerencsére ez a démon csak akkor bukkan fel, ha megidézik, így óvatosnak kell lenni. Egy dolog van ami vissza tarja az pedig a megszentelt olaj. „ - Ezek szerint valaki megidézte a démont? – Kérdeztem a nénit, aki még mindig mosolyogva mondta el hogy valaki már évekkel ezelőtt megidézte és azóta csak öl. Gyorsan oda sietett a teához, ami már készen is volt. Vissza ült és a kezembe nyomta a kis csészéjét, amiben a forró tea összevissza lötyögött. Megkérdezte tudok e valamit a nyolc tini történetéről, akik az iskolámban haltak meg még évekkel ezelőtt furcsa körülmények között. Természetesen ismertem a történetet.
Sokak szerint sátánista csoport tagjai voltak azok, akik megölték a nyolc fiatalt valamilyen varázslathoz vagy idézéshez.
- Azok a fiatalok azért haltak meg, mert valaki meg akarta idézni ezt a démon és sikerült neki. Mond, a látomásaidban és víziókban eddig kiket vagy miket láttál? – Nagy levegőt vettem és elkezdtem sorolni az összes eddigi helyet és szörnyet.
- Azok mind jelek voltak. Segíteni akarnak neked a halottak. Ha nem vigyázol, megszállja a tested és mindenkit meg fog ölni. Ő maga a pusztítás démona. – Mondta az öreg néni mire én felálltam és a kezeimben temettem az arcom.
- Nem lehet...démonok nem léteznek Margaret. Ez a fickó egy pszichopata gyilkos. A rendőrségre kell mennem. Nekem pedig antidepresszánst kell szednem. – Azzal kiléptem az ajtón és elindultam az otthonomhoz. A néni utánam nézett miközben egy macskát simogatott. Ahogy nézett a hideg rázott.
A rendőrautók már nem álltak a házam előtt. Haza értem és bevágódtam a kanapéra. A plafont figyeltem majd bekapcsoltam a TV-t.

Zharael bármely percben beléphet az ajtón, vagy felbukkanhat. Nem tudom mi tévő legyek, mert ha kihívom a rendőrséget akár magamra is vonhatom a gyanút és akkor biztosan elvisznek. Iskolába sem mehetek, és igazából, ha Dr. Edgardhoz visszatérek sem lesz jobb a helyzet, mert elzárhat vissza onnan ahonnan kijutottam már bár nem emlékszem, hogy hogyan. Anya temetése sincs megszervezve, és ha ez nem elég, a házat hetek múlva ki fogják pakolni.
Most az egyszer nem érdekelt semmi. A TV-t néztem és nem foglalkoztam az életemmel, vagy a halott életemmel. Elmélyültem és nem érdekelt senki és semmi. Aztán mikor vége lett a filmnek szépen elbóbiskoltam.