A Démon Barátja

Az Érintés (I.Fejezet)

„A tegnapi nap folyamán a Pantemor gimnáziumban rejtélyes, és katasztrofális körülmények között találtak holtan nyolc diákot. A helyszínen okkultizmusra utaló nyomokat, és sátánista szimbólumokat találtak vérrel felrajzolva a falakra. A nyomozók két napon át helyszíneltek, és nem találta semmi nyomot. A szülők, és barátok tömegével járulnak az iskola előtti emlék helyhez, hogy gyertyát gyújtsanak az elhunytak emlékére. [...] " - Újságkivágás

Előző hét vasárnap éjszakáján rémálmok közt ébredtem a szobámban. A szívem hevesen vert, és elfogott egy gonosz és sötét érzés. A szekrényemen lévő bohóc mintha csak mosolygott volna rám. Az ablak előtt álló fa leveleinek árnyékai táncoltak és alakot öltöttek. Azt hittem még mindig álmodom, de az érzés, amit akkor éreztem. Sosem féltem annyira....az a velőig hatoló félelem, amint akkor éreztem. Így hát felkeltem, felkaptam a telefonomat az ágyam mellől, és lementem a konyhába egy nyugtatóért.

A lépcsőhöz értem mikor egy sikítást halottam az anyukám szobájából. Ez a sikítás fülsüketítően hangos volt oly annyira, hogy egy hosszú sípoló hangot halottam több percen keresztül. Oda siettem hát anyukám hálószobájához, viszont amikor megfogtam a kilincset, és kész voltam benyitni egy kéz fogta meg a vállam, és reflexszerűen megfordultam. Nem állt ott senki. Majd vissza fordítottam a fejemet az ajtó felé, de az már nem volt ott. Ahogy már én sem voltam a házamban.

Előttem egy gimnáziumi folyosó terült el, hogy ha lehet ezt egyáltalán gimnáziumnak nevezni bár tudtam, hogy ez az mivel ez a gimnáziumi folyosó az én iskolámé volt, de alig ismertem rá. Mindenhol letépett burkolatok csüngtek, a padló koszos, és fekete volt. A szekrények felborítva, a mennyezetről lecsüngtek a lámpák, sötétben és pirosban világították meg az egész folyosót.
Ahogy ott álltam már biztos voltam, hogy csak álmodom. Ez nem lehet valóság, és abban a pillanatban már megint egy kezet éreztem a vállamon, és mikor megfordultam most az anyukám állt előttem talpig hálóruhában, az ajtaja előtt.
- Hát te meg mi a csudát csinálsz fiam? – Kérdezte, de én csak némán álltam és belenéztem a két gyönyörű szép kék szemébe.
- Én csak ... - Ennyi jött ki összesen a számon semmi más. Habogtam, és végül megölelt anyu és eltessékelt, azzal a mondókával hogy aludjak vissza hisz holnap iskola van.

Egy hely volt ahova utáltam járni, mert igazából csak oda mentem máshova nem is nagyon az az Ypy gimnázium volt. Tele sznob és ütődött focistákkal, idegesítő szőke cicababákkal, lúzerekkel és nyomorékokkal és ott voltam én. Nem találom az emberek közt a helyem. Nem azért, mert nem szeretem az embereket hanem, mert teljesen különböző a gondolkodásom, mint a többieknek.
Másnap reggel összeszedtem magam, és levettem a bohócot a szekrényről, hogy kidobjam a kukába.
Az éjszaka járt az agyamban, és miközben öltöztem észre vettem valamit. A vállamon egy fekete kéznyomot találtam. Nem akartam hinni a szememnek. Tapogattam és simogattam, és igazi volt. Nem is tudtam mit kezdjek vele, így úgy döntöttem el fogok menni a gyengélkedőre a matek óra előtt.

A gyengélkedőben a védőnő kiküldött azzal a címszóval, hogy ne szórakozzak vele. Bizonyára azt hitte, hogy felfestettem vagy valami ilyesmi, hisz szegényt mindig megtréfálják a gyerekek halloween előtt. Törött láb, elvágott nyak vagy nyelv, vérző szem persze mind csak ügyes trükk. Így nem jutottam előrébb.
Matek óra volt mikor a tanár a két ismeretlenes egyenletet magyarázta én már küzdöttem azzal, hogy nehogy elaludjak, de már csak arra emlékszem, hogy üvöltve felriadtam az álmomból. Ijedten néztem körbe, arra számítva, hogy egyből mindenki rám szegezte a tekintetét. De nem ez történt. Mindenki mereven ült a táblát figyelve a pirosan és sötéten megvilágított teremben ahol a falakról a vakolat, a plafonról a lámpák lógtak mintha kiszakították volna őket. Az ablakot befalazták téglákkal, a tanár úr pedig a táblának arccal előre írt. Nem láttam mit, mert előtte állt azonban egy pillanat alatt megfordult és a táblán ez állt: „A sátán művét rontja meg, visszatart sok gyilkos kezet."
A tanár úr mereven állt majd kitátotta hatalmasra a száját és egy üvöltő hangon sikítozott mire én a fülemre tettem a két kezem. Körbe néztem minden diák engem figyelt, de a szemük hiányzott a helyéről. Helyette csak két lyuk tátongott mindenki szemében. Becsuktam a szemem, és éreztem ahogy valaki a két kezemet megfogva leszedi a fülemről őket.
- Mégis mit képzel magáról, Dave? – Szólt fenn hangon a matek tanár. Körbe néztem és mindenki sugdolózót miközben rémülten rám néztek. Majd felszólalt az egyik focista srác:
- Ez volt az egyik legjobb halloween-i tréfa öregem! – Nevetett és oda jött, hogy adjon egy jókora pacsit mire mindenki felnevetett és megkönnyebbült. Fogalmam sem volt mi történt, és inkább vállaltam a büntetést a focista sráccal együtt, és azt hazudtam, hogy direkt csináltam tréfaként habár gőzöm sem volt mi történhetett. Hisz még mindig ott csöngött a fülemben a sikoltás.

A büntetésben nem bírtam ki és megkérdeztem életemben elsőnek önszántamból a focista srácot hogy mi is történt.
- Bocsi hogy zavarlak, de meg tudod mondani pontosan mit is csináltam? – Hebegtem, rám nézet és elmosolyodott.
- Hát nem is emlékszel rá? Forogtak a szemeid, és valami halandzsa nyelven kántáltál. Még Mr. Fiso is meg volt rémülve és percekig nem mert oda lépni hozzád. Aztán rá tetted a füledre a kezed és hatalmasokat ordibáltál. Eszméletlen volt. Te Dave vagy ugye? – Nem is hittem volna, hogy ő ilyen kedves tud lenni. Évekig hozzám sem szólt, de láttam, ahogy a kockákat szokta a folyóson piszkálni. A büntetés végére egész jóban lettünk, oly annyira hogy elhozott engem haza a kocsijával. Megköszöntem és megígértem, hogy ezért veszek neki egy tábla csokit.

Hazaérve anyum várt a konyha asztalnál egy halom számlát kapott ma. Ilyenkor mindig hagyom az idegességében, mert egyedül könnyebb neki lehiggadni. Szóval felmentem a szobámba. Az ajtómnál álltam. Elfogott egy sötét érzés. Mintha a gyomron rúgtak volna. Kinyitottam lassan az ajtót és a szemem elé tárult az ágyamon ülő helyzetben lévő bohóc játék baba szemek nélkül.
Azonnal lerohantam anyához, a bohóccal a kezemben és kérdőre vontam:
- Te hoztad vissza kukából ezt a rohadt bohócot, amit reggel kidobtam? – Vontam kérdőre, talán túl hangosan és ingerülten. Anya arca elborult a döbbenettől. Sosem halott még kiakadni és fogalma sem volt, hogy került vissza a bohóc a szobámba.