A Démon Barátja

Másik Világ (XI.Fejezet)

11.Fejezet Másik világ
A szén bűzös szagára ébredtem. A szememet bántotta egy erős fény. A csapóajtó nyitva volt, így felfutottam a lépcsőn. Minden annyira más volt, mintha nem az a világ lenne ahol eddig éltem, de mégis hasonlított rá. A szoba üres volt. A bútorok fehér lepedővel voltak letakarva. Az ablakon megesett a szemem. Lassan oda sétáltam, majd a szemeimbe könnyek gyűltek. Most nem az erdő, vagy a kert volt előttem. Helyette egy koszos autópálya.
Kiléptem a kunyhó ajtaján majd körbenéztem. Mindent beterített a csönd, az eget nem lehetett látni, mert erősen világító köd takarta el. Az autópálya egy hatalmas tó közepén a magasban ment egyenesen. A faház mellet nem volt más épület, és a jobb oldali utat teljesen eltorlaszolta egy hegyomlás. Világos volt, hogy ahol most vagyok az nem a valós világ. Visszatértem a kunyhóba és keresni próbáltam valami tárgyat, amivel védekezni tudok. Bármire felvoltam készülve gondolatban.
Mivel lent nem találtam semmit, így felmentem az emeletre. Margaret szobájában lehettem. Az éjjeli szekrényéről lehúztam a fehér lepedőt majd a fiókokat átkutatva találtam egy zseblámpát, és egy csavarhúzót. – Hát több, mint a semmi. – Mondtam magamban.

Elindultam lefelé a lépcsőn, amikor is megláttam, hogy egy torz arcú, fehér bőrű szörnyeteg kézen lábon csúszkálva próbál felmászni a lépcső alján. A félelem még mindig összeszorította a mellkasom, de arra gondoltam innen is kijutok, mint a többi pokolból. A csavarhúzóval a kezemben rohantam le, és vágtam bele a szörny torz fejébe. Kitéptem a csavarhúzót mire a kék vére körbe spriccelt a lépcső alján. Átléptem rajta, majd kifutottam az autópályára.

De még is milyen pokol lenne az, amelyik ennyire hasonló a való világhoz? Kezemben a fegyveremmel elindultam az autópályán. Futottam és nem néztem hátra csak előre a vakító fehér ködbe.
Futás közben észre vettem az autópályán kisebb és nagyobb vértócsákat. Elgondolkodtam, hogy bölcs-e ezeket követni, de nem volt más ötletem.
Már teljesen kifáradtam, így megálltam egy kis pihenőre. Testnevelésből sosem voltam a legjobb. Tüzetesebben előre néztem, és láttam végre hogy valami felé tartok, egy két háztömbnek tűnő folt felé.
Összeszedtem magam, és futottam mintha az életemért rohannék. A célomat pedig már tisztán láttam. Ez nem más, mint az én utcám. Lassítani kezdtem. Láttam, hogy a hosszú autópálya, amin eddig rohantam eltűnik a fehér ködben. Előre néztem ahol az utcám terült el. Szintén üres, és félelmetes volt, ahogyan az eddigi környezet. A járdákat jártam már a házam felé. Befordultam a házamhoz, majd szívem hevesen dobbant egyet. Láttam amint az ablakból Fred néz kifelé a messziségre merengve. Berohantam hát a házba, majd felrohantam a lépcsőn. Berontottam az ajtón mire Fred felemelte a kezében lévő kést, támadásra készen.
- HÉJ! – üvöltöttem fel és fogtam meg a kezét, amiben a kés volt.
- Dave. – Mondta teljesen meglepett hangon mintha már ezer éve nem látott volna. Átölelt és megállt velem szemben.
- Mióta vagy itt? – Kérdezte.
- Most keltem fel. – Mondtam mire ledöbbent arccal közölte, hogy ő már két napja a házban van. Két nap? Ennyit senki sem lehet a pokolban.
- Esténként szörnyetegek járják az utcákat. Nincs áram, sem tiszta víz és mindent beborít a sötétség. Épp utánad siettem, mikor a másik pillanatban itt ébredtem fel. – Teljesen döbbent arcot vágtam.
- Hol vagyunk? – Kérdeztem.
- Nem tudom, de valahogy ki kell jutnunk innen. Szerintem Margaret küldött ide minket, hogy megöljön. – Mondtam, majd mind a ketten Freddel erős, éget szagot éreztünk. Lesiettünk a lépcsőn mire észrevettük, hogy egy a plafonra felakasztott hús - vér ember teljes teste ég. Meredten mosolyogva letépte a saját arcáról a bőrt, majd a karjai elernyedtek és a kezében lévő égett bőrt elejtve holtan himbálózott tovább.
Fred öklendezve a szája elé kapva a kezét a fürdőbe sietett. Én viszont leültem a kanapéra ahol nemrégiben TV-t néztem.

Ez a valóság? Ez a hely lenne az én saját poklom? Ezeken gondolkodva észre vettem valamit az égő férfi felett a plafonon. A jelet ami rá volt festve. Egy fordított háromszög a közepén egy Dávid csillaggal.
Amíg ezen agyaltam halottam amint Fred felkiált.
- SEGÍTSÉG! DAVE SEGÍTS! – Üvöltötte a fürdőből. Gyorsan oda siettem, és láttam hogy a csempézett falon egy nagy lyuk tátong, amin keresztül valami magával rántja Fredet. Oda siettem a lyukhoz, hogy elkapjam a kezét, de már késő volt. Frednek hűlt helye maradt, és a lyukon keresztül remegve néztem be, és valamilyen kórtermet, vagy rendelőt láttam. Torkomban gombóc, hasamban görcs és csak remélni tudom, hogy Fred életben van,és nem hiába megyek utána