A Démon Barátja

Ördögi Templom (VIII.Fejezet)

8.Fejezet

Ördögi Templom

A telefon kicsöngött, majd hangpostára váltott. Újra és újra megcsörgettem, de nem vette fel a telefont. Úgy éreztem, hogy valami rossz történhetett.
Kintről hangos rendőrszirénákat hallottam. Kisiettem a szakadó esőben karba tett kézzel és láttam, hogy két rendőrautó sebesen hajt be Fredék utcájába. Visszarohantam és levettem az eső kabátot a fogasról, ami épp a kezembe akadt, majd rohanni kezdtem Fredékhez.
A bokáig érő vízben suhantam végig az első utcán. A kapucnim folyamatosan leesett a fejemről, így ott kellet tartanom a kezemmel.

Most már tisztán láttam, hogy Fredék háza előtt van a két rendőrautó. Fred az anyjának a vállán. Míg az apját bilincsben ültetik be a rendőrautóba. Oda siettem hozzájuk, majd mikor Fred meglátott, és a nyakamba vetette magát.
Megláttam az anyukája arcán egy mély és csupa véres vágást. Minden össze állt. Szavak sem kellettek. Aztán felnéztem a házuk ablakába. Erősebben szorítottam Fredet, belemarkoltam a vállába, a szívem majd kiugrott a helyéről. Zharael állt ott. Majd hirtelen elváltozott arccal elsuhant az ablak elől a másik ablak mögé. Felmutatott valamit. A kezében tartott egy bohóc babát.
- Miért csak most gondoltam erre? – Mondtam. Minden a bohóccal kezdődött. Azon az éjszakán, amikor kétségbeesetten riadtam fel álmomból az első dolog, amit láttam egy mosolygó bohóc baba arca volt. Lehetséges-e, hogy a bohóc baba által kerül a környezetünkbe ez a démon? Nem tudom, de az biztos, hogy most már lépnem kell. El kell mennem egy szakemberhez. De mindenek előtt mindent el akarok mondani Frednek, még ilyen körülmények között is.

Felmentünk a szobájába. Leültem elé, és beszámoltam neki mindenről. A bohócról, a gimnáziumi látomásról, amikor majdnem megfulladtam, és amikor majdnem elütött egy autó. Beszámoltam a démoni jelekről és Zharaelről. A sötét helyről, ahova küldött. Egy valamit viszont nem tudtam neki teljes igazsággal elmondani. Anyám halálával kapcsolatban azt hazudtam, hogy Zharael tette. Ami igazából csak fél füllentés, mert tényleg ő tette a testemen keresztül. Kicsit összekuszálódtam a saját elmondásomban. Már magam sem tudtam mi folyik itt. Semmi sem függőt össze, semmire nem volt valós és épp eszű magyarázat. Fred érdeklődve hallgatott majd megkérdezte:
- Szerinted ez a Zharael volt az, aki rávette apámat, hogy ezt tegye anyával? – Tette fel kicsit kétségbeesett hangon. Csak bámultam rá majd azt mondtam:
- Szerintem egyenesen megszállta. – Erre Fred felállt az ágyról és az ablakhoz sétált. Nem láttam még így mióta megismerkedtünk. Annyira hihetetlen hogy több évig egy iskolába jártunk és sosem vettük észre egymást. Habár ő már tudta, nem akarta, hogy kiderüljön, hogy tesók vagyunk ilyen olyan ágról. Arcán mély gondolatokat véltem fölfedezni. Komoly lett.
- Anyát sosem bántotta volna. Engem igen, de anyát. Talán csak akkor, ha kiderült volna a megcsalás. Épp ezért próbáltam erősen titkolni. Mit fogsz kezdeni? Kitől kérsz segítséget? – Kérdezte érdeklődve én pedig hálát adtam magamban, hogy nem nézett hülyének. A szívem kisebb részéről már leperget pár kisebb kőmorzsa az óriásiból. Végre van valaki, aki megért és remélhetőleg még normális is körülöttem.
- Itt lesz az idő, hogy elmenjek egy templomba. – Mondtam, és nem hittem el, hogy ez tényleg az én számból jött ki. Sosem voltam hívő ember, de az elmúlt hét megedzett ezzel kapcsolatban. Kezeimet az ablakpárkányra tettem, oda álltam Fred mellé bámulva az eget, ami még mindig borús volt, de már eső nélkül.
- Elviszlek kocsival. – Mondta Fred majd leindultunk a konyhába. Fred benyitott anyukája hálójába és látta, hogy elaludt, így nem keltette fel, csak hagyott neki egy cetlit, és elindultunk a város templomába válaszokért. Amit eddig tudtam az öreg néni könyvéből az az, hogy a szentelt olaj távol tarja a háztól. Valószínű teljesen át akarja venni a testem irányítását, de mindent megteszek Fredért. Itt van nekem, és ha átvenné a testemet Zharael nem akarom, hogy baja essen. E mellet nem akarok örök időkre a sötét helyén maradni. Sosem féltem annyira, mint ott.

Út közben Fred még mindig kérdéseket tett fel:
- Hogyan jutottál ki a sötétségből? – Kérdezte komoly érdeklődéssel.
- Találtam egy gyufát majd futni kezdtem arra, amerre egy picit is látok. De végül elnyelt a föld majd ... - Itt a szavamba vágott:
- Nem kell a rizsa elég, ha csak annyit mondasz, hogy szétrúgtam pár démon segget. – Mosolygott és nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Már meg is érkeztünk. – Mondta, majd kiszálltunk a kocsiból. Már beesteledett. Rettegtem attól mi történhet, de aztán belegondoltam, hogy itt van mellettem a nagydarab bátyám, aki bármitől megvédene, de sajnos van egy dolog, amitől nem tud és az a rettenetes sötétség.

A régi templom ajtaja tárva- nyitva várt minket. Korom sötét volt odabent, így Fred elő vette az öngyújtóját majd szépen körbe világított, hogy némi fény utat mutasson nekünk.
- Hahó! – Kiáltott Fred a vízhangzó templomban. - Atyám, vagy valaki! – Folytatta. Szorosan mögötte voltam, majd megfogtam a karját. Szívem hevesen vert, és kivert a víz. Reménykedetem benne, hogy Fred jelenlétében nem történhet bármi természetfeletti, de tévedtem. Megállítottam majd kerek szemmel a jobb oldalon lévő piros szempárokra mutogattam. Fred oda tartotta az öngyújtott ahol angyali szobrok álltak előttünk. Kezük tartása, úgy hatott mintha készek lennének elkapni minket. De nem mozogtak.
- A szívbajt hozod rám. – Mondta Fred majd tovább ordibált a vízhangzó teremben. Visszanéztem a szobrokra, amit az öngyújtó fénye meg – meg világított. Egyre közelebb és közelebb voltak a szobrok, mintha lábat növesztve utánunk osontak volna. Felnéztem a templom mennyezetére ahol az üvegre festett képek démoni arcokat öltöttek. Fred vállára tettem a kezemet, és szorosan mögötte mentem. Mikor a templom oltárasztalához értünk megfordultam. A korom sötétben újra egy zajt hallottam mintha valami földet ért volna. A szívem még hevesebben vert. A gyomrom összeszorult, és megszorítottam Fred karját. Mikor ő is megfordult hirtelen egy öreg és rekedt hang szólalt meg mögöttünk:
- Maguk meg mi a fészkes fenét csinálnak ide bent ilyenkor? – Ott állt az öreg bácsi talpig pizsamában, kezében egy petróleumlámpával. Majd megmagyaráztam miért is zavartuk meg őt. A bácsi grimaszos arccal méregetett minket.
- Hm... Jó.... Nem bánom... kövessenek. – mondta, majd elvezetett minket egy ajtóhoz.

Belépve felkapcsolta a villanyt, majd leült az asztalához. Előtte a két széken helyezkedtünk el Freddel. Elmeséltem neki is mindent. A bácsi néhol csak fogta a fejét, majd a történetünket végig hallgatva a szekrényében matatott. Elővett egy kis kék üveget.
- Ez itt szentelt olaj. Fürödjenek meg benne. Külön – külön is hatásos. Ha utána is történnek, furcsa események jöjjenek vissza. Ne feledjék a démon nem csak a testüket, a lelküket is akarni fogja. Ha egyszer kiszemel magának egy olyan lelket, amibe beleszeret, nem egy könnyen fogja békén hagyni. Elvileg a szentelt olajban fürdés megvédi önöket a megszállástól, de többet nem tudok mondani, mivel szerencsére még nem kellet használnom. Most pedig ha megbocsájtanak, visszatérnék aludni. – Épp sétáltunk kifelé, amikor még egy szóra megállított minket.
- Oh el ne felejtsem. Imádkozzanak minden szabadidejükben. Higgyék el, hogy segíteni fog. – Itt elharaptam a számat, és kicsikartam egy perszét.

Freddel hazafelé tartottunk. Megbeszéltük, hogy nála fürdünk meg a szent olajban, és megengedte, hogy nála aludjak mostantól. Haza érve Fred anyja a konyha asztalnál ült. Gyönyörű szőke haja most kócos, kék szeme pedig piroslott a sok sírástól. Kezében egy üvegsörrel. A kifinomult nő most úgy nézett ki, mint egy közönséges kocsmáros huligán.
Fred ügyet sem vetett rá. Felfutva a lépcsőfokokon lekapta a ruháit, és szétdobálta őket. Miután megfürdött, én jöttem.
Lassan beléptem a fürdőbe. A kádba lévő víztől irtóztam, hisz előző alkalommal majdhogy bele fulladtam. Összeszedtem a bátorságom, és lassan beletettem az egyik lábamat. Abban a pillanatban magam mögé néztem, és csak annyit láttam, hogy Zharael nekem fut a fürdő sarkából. Szó szerint bele estem a fürdőkádba. A vízből talán akár két decit sikerült lenyelnem. Kapkodtam, és bepánikoltam. Majd mikor már, úgy ahogy lenyugodtam, felnéztem, és nem volt ott senki. A vízben ülve hatalmas megkönnyebbülést éreztem, félve hogy megint csak pár percig fog tartani.

Kiszálltam a kádból, majd lassan bementem Fred szobájába. Már hangosan horkolt, így óvatosan mellé feküdtem. A plafont bámultam, úgy éreztem talán végleg vége. Talán Zharael lemondott rólam, és már nincs mitől tartanom csak a sulis ügyek miatt és egyéb hétköznapi gondok miatt. Ezt akartam elhinni, és ezzel a tudattal imádkoztam. Egy jobb holnapért, anyáért, istenhez fohászkodtam. Ez volt életem első imája, és most nyugalmasan és jó reményekkel csuktam álomra a szemem.