A Démon Barátja

Az isten születése (XV.Fejezet) (Befejezés)

15.FejezetAz Isten Születése

A kapun, ami a szobor lába alatt volt félve, és elszánva léptem be. Most végre megtalálhatom Fredet. Úgy érezem végre a jó úton haladok. Fredért most már kész voltam akár meg is halni. Az újonnan megismert bátyámat jobban szerettem magamnál is. A suliban sosem vetettem rá a szemem, vagy az érdeklődődtem az irányába. Halottam, ahogy a szőke szurkoló lányok folyamatosan a becenevén nevezik, miközben sugdolóznak róla, és elpirulva ájuldoznak a neve hallatán, de engem igazán nem érdekelt senki.
Amikor pedig ebben az évben hirtelen hozzám mert szólni, majd eljött hozzám tudván hogy el kell majd mondania az igazságot, e bátorság miatt ő nekem a legbátrabb.
Amikor nálam aludt, és megvédett bármitől úgy éreztem ő az én védelmezőm, és nála jobban senkiben sem bízom.
Ő és anya volt az akik igazán megértettek, de sajnos anya meghalt. Így már csak egy igazi szerettem maradt. Ha halottan találok rá abba én is belepusztulok.

A hely roppan szűk volt. Hasonló volt, mint egy családi ház. A hosszú folyosón egyszer csak képek és festmények tűntek fel a falon. Egy családról készült régi fekete – fehér kép, egy festmény, ami egy égő boszorkányt ábrázolt. Meg annyi család fotó, és borzalmas festmény halálos esetekről. Néhol tájkép. Egyszer csak a keresztes ajtót pillantottam meg a távolban. Leila cetlién volt, hogy ezt a bejáratott keressem, bár nem tudom hol tudtam volna elveszni, hisz ez egy egyirányú folyosó volt. Úgy éreztem, ahogy lépek egyet a folyosón egyre mélyebbre, egy sötét és hideg helyre érkezem. Ez a hely más volt, mint bármely eddig. Hirtelen az egyik képen megláttam Leilát a családjával. Három testvér, és kész gyönyörű szülő. A rajzon egy nyúl volt, aki épp egy szívet eszik. Nem kell mondanom ez mire emlékezettet.
Ekkor viszont megláttam az utolsó két képet, és egy festményt. Az egyik képen a házunk régi mása, a másikon anya, apa és én. A festmény pedig egy szörnyeteget ábrázolt, amit még én rajzoltam kiskoromban. Szívem hevesen verni kezdett, kezeimmel a festményt tapogattam meg, és még a véletlenül elfolyt festék cseppet is láttam a rajzon. Ez tényleg az a rajz volt.
A bejárt előtt egy fényes dolgot pillantottam meg. Egy pisztoly volt az. Bedugtam a farsebembe és beléptem az ajtón.

Egy rozsdás, rácsos helyen találtam magam. Középen körbe rakott meggyújtott gyertyák között feküdt vérző karokkal Leila. Felette egy lila, pap öltözékben állt egy férfi. Mögöttük egy kereszten pedig Fred volt felkötve csupaszon, hasán egy csillag szimbólummal. Hirtelen megdermedtem. Testem reszketett. Ez lenne a vég?
- Igaz milyen gyönyörűek a csillagok Dave? Azt mondják beléjük van írva a sorsunk. Szerintem ez egy hazugság. – Ez a hang. A hang, amire csak homályosan emlékszem.
- Apa? – Kérdeztem teljesen elsápadtan. Az alak előre lépett.
- Itt Sevastianként ismernek az emberek. De örvendek, hogy megismerhetlek fiam. Mindig elképzeltelek milyen lehetsz. Fredre büszkébb vagyok. Mondjuk ki te olyan vagy, mint egy kis lány. – A lenéző tekintett. A csontos arc, és modoros kézmozdulat. Ez nem lehetett az apám. De sajnos, mégis. Itt ebben a világban ő az én apám.
- Engedd el őket. Kérlek! – Könyörögtem könnyeimet visszatartva.
- Tudod mikor Margaret megidézte azt a démont azokkal szörnyű gaztettekkel nem tudta, hogy igazából mit csinált. Azt hitte amit tesz az csak egy sima idézés. A gyilkolásnak nincs ára. Viszont az a nyolc gyermek fájdalma átformálódott ezzé a világgá. A fájdalom, és a kín. A szörnyű brutalitás. Habár megölte őket a lelkük itt ragadt, és még mindig szenvednek. De a fény mindig add kiutat a sötétségből. Én leszek az új isten, én leszek az aki megmenti a földet a szenvedéstől. A családunk vére egy a sok közül az istennek, az Anyának. A föld anya vissza tér, és megtisztítja a világot a fájdalomtól. Újra kezdhetünk mindent. – Apa ekkor lassan felemelt egy óriási kést és leguggolt Leila testéhez.
- Viszont. Még mindig vannak elvarratlan szálak. Az a ribanc Amanda. Ha tudtam volna, hogy felcsináltam megöltem volna. Minden esetre a hibákat szerencsére ki lehet javítani. Fred ma meghal. Ahogy ez a lány is itt. A családja utolsó leszármazottja. Aztán itt vagy te én kicsi fiam. Te, ki az utolsó vércseppeddel megteremted az istent. Én már meghaltam, de nem lettem olyan, mint a többi. Az összes gusztustalan démonná változott. Kivéve egy elenyésző részét. Azok, akik nem szorosan kötődtek a családokhoz. Kik csak mellékesek voltak. Nagynénék, keresztszülők. A lénnyé, amik valójában voltak a valós világban, azokká lettek. Fiam. Itt az idő, hogy férfi légy. – Ekkor egy hirtelen mozdulatot tett a késsel, amikor is előrántottam a fegyveremet és egyenesen apára céloztam.
- Dobd el a kést!
- Nem mered lelőni az apádat igaz Dave? – Mondta mire a késsel újabb lendületet vett, én pedig a fejére célozva mellé lőttem. Apa behúzta a fejét, majd felállt és egy lendülettel megpördült és beledobta Fred hasába a nagy kést. Szívem a torkomban dobogott, de abban a pillanatban megszűnt dobogni. Apa felém nézet és elvigyorodott. Kezemből a pisztoly kiesett. Tekintetemet még mindig Fred testére meresztettem. Éreztem, ahogy szemeim lassan elvesztik látásukat. Olyan érzés volt mikor megszállt Zharael, de ez most teljesen az én irányításom alatt történt. A kezeimet lassan felemeltem mire apa teste hirtelen a levegőben kezdett lebegni. Öklömet összeszorítottam majd apa teljesen összeroppant. Teste a földre zuhant.
Ekkor magamhoz tértem gyorsan oda mentem Leilához, és felpofozva felébresztettem. Ez után oda siettem Fredhez. Elkezdem kibogozni a kötelet, hogy levegyem a keresztről mikor Leila is oda jött segíteni.
- Örülök, hogy jól vagy. Nem mondtad, hogy a tesód ennyire szexi. – Mondta szokásosan megszokott humorával Leila, de sajnos ekkor semmit sem tudtam reagálni, mivel minden gondolatom azon volt, hogy hogyan fogok egyedül élni a tesóm nélkül. Önzőnek találtam magam, így gyorsan belegondoltam, hogy neki mi lenne a legjobb. Neki egy szerető ember kellet, aki meghallgatja senki más. Egy gyönyörű és értelmes nő. Gyerekek. Most pedig itt van egy késszúrással a hasában.
A fejét lassan a lábamra raktam, és megpróbáltam felébreszteni. Leila lassan kihúzta a kést, mire Fred vért felköhögve ébredt fel.
- Ohh... istenem Fred kérlek, ne halj meg! – Mondtam neki miközben könnyek közt törtem ki.
- Nem lesz semmi baj. Khöm... örülök, hogy megismerhettem a kisöcsémet. Khöm... Ő a csajod Dave? – Mondta haldokolva Fred, mire Leila könnyes szemmel nevetett fel és fogta meg Fred kezét. Nem hazudok én is elmosolyodtam. De nem tartott sokáig.
- Khöm... szeretlek. – Mondta Fred majd behunyta a szemét.
- Ne....Fred...kérlek ne hagyj egyedül. Ne! – Bőgve feküdtem Fred holtestére. Leila közben pedig ámultam bámult mögém. Folyamatosan a nevemet mondta, de nem érdekelt. Aztán egy hangos és mély üvöltést halottam. Magam mögé néztem.

Apám holteste sehol. A hely kitágult és most egy egész végtelennek tűnt, végtelen sötétség. Hideg, és halálos hely volt ez. Ez volt a semmi helye. A hely aminek nincs neve, címe vagy értelmes létező valója. Ez a hely maga volt az üresség. A padló rácsos volt és teljesen sötét volt az alja. Nem voltak már falak. Földön a lámpám fénye, és a körbe rakott gyertyák gyenge fénye volt az egyetlen világítás. Előttünk pedig egy óriási szörnyeteg állt. Két hatalmas feketén vérző szemei gonoszan álltak. Teste csupa seb, és sötét vér. A bőre színhez nem hasonlítható végtelen gusztustalanság. Lábai belegyökereztek a rácsos talajba, és gusztustalanul polipszerűen szétágaztak százfelé.
- Ez meg mi a szar?! – Dermedt le Leila.
A tekintetemet rászegeztem a földre. Lassan felálltam rezzenéstelen arccal. Behunytam a szemem, majd mikor kinyitottam az sötét lett teljesen. Látásommal láttam a láthatatlan levegőben lévő erőgömböket. Amikor pedig az egyik ilyen gömböt meglöktem a szörnyön óriási sebet okozott.
Leila elájult meglepettségében.

Itt volt az időm a bosszúra. Habár az erőt nem tudom honnan kaptam, és úgy éreztem ez nem tiszta mégis kétség kívül használtam.
Rájöttem, hogyha akarok elrugaszkodhatok a talajtól így apa fejéhez szálltam ami már fent volt több méterre tőlünk. Apa teste egyre csak nőt. Kezei most már csak csápok voltak. Rá jöttem, hogy azzá a szörnyé válik, amit régen rajzoltam.
Szóval az arcába néztem ami már lassan teljesen eltorzult. Rengeteg gömböt láttam a levegőben, amiket egymás után rá löktem. Apa lassan hátrált. Ekkor megjelent előttem egy hatalmas kard. Megfogtam majd előtejesen beleszúrtam a szörny gusztustalan, megdagadt hasába.

Lassan megnyílt alatta a föld. A semmibe esett a holteste az apám „valódi" énjének. Fejem szörnyen sajgott. Leszálltam a talajra, majd elhagyott az erőm. Leestem Leila mellé. Ekkor egy fényes alak jelent meg előttem. Fred volt az. Megfogta az arcomat, majd felszállt. Láttam, ahogy megnyílik neki a sötétség és eltűnik. A lelke nyugalomban tűnt el.
Leila felé néztem, akit lassan elnyelt a talaj. Utána próbáltam nyílni, de elvesztettem az eszméletemet.

Felébredve a szobámban találtam magam. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe.
- Vége? Itthon vagyok? – Mondtam hangosan. Felkeltem az ágyról majd oda sétáltam az ablakhoz. Kint zuhogott az eső. A lelkemben végtelen öröm és bánat harcolt egymás ellen. Legalább nyugalomban van, de már nincs velem. Legalább békésen ment el a karjaim közt, de megölték kegyetlenül. Aztán hirtelen eszembe jutott Leila. Hol lehet?
Lementem a nappaliba. Minden nyugalmas, és csendes volt. Ekkor viszont kopogás zavarta meg a nyugalmat. Oda léptem, készen a harcra és mikor kinyitottam az ajtót Margaret pincéjének a kijáratánál találtam magam. A faház csendes volt. Kint most hóvihar tombolt. Majd lenéztem a pincébe és elállt a lélegzetem. Ott feküdt befagyott halott testem. Kezeimet a saját arcomra tettem, amikor is anyukám mellett találtam magam az autópályán haladva.
- Mondtam neki, hogy az én fiam a legtehetségesebb, és legokosabb fiatalember, akit valaha látott az iskola. Szóval nyugodj meg holnaptól nem fognak bántani azok a melák suhancok. – Anya rám nézett én meg csak sírtam örömömben.
- Mi a baj édesem? Ne is foglalkozz velük. – Majd rátette a szabadon lévő kezét az arcomra. Bele feküdtem a tenyerébe és behunytam a szemem, mire hangos sikoltásra ébredtem a szobámba. Újra ott voltam a házunkba. Ám most Zharael állt előttem. Megfogtam az éjjeli lámpát és kész voltam támadni, de megfogta a kezemet, majd megcsókolta.
- Örültem, hogy segíthettem neked. Tudod kicsit hazudtam neked. Nincsen több pokol. Amikor átküldtelek, akkor igazándiból mindig ugyan arra a helyre vittelek el. Megöltelek, hogy megelőzd az isten eljövetelét. Most már közénk tartozol. – Mondta majd mire újra felébredtem. Egy ködös utcán voltam. Ez az a hely, ami igazán ismerős volt. A pokol, az élő rémálom. A köd fentről most már leért a talajra. A lezárt utak valószínű nyitva vannak. A lelkem itt ragadt örök időkre. Remélem, hogy Leila biztonságban hazatért. Lelkemben ott a sötétség. Beengedem magamba a démont. A lelkem szennyezett, és ezúttal én lettem a démon barátja.
Úgyhogy itt a helyem. Én már nem leszek élő, de igazán holtnak sem érzem magam. Az egyik pillanatban valami megcsillant a vakító ködben. Egy térkép. Felvettem, majd rajta megláttam egy közeli bekarikázott város nevét, amiről még sosem halottam.
- Abandoned? 

 Rádió egy család konyhájában, ami vacsora közben szól: „Tegnap este holtan találtak egy fiatal férfit Orive város egyik erdejében elhagyatott faházban. A rendőrséget egy fiatal lány hívta ki elmondása szerint épp arra járt, amikor meghúzta magát az évek óta elhagyatott faházban. A gyilkos után továbbra * zaj * „

- Mi lehet ezzel a hülye rádióval?
- Nyugi Richard. Valószínű a vihar az oka.
„ * zaj * Nézzetek a hátatok mögé. Mondom! Nézzetek a hátatok mögé!
Mind megfogtok halni * zaj * "