Mindennél Jobban /befejezett/

✴9. rész✴

Hétfő=rémálom.
Ezt mindenki tudja.
Amikor leértem a lépcsőházból a házunk elé, fájó szívvel tapasztaltam, hogy Emily kórházban van, így reggelente nem vele megyek iskolába.
Összeszedtem magam, és megindultam a hosszú, keskeny, egyhangú járdán.
Körülbelül öt percre lehettem a sulitól, amikor két kéz ölelt át hátulról, és egy fej fúrta magát a hajamba.
- Jó reggelt, Hercegnőm! - mondta Adam.
- Jó reggelt, Hercegem! - köszöntem vissza, és megfordulva egy nagy puszit nyomtam a fiú arcára.
Kézenfogva sétáltunk be a hatalmas épületbe, és máris jobbnak láttam ezt a napot. A termük előtt elköszönésképp jó szorosan megölelt, majd egy "szünetben úgyis találkozunk"-kal lezártuk a reggeli beszélgetésünket.
Leültem a padomhoz, és elővettem az MP3 lejátszómat, hogy zenét hallgassak, jelezve az osztálytársaim felé, hogy semmi kedvem most velük beszélni, de volt, akinek nem tűnt fel...
- Halihó! - ugrott a székem mellé Taylor vigyorogva.
- Szervusz. Mit szeretnél? - kérdeztem kicsit illedelmetlenül, de jogosan, mert megzavart, bármit is csináltam éppen.
- Áá, csak jöttem. - mosolygott. Taylornál azt kell tudni, hogy bármikor hozzád szól, vagy akar valamit, vagy ha nem, akkor beteg.
- Értem. - válaszoltam, majd egy gyors pillantással felmértem a külsejét. Világoslila Converse cipőt, virágos rövidujjú pólót, és térdgatyát viselt. Tipikus tinédzser.
Nem igazán akartam tovább ott ülni, így bármilyen kellemetlen szituációt elkerülve felálltam, leslattyogtam a lépcsőn, és kimentem az udvarra a Squad-hoz.
- Jó reggelt! - köszönt rám Zozó, Anita, Pamela, és még egy évfolyamtársam, Enikő.
- Szasztok. - nyögtem oda nekik fáradtan, és lehuppantam melléjük a padra.
- Látom, jó kedvedben vagy. - mondta szarkasztikus vigyorral Pami.
- Jól látod, egész jól vagyok. Reggel Adammel jöttem, és megúsztam egy Taylor-beszélgetést.
Az utolsó szavam hallatán mindenkitől kaptam egy-egy "A mázlista!", meg pár "Bárcsak én is tudnék ilyet!" pillantást.
Hát köztudott, hogy Taylorral nem igazán szeretünk beszélgetni. Nem azért, mert utáljuk vagy ilyesmi, hanem mert uncsi. Csak magáról, a panaszairól képes beszélni, semmi másról.
- Sziasztok! - hallottam meg a világ legcsodásabb hangját a gondolatmenetem közepén.
- Hát te? - kérdeztem Adamet, és szorosan megöleltem.
- Hiányoztál, láttalak az ablakból, lejöttem hozzád. - vázolta a helyzetet, majd átölelte a derekam, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Olyan édesek vagytok! - bájolgott Anita. - Én ilyen "forever alone" vagyok. - sütötte le a szemét, mire mindannyian jót nevettünk.
- Sokáig, fiatalok! - lépett oda hozzánk a természetismeret tanárunk, Mr. Josepho.
- Köszönjük, igyekszünk. - vigyorodott el Adam, mire jól megszorítottam a kezét, jelezve, hogy tetszett az előbbi mondata.
Pár perc múlva a tanárúr bement, Anitáék pedig követték a példáját, úgyhogy kettesben maradtunk Adammel.
- Figyelj csak! - szólaltam meg. - Miért vártál ilyen sokat azzal, hogy tudasd velem, még mindig szeretsz? - kérdeztem csillogó szemét fürkészve.
Lehajtotta a fejét, elengedett, és leült a padra. Melléültem, és még mindig a válaszra vártam.
- Tudod, nem volt könnyű végignézni hónapokig, hogy te nélkülem is teljes életet élsz, vannak új haverjaid, vagy esetleg akik többek mint barátok. - szemében láttam, mennyire fájt neki ez az időszak. - De elfogadtam, mert nekem semmi sem tesz jobbat, mint az, hogy boldognak látlak. Mert szeretlek. És akkor sem akartalak elveszíteni, amikor nem jártunk. Amikor nem voltál az enyém...
Ahogy kimondta, közelebb mentem, és szorosan hozzábújtam. Éreztem a szívverését. Csodálatos volt...
- Szeretlek, Adam Curl. - fordultam felé. Szeme felcsillant, és megcirógatta az arcom.
- Én is szeretlek, Nora Large. - válaszolta.
Csak bámultuk egymást érzelmekkel telve, majd egyre csak közeledett hozzám. Átkaroltam a nyakát, így még közelebb volt az arcomhoz, és... Megcsókolt.
Életem első csókja volt. Hogy milyen érzés? Nem tudnám megmondani. Gyönyörűséges.
Megfogta a kezem, ujjaimat rákulcsoltam az övéire, és így sétáltunk be a hatalmas épületbe.
✴✴✴
- És vége a börtön első napjának! - kiáltott fel örvendezve Chris, pedig még ki sem csengettek az utolsó óránkról.
- Kérem, Mr. Joke, üljön vissza a helyére, még nincs vége a tanórának. - vetett a fiúra szigorú pillantást az ofőnk, mire mindannyian felnevettünk.
Christianot a leégéstől csupán a csengő mentette meg, úgyhogy szaladt is ki a teremből, hogy minél hamarabb otthon lehessen.
- Te mikor mész haza? - jött oda hozzám Evie.
- Edynek hét órája van, úgyhogy még nem megyek. - válaszoltam mosolyogva.
- Maradok itt veled, később nem akarunk bemenni Emilyhez? Biztos örülne nekünk, és Adam is jöhet. - ajánlotta fel.
- Persze, jó ötlet! - lelkesedtem - Te volál már nála egyáltalán?
- Hát... Nem volt rá időm... - vakargatta meg a tarkóját szégyenében.
- Időd?! Mire? A barátnődre? - csattantam ki, mire Evie láthatóan megijedt, és lassan hátrább lépett.
Érthető volt, hogy felkaptam a vizet, hiszem Emily lassan két hete kórházban van, ő meg azóta nem látogatta meg! Milyen legjobb barát az ilyen?!
- Jó, jó, ma úgyis bemegyünk! - nyugtatott. - Nem akartam így látni.
- Hogy mi?! Még most is csak magadra gondoltál?! Jellemző, meg sem lepődök. - fordultam el sértődötten.
Evie megragadta a kezem, maga felé fordított, és mélyen a szemembe nézett.
- Ide figyelj! Ha nem tudod a háttérsztorit, ne szólj bele, világos? - húzta fel határozottan a szemöldökét.
Mi most veszekszünk?? - futott át gyorsan az agyamon, mire összerezzentem, hiszen se vele, se Emilyvel nem szokásom veszekedni. Szörnyű és nyomasztó érzés volt.
- Semmi gond. Az odaúton szépen elmeséled azt a bizonyos háttérsztorit, most viszont menjünk be a cuccunkért, Adam is mindjárt itt lesz. - mondtam nyugodtan, majd a vállára helyeztem a kezem. - Nekem bármit elmondhatsz. Itt vagyok. Mindig. Számíthatsz rám, bármikor. Értetted?
Szeme felcsillant, majd bekönnyesedett. Megölelt, majd egy félmosoly jelent meg arcán.
Bementünk az épületbe és elkértük a termünk kulcsát, ugyanis bezárták a takarítók, miután kimentek. A táskám a szokásos helyén volt, a leghátsó padsor legutolsó padjában, legszélen, az ablak mellett. A legjobb helyen. Imádok ott ülni. Adam a saját termükben ugyanott ül, csak az ő terme kicsit kisebb, ugyanis összesen 10-en vannak az osztályban.

Sziasztok!!:*
Jesszus, több mint 900 szavas lett ez a rész!!
Három napig írtam XDD
So, örvendjetek, jó sok olvasnivaló lesz;))
Már most elkezdem a kövit, mert sok időm van, és úgyis csak unatkoznék...
Szép estét mindenkinek:D
Peace✌