15.

1.6K 107 10
                                    

SAMMY

Miután Tylert nagy nehezen, de rá tudtam venni arra, hogy hazamenjen, mert nem lesz semmi bajom, bebújtam a takaróba és próbáltam elaludni, de nem ment. Vagy fél órát forgolódtam, de már ki is ment az álmosság a szememből, így a telefonomért nyúltam, ami az ágyam melletti éjjeliszekrényen volt.
Bekapcsoltam a telómat, és 12 nem fogadott hívásom volt, mind anyától. Te jó ég! Anya nem is tudja, mi történt. Hamar felhívtam, s elhadartam neki, hogy kórházba kerültem, s hogy jöjjön be, majd itt elmondom, mi történt. Azt mondta, pár perc, és itt lesz. Letettem a telefont és vártam.

Egy kevéske unalmas várás után meg is érkezett anya. Berontott az ajtón, s egyből nekem esett. Olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem, megfojt (ez ly vagy j? szerk.).

-Jaj, fiam, mi lett veled? Mikor történt? Hol? Miért nem szóltál?! - vágta a fejemhez anya ezt a sok kérdést.

-Ihazából én sem emlékszem, de Ty ma elmondta mekem, mi történt tulajdonképpen. Az egyik osztálytársam homofóbnak tettette magát, de közben ő maga is meleg. Ez után szerelmet vallott Tylernek, s még aznap a szobámban pakolásztam, amikor is valaki kopogott. Azt hittem, te vagy az, így leordítottam, hogy gyere, de Jasper berontott a szobámba és jól kupánvágott egy baseball ütővel. És itt képszakadás. - meséltem el, mire anya sokkos állapotban szipogni kezdett.

-Édes kisfiam! Én meg azt hittem, hogy Tylernél vagy, de aztán kezdett gyanús lenni az, hogy nem hísz, így elkezdtelek hívogatni, de nem válaszoltál. Meg is halhattál volna! Édes istene-heem! - kezdett el sírni anya, és a nyakamba borult. Pár percig ölelkezve ültünk az ágyamon, mikor elengedett, megtörölte kabátja ujjával az arcát, s kivörösödött szemeivel aggodalmasan fürkészte arcomat.

-Nincs már semmi baj, anyu! Ne aggódj, már jobban vagyok. És Jaspert letartóztatták. Mivel ő már betöltötte a 18 évet, börtönbe viszik. - mondtam nyugtatásképpen, majd megsimítottam anya arcát.

Még pár órát ottmaradt velem anyu, majd elbúcsúzva tőlem, hazaindult. Borzasztóan unatkoztam, és a telefonom is lemerült idő közben, így halálosan untam magam.

TYLER

Mikor hazaértem, rájöttem, hogy ma még nem kajáltam így hát elővettem a szendvics sütőmet és egy kenyeret, s mindenfélét tettem bele, sonkát, paradicsomot, sajtot, majonézt, majd betettem a sütőbe. Két perc elteltével a kis lámpa jelezte, hogy elkészült, így hamar kivettem és miután kihült, elfogyasztottam. Jóízűen csámcsikáltam a szendvicset, s miután megettem, ittam még egy pohár narancslevet rá.
Mivel eléggggé unatkoztam, úgy döntöttem, ismét elmegyek Sammyhez, mert biztosan ő is unatkozik egyedüll. Elővettem egy hátizsákot, és belepakoltam egy kártyapaklit, egy töltőt, egy banánt és egy fülhallgatót, hogy ne unatkozzon a drága.
A kórháznál egyből a Sammy szobájához indultam, de szembe jött velem az orvos.
-Örvendek, hogy látom, Tyler! Sammy holnap után haza is mwhet, mert nem jelentkezett nála semmilyen trauma vagy akármi. - mondta a doki, mire én örömömben elkezdtem ugrálni és sipítozni, mint egy kamaszlány aki most kapott egy IPhone 6-ot.
Felrohantam a lépcsőn, majd boldogan leültem Sammy mellé az ágyra.
-Két nap múlva hazajöhetsz, krapek - mondtam el neki az örömhírt, mire ő elkezdte énekelni a Halleluja-t. Kivettem a táskából a cuccokat, majd Sammy kezébe adtam őket.
-Ty, gondolatolvasó vagy! - mondta. - Pont kell egy töltő, meg a banánt is megkívántam. Szuppi!
Elkezdtünk kártyázni, és egymás után négyszer Sammy nyert.
-Hjaaj, Sammy! Biztosan csalsz! - mondtam neki, mire ő mindettudóan elmosolyodott, majd letette az utolsó kárzyáját.
-Megint én nyertem! - kezdte el sipítozni boldogan, mire én befogtam a fülemet, hogy nehogy aztán még én is kórházba kerüljek.


Remélem, tetszett. :-)
Ha így van, voteolj és kommentelj! ;-*
Puxech: bERTA <3

Szerethetlek?Donde viven las historias. Descúbrelo ahora