Rövid unalomszülte gondolataim

Memories - Emlékek

  Ma nem akartam józan lenni. Nem akartam gondolkodni. Főleg nem kettőnkről. A távkapcsolat mégsem úgy működött, ahogy mi azt képzeltük. A telefonálást utálom, mert nem látom az arcát, Skype-on a mosolya, a szeme, az arca a közelébe sem ér az igazinak. És én le vagyok égve, ezért nem mehetek át hozzá Hawaii-ra. Ő meg nem akar hazajönni.

  Kiiszom a poharam tartalmát. Ez ma már a sokadik, sejtelmem sincs hányadik. A legjobb barátnőm házibulijában vagyok. Ő viszont eltűnt. Elfelejtett. Pont mint Ő. A fenébe már megint rajta gondolkozom!
  Megráztam a fejem ezzel is erősítva az agyamnak adott parancsot, miszerint hagyja abba a fantáziálást. Az nem jó ha mindent elkezdek bonyolítani. A valóság általában a közelében sincs annak, amit elvárok. Így volt ez Vele is.

  Hirtelen valaki hátulról a nyakamba ugrik, emiatt majdnem kiesik a kezemből a poharam.
  -Hé! - kiabálom.
  - Bocsi csajszi - ugrik le a vállamról a barátnőm, aki mellesleg szintén tök részeg és egy puszit nyom az arcomra - Megyünk táncolni?
  Csak bólogatok. Ő megfogja a kezem és a nappalijukba visz, ahol éppen a Me, Myself and I szól. Elkezdünk ugrálni a zenére. De aztán eszembe jut valami, amitől hirtelen megtorpanok. Erre a számra táncoltam vele is.

  Egy szokásos, fülledt Hawaii-i este volt. Kézenfogva sétáltam a tengerparton Vele. Az egyik haverja bulijába tartottunk. Hamarosan megláttuk a hatalmas tüzet, amit a parton gyújtottak.
  - Tudom mit gondolsz - mondta mosolyogva - azt, hogy őrültek. Igazából egy kicsit azok is, de imádni fogod őket. És ők is téged. Nagyon jó bulikat szoktak szervezni.
  - Honnan ismered őket?
  - Itt mindenki ismer mindenkit. És szeretjük is egymást - mosolygott.
  Hittem neki. Jól akartam érezni magam.
  Odaértünk a tűzhöz. Nem értettem, hogy ez mire jó. Egy fülledt nyári estét még egy hatalmas máglyával is fokozni. Ezek a srácok valószínűleg piromániások. A tűz úgy tíz méterre lehetett a tengertől, a másik oldalától pedig húsz méternyire egy faház volt, ahonnan egy srác futott felénk. Kezet fogott Vele aztán felém fordult:
  - Szia! Zack vagyok! Üdv az évszázad bulijában!
  - Hali - mondtam bátortalanul és félénken mosolyogtam.
  - Hú úgy látom valaki ideges -mosolygott Zack - gyertek be, éppen megalapozzuk a hangulatot -kacsintott majd elment.
  Bementünk a faházba, ami kívülről kisebbnek nézett ki, mint amilyen valójában volt. A berendezése nagyon Hawaii-i volt, de én imádtam ezt a stílust. Fapadló, fonott bútorok és bambusz mindenhol. Zack nem hazudott, tényleg javában folyt már az ivászat. Egy csinos pincérlány egy poharakkal teli tálcát nyújtott felénk. Mi vettünk kettőt és leültünk a sok kihelyezett fonott fotel egyikére.
  - Nagyon szép ez a ház - mondtam.
  - Ja. Zack szüleié. Remélem marad belőle valami a buli utánra -nevetett. De én ezt nem találtam olyan viccesnek.
  A Dj berakott egy számot. A kedvenc számunkat. Me, Myself and I. Ezt hallgattam, amikor megismertem. Ő akkor megígérte, hogy sosem leszek egyedül. Ez a mi számunk volt.
  Nem is kellett felkérnie táncolni, egyszerre pattantunk fel és rohantunk arra a részre, ahol az emberek ugráltak. Ő két kézzel megfogta a derekamat én pedig a nyaka köré fontam a kezeimet. Nem érdekelt minket, hogy ez nem egy lassú szám, ez a mi dalunk volt, ezért lassan táncoltunk, a saját ritmusunkra.
  - Emlékszel mit mondtam? - suttogta a fülembe.
  - Hogy sosem leszek egyedül - válaszoltam és a homlokomat nekitámasztották az övének.
  - Szeretlek - suttogta és megcsókolt. Hosszan és szenvedélyesen. Amikor különváltunk Zack tapsolva jött felénk.
  - Ezt nevezem skacok! Üdv Hawaii-on csajszi!

  NEM! NEM NEM!!! Nem akarok arra az estére gondolni!

  Hirtelen visszatértem a jelenbe. A barátnőm bulijába. Ahol ő részegen ugrál. Engem viszont mintha arcon csapott volna a józanság. Mellettem egy párocska smárolt mit sem törődve a világgal. El kell tűnnöm innen. Sarkon fordultam és mindenkit félrelökve kisiettem a szobából.
  Végigmentem a folyosón és kilöktem a végében lévő ajtót és kibotorkáltam a teraszra a magassarkúmban. A hideg szél felfrissített, de hirtelen ért és kifújta a szememet, így már semmi sem szabott gátat a könnyeimnek.
  Leültem a lépcsőre, átöleltem a térdeimet és elkezdtem zokogni. Szivettépően, fájdalmasan mélyről jövően sírtam úgy, mint még soha.
Nem tudom ezt tovább csinálni. A távkapcsolat nem működik és ő nem akar hazajönni. De ezt megértem. Emlékszem mit mesélt a családjáról...

  A tengerparton ültünk, a második randinkon. A vállára hajtottam a fejem miközben a hullámzást bámultuk.
  - Neked itt élnek a szüleid? - törtem meg a csendet.
  - Nem - sóhajtotta - A szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Öt évesen árvaházba kerültem, két évvel később örökbe fogadtak. A nevelőszüleim... - itt lehajtotta a fejét - ...őket nem érdekli, hogy mi van velem. Megszöktem otthonról. Mert nem foglalkoztak velem. Gondoltam így esetleg fognak. Amikor három hónap után hazamentem az "apám" azzal fogadott, hogy jobb lenne ha visszamennék. Azóta nem láttam őket.

  Még mindig nagyon sírtam. Hiányzik. Annyira hiányzik. De Hawaii messze van. És azt hiszem az a legnagyobb bajom, hogy nem tudok elmenni hozzá. Anya tart el engem. Csak ketten vagyunk mióta apa lelépett. És egy kiruccanás Hawaii-ra nem fér bele a havi keretünkbe, ő pedig még erre a kontinensre sem akarja tenni a lábát. Én ezt nem bírom tovább csinálni. Két éve láttam utoljára élőben. Esténként a csókjai halvány emlékére alszok el. De mégis meddig? Lehet hogy el kéne engednem? Két hete hívott utoljára. Biztosan továbblépett...

  - Jól vagy? - kérdezte valaki a hátam mögül. Aggódott, ezt éreztem a hangján.
  - Hát, majdnem - feleltem.
  - Segíthetek? - nem akar már békén hagyni?! Túlságosan emlékeztet rá a hangja...
  - Ha nem tudod idehozni a pasimat, akkor nem kösz - válaszoltam nem túl kedvesen.
  - Tegyük fel, hogy mégis - ült le mellém.
  Szembe lógó barna haj, zöld szem, hosszú vékony lábak és az elmaradhatatlan bőrdzseki... Ő volt az!
  - Te hogy kerülsz ide?? - sikítottam és a nyakába borultam.
  - Valami azt súgta, hogy szükséged van rám - mondta a hajamba. Én meg csak szorítottam és képtelen voltam elengedni. Beszívtam az ismerős illatát, ami már annyira hiányzott.
  - Itt vagy? Tényleg, teljesen komolyan itt vagy??
  - Igen, itt vagyok. És itt is maradok. Megígértem, emlékszel? Sosem leszel egyedül...