Lehetőség? [Niall Horan Fanfiction]

17.rész

Jane volt az aki itt volt velem végig. Ő volt az akivel oviba együtt építettünk homokvárat. Akivel alsóba együtt ültünk. Akivel mindennap kéz a kézben jarkáltunk. Aki felsőben összehozott az első "szerelmemmel". Ő, aki miatt megismertem Niallt. És aki miatt nem hulltam teljesen szét, a sötét, szomorú és sírós napokon.
És most itt kell hagynom. Hogy mondjam el neki? Nem tehetem ezt vele!

2 lehetőségem van. Vagy elmegyek Bouenos Airesbe és itt hagyom az eddigi életem jelentősebb dolgait, és Janet is.

Vagy

Itt maradok, sosem jutok el álmaim városába, de a világ legjobb barátnője velem lesz...

De végül meghoztam a döntést... Bármennyire is szeretem Janet, itt kell hagynom. Argentínában új életet kezdhetek, új embereket ismerhetek meg... De ezen felül Niall se lesz a közelembe... Nem akarom őt többé látni. Nem... Egyszer majdnem összetört, másodszor nem hagyom...

Holnap után indulunk. Felhívtam Janet hogy jöjjön fel. Elmondom neki. Nem akarom hogy ugy mennyek el hogy nemtudok elbúcsúzni tőle.
Elmélkedésemet a csengő zavarta meg. Kinyitottam. Bármennyire is vártam hogy Jane legyen az, nem ő volt.

Ott állt előttem, fekete, térdnél szakadt farmerbe és szürke pólóba Niall. Mit keres ő itt?

-Szia. -mondta másodpercekkel később.

-Te mit keresel itt? -kérdeztem irritálóan, de a sírás kerinhetett.

-Én bocsánatot akarok kérni tőled! Hiány... -félbeszakítottam.

-Nem érdekel Niall. Menny el, kérlek.

Közben megérkezett Jane is. Csodálkozva figyelte ahogy már-már könyörgök a VOLT pasimnak, és közbe lefolyik az arcomon egy könnycsepp.

-J-jane, menny be, kérlek... M-mindjárt megyek én is.-dadogtam oda neki alig érthetően a szavakat.

Bement és újra ketten maradtunk.

-Dolgom van, menny el. -Ez volt az utolsó szavam hozzá és becsuktam előtte az ajtót.

Felmentem a szobámba Janehoz és elmondtam neki mindent. Niallról, anyámról, és Bouenos Airesről is.

Amikor befejeztem nem mondott semmit. Egy jókora könnycsepp gyűlt a szemébe és amikor kibuggyant kirohant a szobából. Ott hagyott. Ő, akire bármikor számíthattam, akkor amikor a legjobban szükségem lenne rá itthagyott... Ennyit ért az a rengeteg eggyütt töltött év?

Kitört belőlem is a sírás. Zokogtam. Má biztos voltam benne hogy el kell mennem innem. Messzire...