Öngyilkosság kizárva (átírás alatt)

24.rész

- Ne, ez nem helyes!

- Melody, kérlek- hajolt közelebb Louis

- Nem! Nekem barátom van- legördült egy könnycsepp az arcomon- és szeretem őt.

- De ő most nincs itt- az ágyra lökött és mohón megcsókolt, semmi szeretni való nincs ebben az emberben.

- Mit csinálsz?!- üvöltöttem rá mikor egy injekciós tűt vett a kezébe

- Nem fog fájni!

Ahogy ezeket a szavakat kimondta a tű már a nyakamban volt és ki tudja mit nyomott belém azon keresztül.

- Most egy darabig tehetetlen leszel!

Teljesen elnehezültek az izmaim és nem bírtam se meg mozdulni, se megszólalni.

- Nem akartam ezt tenni, de úgy látszik magadtól nem tetted volna meg.

Rettenetes érzés volt ahogy ezeket a szavakat kimondta majd a testem teljesen mozgásképtelenné vált.

Bekötötte a szememet és feljebb fektetett az ágyon. Éreztem meleg leheletét a nyakamon majd csókját a számon.

- Tudod nem azért teszem et mert így tartja kedvem- hallottam undorral teli hangját- ez a feladatom, meg amúgy se te kellesz nekünk...

- Tessék?-nyögtem ki halkan

- Jajj ez aranyos, azt hitted miattad van mindez?! Hát nem. Minden a bátyád miatt van- simította végig a hajamat- ha te itt vagy ő eljön érted, és megment.

- Szemét dög!

- Igen, az vagyok- röhögött fel, majd szépen, lassan elkezdte levenni rólam a ruháimat és a szememre kötött kendőt.

- Dögölj meg!- üvöltöttem a rajtam fekvő meztelen srácra- hallod, DÖGÖLJ MEG!!

- Ne üvöltözz velem, cica- csókolta végig a nyakamat.

- Hagyj békén!- visítottam és az ágyhoz kötött kezemet próbáltam kiszabadítani valahogy.

- Ne nyavalyogj már annyit- szólt rám erőteljesen, majd megszabadított az utolsó ruha darabjaimtól is. Éppen kezdett neki látni a dolgoknak mikor kivágódott az ajtó.

- TE MEG MI A FASZOMAT CSINÁLSZ A HUGOMMAL?!- ütötte le a rajtam fekvő fiút

- ANDYYYYYYYY- ugrottam bátyám nyakába- te vagy az én hősöm...

- Hugi, tudod hogy én nem vagyok senki hőse, ha érted hogy értem- kacsintott rám.

- Ezzel nincs vége- emelte Louis a karját, de bátyám ezt megakadályozta egy hatalmas ütéssel, amitől a srác kidőlt.

- Ügyes voltál, de menjünk innen!- parancsoltam bátyámra

- Ahogy óhajtod- horkant fel és karjaiba kapva kivitt a kocsihoz.

- Ahogy haza értünk tudod mi lesz az első amit teszek- hajoltam közel hozzá.

- Mi?-nézett rám kacéran- mondjuk nem vagyok kíváncsi a nemi életedre- húzta el a száját

- Ohhh, te kis huncut- csaptam vállon- fel fogom zabálnia fél hűtőt- néztem rá éhségtől kopogó szemekkel

Erre nem reagált semmit csak nézte az utat, és mélyen elgondolkodott valamin.

- Mi a baj? - néztem rá

- Hiányoztál, azt hittem már nem látlak viszont.... soha- kicsit elcsuklott a hangja, de nem sírt.

- Te is nekem. Nem láttam sok esélyét annak hogy újra látlak, figyelembe véve azt is hogy nekik nem én kellettem, hanem te.

- Kinyírtam volna ha bántani mer téged.

- Meg se lepődtél azon amit mondtam? - néztem rá zavarodottan

- Mel- kezdte- sok minden történt ebben az egy hétben, majd mindent elmondok, de most fáradt vagyok.

- Tessék?! Egy hétig voltam távol? Hisz akkor vége a szünetnek! Lory vissza ment?

- Nem. Nem ment vissza, és nem is fog. Ahogy te se. - nézett rám szúrós szemmel.

- Mi van?

- Nem engedlek oda vissza. Tele van ellenségekkel az a hely.

- Akkor haza megyünk?

- Igen. A nyaralóból mindent kipakolunk és felgyújtjuk- az arca még mindig kifejezéstelen volt.

- Mi van? -értetlenkedtem tovább.

- Figyelj, Melody! Mi lenne ha befognád a szádat míg ki nem szállunk?

- Oké- néztem rá ijedten- bocsánat...

Ez a 10 perc volt életem legkínosabb 10 perce, de sikeresen megérkeztünk, én meg ahogy megállt a kocsi berohantam a házba.

- Megjöttem- kiáltottam el magam a küszöbön, mire mindenki lerohant az emeletről.

- SZERELMEM!- üvöltött barátom és a karjaiba kapott- úgy hiányoztál!

- Te is nekem- súgtam a fülébe- szeretlek

- Én is téged- mondta halkan, majd elengedett.

Mindenki engem nézett, majd egyszerre öleltek meg.

- Jajj Mel- simogatta meg Lory a hajam - annyi mindent kell mesélned, ahogy nekem is.

- Melodyyyyyyyy- ugrott Lucy a nyakamba- hiányoztál. Este csajos parit tartunk.

- A te szobádban- csatlakozott Lory is.

- Ööö oké- nevettem el magamat.

- Mel. Beszélnünk kell- lépett mögém komolyan a bátyám.

- Andy, ne mond el neki- szolt rá Ash- még ne....

- Muszáj elmondanom...

- De még ne most... kérlek.

- MOST KELL ELMONDANOM- üvöltött bátyám- lehet hogy holnap már késő lenne.

- Tudod mit, akkor most mond el- néztem rá rosszallóan.

- Gyere- megfogta a kezemet és felhúzott a szobájába.

- Igen?- néztem rá mikor már az ágyán ültem.

- Figyelj, ez tuti le fog sokkolni, de ne akadj ki.

- Oké, mond.

- Tudom kik az igazi szüleid.

- Tessék?! Hát ez nagyszerű- felugrottam az ágyról izgalmamban- kik a szüleim?

Andy egy ajtóhoz lépett és elhúzta azt, alatta egy csomó cikk és nevek lógtak. Megakadt a szemem egy képen amit nem akartam elhinni, ezek lennének a szüleim.... teljesen lefagytam.

- Na, ne. Ezt ne- néztem bátyámra- akkor én is... olyan.... olyan vagyok?

- Igen...

-------------------------------------------------------------------

Sziasztok. Tudom sokáig nem volt rész, és ezt sajnálom, de most itt van :D remélem tetszett. Kommentben nyugodtan jöhet vélemény, hideg- meleg egyaránt.

Hatalmas szívet nektek! <3