Silent Legend

Dinok, Drem, Dun

Barát, Akarat, Erdő

A nyírfa tenger gyönyörűen festett. Bármely évszak látogatta meg, e élettelteli tájat. Elképesztő arcait tárta fel. Nyugallomnak is hívták az emberek ezt a helyet. Még a banditák és gyilkosok is tisztelték minden gallyát, virágját. Csendes táj ez, csak egy valaki zavarja meg a csillaggal leterített erdőt.
Mezítelen talpakon járt, halkan akár egy macska, de öntudatlanul. Nem nagyon foglalkozott a körülötte lévő dolgokkal, leginkább a gondolatai között sétált elmélyülve. Nem mondhatja hogy gyermek volt, s hogy fiatal. Nem. Idősebb volt magától az elfektől is. A világról nem is beszélve.
Elméjétől végül egy nagyobb gyökér szakította el, amely alatt egy rókacsalád morgott, s nyüszögött rá. Minden állat megérezte ki ő, s ezért halkult el az erdő. Otthonaikba betérve bújtak a veszedelemtől. A szőke nő, szomorúan elmosolyodva felállt, leporolta szürke selyemruháját, majd tovább ment, s elkezdte keresni a főutat. A kedvese tisztában volt az érzéseivel, így nem küldte volna őt a halandók világába, de itt szavazás történt az Istenek között. Voltak barátai, akik leginkább leváltást javasoltak ideiglenesen, ellensége azonban több.
Lassanként, megtalálta a keresett utat, így azt követve, még hajnal előtt elért egy várost. Nem pompályában tündökölt, ahogyan régen, de mióta az Uralkodó* elfoglalta helyét, Alduin legyőzése* után, mindent megtett szülőföldje helyreállítása során. Minden bizonnyal Skyrim területén van. Már csak meg kell tudni, melyik megyében. Tudja a szőke, munkát kell keresnie, összeszednie magát, s eltűnni egy kunyhóban az erdőben.

Az utcákat járva, betért egy fogadóba. Nem volt pénze, de egy ezüst karperece igen.
- Egy szobát kérek.
A gyíkszerzet furcsán nézegette, így rádöbbent, hogy nem értik. Próbálkozásai végül sikert aratott. Végül a legfurcsább nyelvet használva, megértette magát.
A karperecet odaadva, vonakodva, de sikerült kibérelnie egy holdjárásnyira a szobát.
Útközben a lépcsőhöz azonban, megállították.
- Egy ágyas mit keres itt? Nem urát kellene szolgállnia? Vagy már nincs? Megveszlek én, ha azon múlik. - a részeg, de vagyonos ember megfogta a vékony fehér csuklót, s megrántotta. Hiba volt. A másikban több erő volt, így a szőke maradt talapon.
Nem foglalkozott vele. Tudta, drága az ideje, nem éri meg ilyen piti alakokkal foglalkoznia. Azonban a férfi nem tágított.
- Siket vagy?! Hogy merészelsz figyelmen kívül hagyni?!- dühöngött érdes hangon, s bűzlött a lehhelete. Még mindig nem fordult meg a nő, így a férfi, -kit csak Feketehanga Jyrlnek ismernek az emberek- vállánál fogfa fordította magafelé, így a nő arcon köpte. Az egész kocsma meghűlt tettén, szavai pedig csak fokozták a feszültséget.
- Nem vagyok ágyasa senki fiának. Kezedet pedig vedd le rólam, ha nem akarsz nyomorék lenni. - nem mozdult, csak nevetett - Ám legyen. -jelentette ki nyugodtan. Kisujját sem kellett mozdítania, de csuklótól lefele, eltűnt a férfi keze. A vér spriccelt, ütőerét elvágva, s ordított torka szakadtából. Elfelejtett valamit. A halandók képtelenek újranöveszteni testrészüket. Megkövülve nézték a jelenetet, csak egyvalaki volt éber. Vándor volt, ki bejárta a kontinenst. Egy sötét elf, ki maga is csatamágusként szolgált a császárnak.
Kíváncsian figyelte a jelenetet. Minden pusztító mágiát ismert és alkotott maga is, ezt azonban rejtély övezte. A legtapasztaltabb mágusnak is, szavakat kellett kiejtenie, s kézmozdulatokat végezni. A nőnek pedig, egyik sem volt.
- Ezért lefejeztetlek! Felakasztalak! Boszorkány, mágján fogsz elégni! Kurti...
Feketehanga Jyrl hirtelen eldőlt, köszönhetően a majd' kétméteres elfnek a mellkasán. A Császár jobbkezének lévén, büntethetetlenül tehet meg szinte akármit. Ritkán használja ki a vörösszemű, de ez az egyik alkalom...
- Hiába vagy nemes, itt a Császár kirendeltje kormányoz. Ha pedig, a városőrökhöz rohansz, a te fejed lesz vétetve. Tudod jól..

Lassan lelépdelt az emberről, ki már a halál szélén állt, majd megfova a vékony csuklót, ő is húzta. Ezesetben, azonban a két vékony, de izmos láb is elindult.

~Isewen~