Silent Legend

Dinok, Drem, Dun 3

Két sötét alak járt az utcán, nesztelenül, és szótlanul. Nem beszéltek egymáshoz, s a férfi, tőrét fogva vezette a nőt. Rabolni készültek, de nem ékszert, vagy aranyat. Egy ősi sárkánykarmot kellett elvinniük. Egy közepes zsáknak felelt meg az ereklye, és másfél aranytömbnek a súlya. Az értéke pedig mindenkinek máshol mozgott. Ki ismerte a karom titkát, veszélyes vizekre evezett, hol élőholtak vártak rá. Nem volt egyszerű feladat, de akinek megérte kockáztatni az életét, az jól járt.
A sötét elf pedig pontosan ezt tervezte. Neki tekercsek kellettek és alapanyagok. A Császárnak pedig, egy ettől is fontosabb dolog.
A szőke nem kérdezte hova mennek, nem is nagyon érdekelte. Kezdte megérteni a halandók mit várnak az aranytól. Ételt, otthont, biztonságot. És életet.
A macskakövezett úton hirtelen megállt a páros, majd jobbra fordulva egy mellék utcára térve halkabb léptekkel közeledtek.

A kovácsolt vaskapu nyíltan rejtette indáival a kertet, az utcán lévő bámészkodók elől. Teljes mértékben tükrözte gazdái személyiségét és tevékenységét. Bár az idő langyos volt, s a szellő is ritkán fújt. De a vaskapu, meg-meg nyikordult. A két tolvaj viszont, éppen hogy megnézte csak magának, elindult balra, a bokrok közé. Gazdag negyedre vezetett a mellékutca, ezt pedig nem is mutatta semmi jobban, mint acél páncélba burkolt zsoldosok, kik a maguk gazdáit őrizték.

-Hallknak kell lennünk.-nézett hátra, de amint meglátta a nőn, hogy a köpeny lentebb csúszott, s nem rejtette ruhája kivágását, bevillant egy gazdaságosabb ötlet. Ezt elmesélve, Nëwié nem annyira örült, azonban minél előbb el akart tűnni a halandók tekintete elől lebukás nélkül, nem vitatkozott. Még a bokorban ledobva köpenyét, ruhája oldalát fentebb szakítva, csípőjét ringatva ment oda az egyik őrhöz, akinek oldalán a kulcsok zörögtek. Mezítelen talpai, csak kis zajt csaptak a macskaköves uton, s a nyírfák adták meg neki az oly titokzatos, csábító aurát. Az őrök szemei először gyilkosan pillantottak, majd ahogyan meglátták a félénk mosolyú, fényes hajú, gyönyörű karcsú nőt, kissé izmos lábaival már egészen máshol jártak fejben. Vagy éppen másban....
A viola szemű zavartalanul közeledett a sisakkal ellátott egyedhez. Aki meg sem moccant, de egy gyenge, s selymes kéz elvonta ebből az állapotból. Ahogyan letekintett, először a nő szemeit, majd arcát, s legvégül a kebleit. A munkájához képest becsületes volt a jóképű cryodiil-i, de egy ilyen teremtésnek, bolond aki ellenáll. Pár percre volt szükségük csupán, amelyet kiharcolt az idő vasfogától. Bókolt, felénken mosolygott a nő, míg végül a kulcsos férfi megmozdult. A játszma eddig tartott. Letépte a kulcsot az övről, majd az utcán lévőkre paralízist bocsátott. Egy hang nem jött ki a torkukon, s moccanni sem tudtak. Mire nem jó egy egyszerű de nagyszerű kőhús varázs?
A sötét elf, halk léltekkel sétált oda a nőhöz köpenyével a kezében. Kutatta tekintetével minden mozzanatát és rezdülését. Próbált nyugodtnak tűnni, arca még is ideges vonásokat tükrözött. Íves, fekete szemöldökeit ráncolta, homlokát ráncba szedte, s párszor törött orrát felhúzta. Vékony de csábító ajkait szólásra nyitotta, viszont léptek zajai zavarták meg. A fekete hajú belökte a szőkét a bokorba, majd maga is utána vetődött. A lépések egyre hangosabbak lettek, majd végül egy csattanást hallottak. Hörgő és síró hangokat hallottak, enyhe köhögéssel.
-Kérem, valaki...
Könyörgött elesett hangon a nő, mire Nëvié kilépett a rejtekből. Az ismeretlen nőn csak egy fehér vászonruha volt, melyet vér borított, hófehér bőrével egyetemben. Szőke haja, csapzott, tépett és koszos. A halál szélén áll, s már csak egy fuvallat kell neki, hogy végleg elérje. Nëviére tekint fagyos zöld szemeivel, de a félelem elmúlik, s kevés erejével elmosolyodik.
-Sikerült... Nekik -beszéde szakadozott, de kezét nyújtja az Isten felé, melyet az meg is fog, s leül mellé, ölébe véve őt.
-Ments meg a fiam. Kérlek. Fiatal még... A neve Etos. Könyörgöm. - Nëvié csak elmosolydik, majd csókot lehel a homlokára s énekbe kezd. A fák között elsüvít egy szellő, lombkoronájukat megmozgatva. Az ének fenséges, de csak az érti, akinek maga a Halál mesél..

Ensosin fin faad
Faas ahrk faaz
Ni nahlaas nax
Ahrk aaz...

Liiv ahrk ri
Ned tol haas
Fod los tiid folook
Feimzu'u fin faazni rok

Az ének haladtával, a nő, örökre lehunyta zöld szemeit. Arcvonásai megnyugodtak és ellazultak.
Az Isten szomorúan elmosolyodott, majd megcsókolta másodszor is az északi homlokát. A test, ölelő karjai között meggyulladt, de sem szagot, sem égett bőrt nem láttak és éreztek.

"Hamvak festéke lehelt életet az emberbe.."

A szél hamvait elvéve adta tudtára a sötételfnek minek volt a tanúja.
Nem értette milyen szavak jöttek ki egyre fehéredő ajkain a nőnek. De amit látott, abban biztos volt.
- Mi vagy?- mély és recés hangon szólt, idegességgel és kíváncsiságból
De a nő, csak megismételte önmagát.

"Vokiin"

-Sithis szolgája vagy? - "Mindent megmagyarázna"
- Ne hasonlíts ahhoz!
- fordult hirtelen hátra, majd a torkát megfogva emelte fel a földről, a közel kétméteres férfit.
- Nem tudod miről beszélt! Ily oktalan szavakat ne halljak tőled!
-majd eldobva magától az elfet. A torkát fogva, nekiszegezte a kérdést.
- Mi a neved?
Régen kérdezték meg. Vagy gúnynevén hívták, vagy Úrnőmözték. Az egyik dolog amire büszke volt, az a neve jelentése volt.
- Nëwié.- elfordulva, betört egyedül a házba majd kilopta a szükséges tárgyat és három nagyobb erszény aranyat, ezzel rablótámadásnak titulálva. A meglepett társa pedig, csak magaelé bámulva ízlelgette a nevet. Tudta mit jelent. De nem akarta elhinni hogy valójában létezik. Aztán megrázta a fejét, s elnevette magát. "Csak egy ügyes varázsló, saját mágiával." -gondolta. Majd az aranykarmot elvéve elindultak a várostól Dél-kelet felé, a Fagyott Hegy sírba.
Amint elhagyták a várost, a kőhús varázslat megszűnt, s a katonák magukhoz térve, csak annyire emlékeztek hogy elaludtak. Az ott elterülő vérfolt árulkodott valamiről. A két utazó pedig, egymástól tartva a távolságot igyekeztek lovaikkal a hegy lábához.
A harcimágus még mindig nevetett magában.
"Ugyan, hogy lehetne már Ő?! Csak egy mítosz."

A Halálból teremtő nem Ő...

-*-*-*-*-*-

~ Isewen ~