A Long Story Of My Life

♥-1-♥

-Lena igyekezz már lekéssük a gépet!-szólt anya fel a napaliból.
-Jól van könnyű azt mondani nem te hagyod itt szinte az egész életedet!-mondtam már kicsit sem higgadtan. Elegem van abból, hogy ő mindent jobban tud a kelleténél. Nem ért engem, de nem is kell. Elég bonyolult személyiség vagyok. Már megszokhatta.
-Kislányom ne kezd! Induljunk!
-Megyek már nem kell ordítani!
-Na köszönj el és menjünk!-mondta anya miközben Mirát ölelgette. Aki eléggé szomorú volt, de nem sírt ahhoz-az elmondása szerint-már túl nagy.
-Szia apa! Nagyon fogsz hiányozni!
-Te is törpe, de mindennap hívlak!
-Te is tudod, hogy az nem ugyanaz...
-Hát ezt dobta a gép...nem tudunk mit csinálni! Légy jó! Szeretlek!
-Én is!-nyomtam puszit arcára és szorosan megöleltem.
-Szia tökmag! Vigyázz magadra!-mondtam Mirának miközban az ölembe vettem.-És apára.-Tettem hozzá suttogva.
Nagyon sajnálom, hogy itt hagyom ezt a várost és az országot. De ez van ilyen az életem. Nem értem miért nem szoktam meg még. Habár eddig amikor költöztünk mindig együtt voltunk, de most...nem. Igen azt hiszem ez a baj.

Már a reptéren voltunk, amikor valaki a nevemet kiabálta. Hirtelen megfordultam.
-Lena! Lena! Várj!-mondta Emma lihegve. Futott. Emma Spring a legjobb barátnőm és az osztályomba járt. Szinte mindennap beszéltünk. Azért nem jött búcsúzkodni, mert nyaralni mentek a családjával. Ahogy erre a szóra gondoltam kicsordult egy kis könnycsepp a szememből, de gyorsan le is töröltem mielőtt még valaki észrevehette volna. Gondolatmenetemből barátnőm hangja zökkentett ki.
-Szia Leny!
-Te utánam jöttél??-öleltem meg.
-Igen elszöktem nem hagyhattam, hogy búcsúzás nélkül elmenj.
-Hihetetlen vagy!
-Lena ezt neked hoztam.-nyújtott felém egy kis lila dobozt.
-Mi van benne?-kérdeztem kíváncsian.
-Nyisd ki!-mondta izgatottan. Úgy tettem ahogy mondta és egy gyönyörű lila ametiszt köves nyaklánc volt benne. Ez volt a kedvenc ásványom és a kedvenc színem.
-Köszönöm ez csodálatos!-ugrottam nyakába.
-Ez nem minden! Nekem is van majd ez összetart minket-itt kicsit megállt és levegőt vett-ha elfelejtenél!
-Istenem, hogy felejthetnélek el. Te vagy az első ember akiben teljesen megbízok!
-Lena gyere már! 5 perc múlva indul a gép!-hallatszott anya hangja a tömegen keresztül.
-Megyek.-ordítottam vissza.
-Mennem kell!-mondtam Emma felé fordulva.
-Menj csak! Jó utat! Majd beszélünk!
-Az biztos! Szia Emma!
-Szia!
Már csak távolodó alakját láttam. Viszlát Emma! Viszlát Mira! Viszlát Apa! Viszlát London!