A Long Story Of My Life

♥-4-♥

Fehér falak, fehér bútorok. Fura tisztaság illat. Hol a fenében vagyok? Mi ez a hely? Ki ez a fiú?-néztem a mellettem ülő srácra, aki békésen aludt az ágyam közelében lévő kanapén, ami a változatosság kedvéért fehér volt.
-Hahó!-szóltam neki halkan, mivel senki más nem volt ebben a rohadt szobában. Őszintén már kezdtem kicsit bepánikolni.
-Jaj szia! Felkeltél? Luke Hemmings vagyok, de ez most nem lényeg szólok az orvosnak.-mondta és kiviharzott a teremből. Közben én egyedül maradtam a gondolataimmal, vagyis inkább a kérdéseimmel, amik nem hagytak nyugodni.

-Üdv Mrs. Tomson vagyok az orvosa. Hogy érzi magát Miss Black?-lépett be az ajtón egy 40-es éveiben járó nő Luke-kal az oldalán.
-A fejem fáj, de elmondaná kérem, hogy mit keresek itt és mi történt??
-Természetesen. Mr. Hemmings hozta be önt ide, mivel elesett és beverte a fejét. Elég súlyos agyrázkódást kapott és a feje is betört. De ettől komolyabb baja nem esett. Ma még benttartanánk kivizsgálás céljából, de holnap már hazamehet. Nem szeretné esetleg értesíteni az édesanyját?
-De szeretném.-engedtem felé egy kisebb mosolyt.
-Rendben. Máris jövök.-majd kisétált, így én egyedül maradtam a "megmentőmmel".
-Köszönöm!-pillantottam felé hálásan.
-Semmiség. Remélem jól leszel! Szerintem én itt csak zavarnék, úgyhogy lépek ha nem baj...
-Nem dehogy baj. Menj csak nyugodtan! Remélem azért még találkozunk.-mondtam szemébe nézve, amivel egy óriási hibát követtem el. Belenéztem íriszeibe és elvesztem bennük. Gyönyörű tengerkék szemei voltak. Láttam bennük az aggodalmat. Hirtelen fontosnak éreztem magam. De ez rögtön el is szállt, amikor látványosan elkaptam a tekintetem róla, épp ezért a feltűnőségért enyhe pír szökött arcomra. Gondolataimból Luke hangja szakított ki.
-Szia.....
-Lena. Lena Black.-mondtam kisegítve őt.
-Szia Lena!
-Szia Luke!
Szépen lassan kisétált a kórteremből, ezzel egyedül hagyva engem.