Helló Pokol

3. fejezet

Már vagy egy órája itt ülök a gépem előtt, de csak három mondatot sikerült megírnom.
Komolyan, miért is vettem fel én az irodalmat? Bár a tanárom irtó helyes, ennek ellenére bunkó. Mást nem zavar, ha a diákok beszélnek az órán, de itt még egy tollat se lehet leejteni, mert egyből felkapja a vizet. Szerintem katonai tábornok volt ezelőtt, de minimum hajcsár.

Oké- fújtam ki a levegőt. Akkor kezdjünk neki újból.

Szóval... Véleményem szerint a 19. századi költők stílusa meglehetősen...

Á, nem, ez így béna.

Ha a 19. századi költők verseit elemezzük ki...

Na, jó, ez még gázabb. És, ha mondjuk megkérném Mr. Brownt, hogy adjon egy kis haladékot? Hiszen új vagyok még, így bele kell rázódnom az egyetemi életbe.

Igen! Ezt fogom tenni.

Elővettem az egyetemi kalauzt, amit még a jelentkezéskor kaptunk. Ebben minden tanárnak az elérhetősége benne van egy kis fényképpel.

Hát, igen... képen is ugyanolyan jól néz ki, mint élőben.

Jézusom! Nem! Miket beszélek itt? Nem! A tanárom nem szexi csak... jó pasi. Nem, nem, ez se a megfelelő válasz. Ő nagyon... határozott és diplomatikus... és most írnom kell neki egy e-mailt. Igen. A feladat. Koncentráljunk arra. Esküszöm újra tizenhat évesnek érzem magam ezzel a rajongással.

Feladó: Isabella Angel

Címzett: Bryan Brown

Hát mit ne mondjak elég hülye neve van.

Tárgy: Dolgozat halasztása

Kedves Mr. Brown!

Isabella Angel vagyok, tudja, aki ma elkésett az óráról és akinek egy esszét kell írnia emiatt. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nem lehetne, hogy esetleg kapjak rá még egy napot, mivel...

És ekkor elsötétült minden. Csak ültem ott lefagyva a laptopom előtt. Az nem lehet, hogy épp most megy el az áram! Ne, ne, ne! 

- Cole!- kiáltottam.

- Igen, elment az áram!- kiabálta vissza.

Felpattantam a székemről és kirohantam a nappaliba.

- És mikor jön vissza?- kérdeztem kétségbeesve.

- Is mi vagyok én? Villanyszerelő? Fogalmam sincs. Gondolom a központban van valami.

- Holnapra le kell adnom egy esszét és ha nem csinálom ma meg, akkor lehet, hogy Mr. Brown nem enged vizsgázni. Gyorsan találj ki valamit!

- Hé, hé, nyugi. Brown? Az a huszonhét éves pali, aki csesztet?

- Így is fogalmazhatunk.

- Menj át hozzá- rántotta meg Cole a vállát.

- Mi van?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Menj át hozzá. Itt lakik két háztömbnyire. Kérj haladékot tőle. Csak megérti. Főleg, ha valami feszes ruhát veszel fel- mosolygott sokat sejtetően.

- Akkora bunkó vagy- vágtam hozzá a párnát. - Na, de most Cole, komolyan. Mit csináljak?

- Komolyan. Menj át hozzá és beszéljétek meg. A portás beenged.

- Ó, szóval még portás is van. Ez egyre jobb. Szerinted nem fog feltűnni, hogy az egyik hallgatója a lakására igyekszik?

- Nem, ha nem mondod el- nevetett. - Senki sem fog felismerni, hiszen már szürkül. Mire odamész sötét lesz. Kapj fel valami normálisat és menj.

Végignéztem magamon. Egy rövidnadrág és egy barna trikó volt rajtam. Szerintem ez eléggé normális öltözet.

- Nem! Így megyek. Úgyis csak öt perc lesz az egész- mondtam makacsul és elindultam az ajtó irányába.

- A nagy rohanásban itt ne felejtsd a kulcsaidat- hátrafordultam és láttam, hogy Cole a kezében csörgeti őket.

- Add.

Indultam volna, de még visszafordultam.

- Nem hagytam volna itt és ne képzelj bele semmit- ez volt a végszavam.

Lesiettem a lépcsőn, majd kiléptem a kellemesen meleg őszi estébe. Nem járkált olyan sok ember kint, bár ez érthető volt, mivel az egyetemisták inkább a kampusz környékén laktak.

Elértem a házig, de nem mertem bemenni. A bejárat előtt gyökeret vert a lábam.

Ó, ugyan! Senki nem ismer fel!- biztatott a belső hangom.

Végül elindultam a kapu felé. Becsengettem és egy rekedtes hangú öregember szólalt meg.

- Igen?

- Jó estét! Én... Christina Waters vagyok. Bryan Brown-hoz jöttem.

Christina Waters? Ennél jobb nem jutott az eszembe?

- Mindjárt szólok Mr. Brown-nak.

- Köszönöm.

Pár percig süket volt a vonal, majd pár perc múlva ismét megszólalt az öregember.

- Rendben. Feljöhet.

Egy berregő hang után kinyílt a kapu. Elindultam a főbejárat felé miközben mélyeket lélegeztem és próbáltam úgy tenni, mintha a vidámparkba mennék, nem pedig a tanárom lakására.
Biccentettem egyet a portásnak, majd a lift felé indultam. Megnéztem a mellette lévő névjegyzéket. Bryan Brown 4. emelet 2/B.

Beszálltam és megnyomtam a négyes gombot. Nem tudom miért izgultam annyira. A tenyerem izzadt, a pulzusom az egekben volt. Vajon tudja, hogy én vagyok az? Lehet azt hiszi valami zaklató vagy őrült szórakozik. Főleg ilyen névvel. Waters, könyörgöm.

A lift egy halk csilingeléssel kitárult, én pedig elindultam a folyosón. Hamar elértem a 2/B lakást, de mielőtt bekopoghattam volna, az ajtó már nyílt is. Egy igen helyes Bryan Brown állt előttem fekete pólóban és khaki színű shortban. 

Miért kell annak a pólónak annyira ráfeszülnie?

- Helló, Christina Waters- mondta Mr. Brown az ajtókeretnek támaszkodva egy félmosollyal az arcán. - Szóval akkor ezek után így szólítsalak? Miss Waters? Elég gyatra név.

Micsoda egy faszfej! Nem elég, hogy tiszta ideg vagyok, de még van képe szórakozni rajtam.

- Ez jutott először eszembe, oké? Csak az esszémmel kapcsolatban jöttem- mondtam kissé felháborodva.

- És ehhez az kellett, hogy felgyere hozzám?- az a tipikus gúnyos mosoly terült szét az arcán.

- Elnézést, de mivel elment az áram, így nem tudtam máshogy értesíteni Önt.

Pár percig mereven bámult, majd egy vállrándítás után ezt mondta:

- Rendben, akkor gyere be, beszéljük meg- mondta és hátat fordított.

- Nekem jó itt is- erősködtem.

- Hát, ha ajtón keresztül akarsz beszélni...- mondta, de mielőtt kizárhatott volna, megtámasztottam a kezemmel, ezzel megakadályozva őt.

- Jó, rendben- mondtam és beléptem az oroszlán barlangjába.

Éééss megérkezett a 3. fejezet is :)

Ha tetszett, kérlek jelezd kommentel, mert imádom őket olvasgatni és kíváncsi vagyok a véleményetekre ^^