Helló Pokol

2. fejezet

Hellóka! :D Itt is vagyok a 2. fejezettel és amint látjátok Theo Jamest tettem be tanárnak *-* De persze a fantáziátokra bízom, hogy ti hogyan képzelitek el Mr. Brownt :D
Köszönöm a komikat és szavazatokat :)

JÓ OLVASÁST!

Kinyitottam szemeimet és láttam, hogy már fél kilenc múlt.

Jézus! El fogok késni!

Kipattantam az ágyból, beszaladtam a fürdőbe, ami szerencsére a szobámmal szembe volt, és gyorsan lezuhanyoztam. Kiválasztottam egy nyári szettet, ami fehér trikóból, virágos-fekete szoknyából és balerina cipőből állt. A füzeteimet felkaptam az íróasztalomról és máris rohantam a táskámért az előszobába.

- Hú! Mi ez a nagy siettség?- kérdezte a lakótársam, Cole.

Huszonkét éves, szőke hajú, barna szemű srác, akivel az első nap találkoztam egy kávézóban és épp meghallottam, amint az egyik pincérrel beszél az albérletről. Felbátorodva megkérdeztem tőle, hogy nem vehetném-e ki a szobát és voilà! Itt vagyok. Természetesen azóta is együtt lakunk és igazán jó barátokká váltunk.

- Bocsi Cole, de elaludtam és elkések az első órámról. Ja, és kösz, hogy felkeltettél- tettem hozzá szarkasztikusan.

- Úh, nem jó kezdés az új tanárnál- mondta vigyorogva.
Igen, Collal mindig is olyanok voltunk, mint a testvérek. Veszekedtünk, húztuk egymás agyát, de mindig számíthattunk a másikra.

- Na, ne mondd- forgattam meg szemeimet.

Felkaptam a pékséges zacskót, majd belegyömöszöltem a táskámba és elindultam.

Oké, szóval tíz percem van beérni. Ha nem késik a buszom, akkor sima ügyem van, bár a város nem a pontos közlekedésről híres. Gondoltam inkább nem kockáztatok és gyalog indulok el, ami nagy hiba volt, ugyanis még csak a campuson voltam, de már öt perce így is ment az óra.
Futólépésbe kapcsoltam és elértem az ajtót. Végigloholtam a folyosón, azonban szerencsétlenségemre épp beleütköztem valakibe, aminek köszönhetően a füzeteim kiestek a kezemből.

Leguggoltam értük és szedegetni kezdtem őket. Az idegen is segített, de mikor felnéztem kék szemeibe, azt hittem elájulok. Hollófekete haj keretezte gyönyörű arcát. Esküszöm, ha ő nem egy modell, akkor csakis tévedésből lehet itt.

Rám mosolygott, de én csak gyorsan elkaptam a füzetet a kezéből és futottam a terem felé.
Most biztos egy eszetlen libának gondol, aki még beszélni sem tud. Fantasztikus. Az esélyeim a nulláról mínusz tízre csökkentek.

Végre megtaláltam az előadó termet, de mikor benyitottam, százhúsz szempár meredt rám. Égővörös fejjel bemásztam a sorok közé, azonban mielőtt elérhettem volna a helyemet, valaki felszólalt.

- Elnézést hölgyem!

Megálltam és a hang irányába fordultam.

Ezt. Nem. Hiszem. El!

Ugyanaz a pasas volt, akibe az előbb beleütköztem. De hogy érhetett hamarabb ide? És miért ő a tanár? És miért néz rám úgy, mintha egy megbocsájthatatlan bűnt követtem volna el?

Bár most, hogy jobban megnéztem, nem is áll neki rosszul a hivatalos egyenruha. Zakóját levette, ingje pedig fel volt tűrve a könyökéig, nyakkendőjét kissé lazán kötötte meg.

Hmm... sok mindent lehetne azzal csinálni.

- Miss...- kérdőn nézett rám, de szája szélében ott bujkált egy kis mosoly.