Összefutottam Harry Stylesszal

31.rész

Na itt is vagyok a folytatással! ;)

...elindultunk a kocsim felé...

Kinyitottam Melissának az ajtót és én is beültem mellé.

Nem sokkal később odaértünk a megadott címre.
Búcsúzáskor megöleltem Melissát és beszéltünk még néhány szót.
-mikor találkozunk legközelebb? -kérdeztem.
-nem tudom. Majd írok és megbeszéljük.
-rendben. Jó volt veled. -mosolyogtam rá. Nem akartam még megcsókolni. Vagyis, de csak szerintem nem kéne elsietni.
-veled is. -válaszolta és a lehető legváratlanabbul megcsókolt. A pillangók kezdtek feléledni a hasamban. Mennyei érzés volt.
Egyből visszacsókoltam.
De levegő hiányában el kellett válnunk.
Melissa mélyen a szemembe nézett, elmosolyodott majd beszaladt a házba.

Azta.
Szerelmes vagyok.
És megcsókolt az akit szeretek.
Ezek szerint szeret. Legalábbis remélem.

*Niall szemszöge*
*~másnap~*

5 óra van ami azt jelenti hogy egy óra múlva találkozóm van Amandával.
Tetszenem kell neki.
Tudom, Grace-t szeretem de... nem is tudom...
Lehet hogy ő túl fiatal hozzám.
És...nem is annyira tudom milyen a szerelem.
Lehetséges hogy Grace-be mégsem vagyok szerelmes?!
Nem tudom. Csak annyi biztos hogy ő a legjobb barátom, de nem tudom hogy szeretem-e.

Annyira belefeledkeztem a gondolkodásba hogy háromnegyed 6-kor eszméltem fel.
Basszus! El fogok késni!

Gyorsan beültem a kocsiba és elindultam a mozi melletti parkhoz.
A lehető leggyorsabban vezettem, de azért óvatosan is.

18:05 volt amikor odaértem. Késtem. Remélem Amanda még itt van.

Kiszálltam a kocsiból és körbenéztem.
Egy kis keresgélés után megpillantottam.
Ott ült egy padon.

Néhány másodperc gondolkodás után elindultam felé.

-Szia Amanda! -köszöntem amikor odaértem.
-Sz..szia. -köszönt vissza de nagyon zavarban volt.
-Ne haragudj hogy késtem...-kértem bocsánatot.
-Semmi baj. -mosolygott.
-Na, ugye megmondtam hogy tényleg én vagyok? -kérdeztem nevetve.
-aha! -válaszolt ő is nevetve.
-Beszélgessünk! Meg szeretnélek ismerni! -vetettem fel az ötletet.
-oké -mondta és leültem mellé.
-hány éves vagy? -kérdeztem.
-tizenkilenc. -válaszolta egyszerűen.
-én 23 de ezt úgy is tudod. -mosolyogtam.
-Niall...nagyon meglepett hogy tényleg te írtál és hogy most itt vagy. -mondta félénken.
-Cuki vagy. -csak ennyit válaszoltam de persze ő egyből elpirult. Közelebb akartam menni hozzá de odaébbment. Mért? Talán nem tetszem neki?
-Niall ne! -szólt rám és tekintetével végig a földet kémlelte. És láttam szemében egy könnycseppet.
-De...mért? -értetlenkedtem. Tudtam hogy nehéz lesz a bizalmába férkőzni de nem gondoltam hogy ennyire...
-Ne haragudj...-mondta és sírva elment.
-Amanda! Várj! -futottam utána.
-Nem lehet! -válaszolta.
-kérlek! Csak mondd el mi a baj! -könyörögtem.
-Ne haragudj Niall de nem lehet! És kérlek most menj el! -utasított és továbbra is sírt.
-Rendben...de remélem még találkozunk. -egyeztem bele, és Amanda el is ment.

Nem tudom mért csinálta ezt. Hirtelen olyan furcsa lett.

Bevallom még egy kicsit sírtam is hogy nem bízik bennem.
De aggódok. Vajon mért rohant úgy el? És mért sírt?
Mért nem bízík bennem?
Mi lehet ennek az egésznek a hátterében?

Félek. És féltem Amandát.
Ő nem átlagos lány. Tudom.
És szerintem segítségre van szüksége.

Este nyolcig ezen gondolkoztam.
Gondolatmenetemet a telefonom jelzése szakította meg.

Amanda írt.
Mindennél jobban örültem.
Így legalább tudtam hogy jól van.

Amanda: Szia Niall...
Én: Amanda! Jól vagy? Mi történt?
Amanda: Ne aggódj! Jól vagyok! Kérlek ne haragudj hogy elrohantam de muszály volt.
Én: és miért volt muszály?
Amanda: sajnálom, de nem mondhatom el.
Én: Mért nem bízol bennem?
Amanda: nem erről van szó. Csak nem lehet. Nem mondhatom el. Sajnálom. Szeretném de nem lehet.
Én: rendben. Remélem még találkozunk és bízni fogsz bennem.
Amanda: nyugi. Még találkozunk.
Én: Féltelek Amanda...
Amanda: de nem kell! Ne aggódj miattam!
Én: nem tudok nem aggódni! Nagyon tetszel és fontos vagy nekem!
Amanda: Ne Niall! Ne csináld ezt velem! Kérlek ne!
Én: Mi? Mi rosszat szóltam? Bízz bennem!
Amanda: te nem tehetsz róla!
Én: de mi a baj?
Amanda: semmi! Majd talán megtudod.
Én: most kell tudnom! Segíteni akarok! Nem akarom hogy bajod essen!
Amanda: nem lesz semmi bajom! Nyugi!
Én: Amanda... még egyszer tudatom veled... Fontos vagy nekem! Kérlek bízz bennem!
Amanda: Túl sok emberben bíztam már akiben nem kellett volna! És mégegyszer megkérlek: ne tedd ezt velem!
Én: de mit tettem?
Amanda: legyen elég annyi hogy beléptél az életembe...
Én: most már tényleg nagyon érdekel hogy mi van veled...
Amanda: nyugi, minden rendben lesz! De most mennem kell! Szia!
Én: Szia, vigyázz magadra!

Nagyon megrázott ez az egész beszélgetés.
Remélem nem lesz baja...azt nem élném túl.

Remélem tetszett. :)

Ps. Szerintem ez egy ritka gagyi rész lett... :"D