Összefutottam Harry Stylesszal

37.rész

Már megint késve hoztam a részt. Bocsánat de tudjátok...ha a lustaság fájna...

Harry-vel végig beszéltük az egész utat. Vagyis...nem. Helyesbítek. Harry nyafogott hogy mondjam meg hova megyünk. De persze nem mondtam meg.
Amúgy nagyon cuki amikor úgy nyafog mint egy kisgyerek. Komolyan, mint egy öt éves. Olyan mint egy nagy gyerek. Egy 22 éves testébe szorult öt éves.
Harry nagyon gyerekes tud lenni időnként. De nagyon cuki.

Egy ideje nem kérdezett rá hogy mikor érünk már oda, csak jött csendben mellettem, zsebre tett kézzel.
Igen...nem fogjuk egymás kezét...

Kezdtem örülni hogy Harry végre abbahagyta a nyafogást, de persze megint túl korán örültem.

-Grace, mondd már el légyszi hogy hova megyünk és mikor érünk már oda? -kérdezte.
-nyugi! Mindjárt oda érünk, már nincs messze. -válaszoltam.
-jól van na. -sóhajtott.

Már sétáltunk egy ideje, de végre megpillantottam az utcát aminek a végén a park van.     Gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat és Harry is követett.

-na, itt vagyunk! -jelentettem ki, amint odaértünk.
-szép...-mondta Harry.
-tudtam hogy tetszeni fog. -mosolyogtam.

Nem voltak sokan a parkba, aminek örültem, mert általába sokan vannak. Népszerű hely.
Leültünk egy padra, majd elkezdtünk beszélgetni.
-mesélj magadról! Biztos van egy csomó minden amit még nem tudok rólad! -mondta Harry.
-hát... mindigis akartam egy kutyát. -válaszoltam az első dolgot ami eszembe jutott.
-én is kiskoromba. De anyuék sosem vettek mert szerintük nincs értelme. Most meg már nem lenne rá időm. -mondta.
-mit szólnál ha sétálnánk egy kicsit az erdőbe? -tértem el a témától.
-nekem jó, menjünk. -válaszolta.

Sokáig sétálgattunk, romantikus volt. Hullanak a fák levelei, hamarosan tél... nem várom. Utálom a hideget.
Csak annyi a jó a télben hogy romantikus hóesésbe csókolózni... most legalább van valaki akivel kipróbálhatom.

-szeretlek. -szólalt meg Harry teljesen váratlanul.
-én is. -válaszoltam nagyon halkan és reméltem hogy nem hallja.
-tessék? -kérdezett vissza meglepődve. Gondolom nem számított erre a válaszra, hiszen én akartam újra kezdeni.
-szeretlek! -jelentettem ki határozottan, szemébe nézve, mire lágyan elmosolyodott.
Néztük egymást egy kis ideig, majd hirtelen megcsókoltam.
Úgy hiányzott már ez!

-nem bírom ezt az ,,újrakezdés-dolgot"! -mondtam.
-örülök, mert én sem. -válaszolta Harry.
-szeretlek és hiányozol! -emeltem meg egy kicsit a hangom.
-akkor gyere ide! - válaszolt és magához húzott és szorosan megölelt.
Sokáig csak álltunk, ölelkezve.

-tudtam hogy sikerül rendbe hoznunk. -jelentettem ki, amikor elengedtük egymást.
-én is. Tudtam hogy nem veszíthetlek el. Szeretlek. -mondta.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Nem tudom elégszer mondani! -válaszoltam és újra megcsókoltam.

-nem kéne ennünk valamit? Elmúlt dél. -mondta Harry az órájára nézve.
-de. Éhes vagyok. -válaszoltam.
-akkor hova menjünk? -kérdezte.
-nem tudom.
-én sem. -nevetett.
-akkor menjünk hozzánk, hátha anya főzött valamit. -rukkoltam elő az ötlettel.
-oké.

Lassan sétáltunk hazafelé. Nem nagyon szóltunk egymáshoz egész úton, de ez nem kínos csend volt. Inkább...csak nem volt szükség szavakra...
Már úton voltunk egy ideje, amikor Harry kivette a zsebéből a kezét, közelebb jött hozzám, megfogta a kezemet és lassan összekulcsolta ujjainkat.

***

-megjöttünk! -kiáltottam el magam amikor beléptünk a házba. Csak anya és Molley voltak otthon, apa dolgozik.
-sziasztok! -jött oda anya. -gyertek, csináltam csirkét, biztos éhesek vagytok.
-oké, köszi. -mosolyogtam. Harry-vel még mindig fogtuk egymás kezét.

***

Megebédeltünk, utána pedig a szobámba mentünk.

-Grace, nagyon szeretlek. Te jelented nekem az életet. Köszönöm hogy vagy nekem. -mondta Harry, amint leültünk az ágyra.
Közelebb mentem hozzá és megöleltem jó szorosan, hogy éreztessem vele, hogy milyen sokat jelent nekem.

*Dottie szemszöge*

Liam-mel a pláza előtt találkoztunk fél tízkor.

-szia! -köszöntem amikor megláttam.
-szia Dottie! -köszönt vissza és megölelt. -mehetünk?
-igen! -válaszoltam.

***

Már nézelődtünk egy ideje mindenféle boltban, de nem tetszett túlságosan semmi.
-nem megyünk inkább ebédelni? -kérdeztem.
-de, menjünk. -válaszolt Liam.

Beültünk egy étterembe, rendeltünk és ebédeltünk.
Összességében nagyon jól telt a délelőtt. Jól éreztem magam Liam-mel.
Ebéd után, készültünk volna elbúcsúzni és hazamenni, de Liam közbeszólt.
-haza kísérhetlek? -kérdezte félénken.
-persze. -mosolyogtam.

Elég közel lakok a plázához, úgyhogy nem tartott sokáig az út.
-Dottie...öhm...lennél a barátnőm? -kérdezte Liam teljesen váratlanul út közben.
-igen! -válaszoltam és megöleltem.

Attól a perctől kezdve kézen fogva mentünk tovább.
Levakarhatatlan volt a vigyor a képemről.

Nem sokkal később hazaértünk.
-mikor találkozunk legközelebb? -kérdezte Liam.
-nem tudom. Remélem minél előbb. -válaszoltam.
-ma megyünk haza...és eljöhetnél a repülőtérre elbúcsúzni. Grace is ott lesz. -mondta.
-rendben. Akkor majd én is megyek. -mosolyogtam.
-akkor jó.
-na mennem kell. Szia. -köszöntem el.
-szia. -mondta és megölelt, majd arcon puszilt.

Ez volt életem legjobb napja.

Ha tetszett hagyjatok magatok után nyomot. :*

Xx