Ez lennék én? [[BEFEJEZETT]]

Elhagyott könyv

Otthon ébredtem. Az ágyamban. Hogy, hogy kerültem oda, rejtély. Teljesen egyedül voltam, és nem ment az alvás.... Lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy bögre zöld teát. Imádom a teákat. A gőzölgő bögrémmel bementem a nappaliba, és úgy döntöttem kiolvasom a kedvenc könyvemet újra. Leültem a kanapéra és magamra húztam egy pihe-puha takarót. Fellapoztam az olvasmányt. Nagyon belemerültem. A könyv közepe felé, hangos veszekedésre lettem figyelmes, azt hiszem a szomszédból jön. Már-már elviselhetetlen volt az ordibálás, és a vagdalózás. Elhatároztam, hogy átmegyek szólni, hogy vannak akik szeretnének pihenni, és legyenek kedvesek ne kiabáljanak az éjjel kellős közepén. Felvettem a köntösöm és belebújtam a mamuszomba. El is jutottam a mellettünk levő hatalmas, világos sárga házhoz, az ablakban színpompás virágok sorakoztak. Annyira barátságosnak tűnt, és békésnek. Becsöngettem, még mindig hallottam a veszekedést. Egy kisfiú nyitott ajtót, körülbelül 4 éves lehetett, kék,  macis pizsamában volt. Éppen készült volna megszólalni, mikor feltűnt az anyukája, kisírt szemekkel. Itt az én időm.
-Elnézést kérek,hogy ezekben a késői órákban zavarok, csak annyit szerettem volna kérni, hogy legyenek kedvesek egy picit halkabban veszekedni, van, aki ilyenkor pihenni szeretne.
A nő felküldte a kisfiút a szobájába.
-Ez felettébb érdekes, mert a fiúnkra való tekintettel, a háló szobában, csukott ajtónál veszekedtünk a férjemmel, hogy ne hallja meg. Te hogy hallhattad meg?
Ekkor leesett az állam. Köpni-nyelni nem tudtam.
Sűrű elnézést kértem, és csak ráztam a fejem.
Ez nekem sok. Gondolkoznom kell. Kezdek megőrülni.... A mamuszomban és a köntösömben elindultam a kedvenc fámhoz, hogy átgondoljam a történteket. Az erdőbe beérve, minél közelebb értem a fámhoz, annál nyugodtabb lettem. Fél óra sétálás után végre megérkeztem a tisztásra, minek közepén ott állt ez a pompás fa. Különleges volt, sokkal szebb, és nagyobb a többinél. A példaképemként tekintettem rá. Leültem hát a tövébe, és kivettem a köntösöm zsebéből a könyvemet. Sötét volt, nem láttam a betűket, csak úgy tettem, mintha olvasnám, fogalmam sincs miért. Nem tudom mi történik velem. Ez a sok különös dolog, hogy a fenébe hallottam meg őket, ha a másik szobában lévő fiúk nem hallotta. Talán éjfélre járhatott az idő, éppen indulni akartam vissza a házba, amikor egy hatalmas Jepp reflektorai égették ki a retinámat. Négy suhanc volt az autóban mindnek a kezében whisky, az egyik leugrott a kocsiról és egy másodperc alatt elállta az utam.

- Hova-hova ilyen sietősen kiscicám? gúnyosan mosolygott, aztán egy ördögi kacaj hagyta el a száját. Csak úgy dőlt a szájából az olcsó pia szaga.
Meg próbáltam kikerülni, de megragadta a karom.

- Nem mész te sehova, most az enyém leszel! Ellökött, elestem, a könyvem kirepült a kezemből és halk puffanással ért földet. Rám vetette magát ez a rohadék, és elkezdte letépni a ruhámat. Közben megérkeztek a társai is, akik szintén gúnyosan nevetve esetlenségemen, biztatták.

- Na hajrá Mark, tépd le a ruháját, ne sajnáld!
- Ne finomkodj Mark, ez csak egy ribanc!
Aztán Mark hirtelen eltűnt. Megijedtem, féltem, zihálva néztem körül mi történt. 
-Jason...-suttogtam erőtlenül. Jason volt aki letépte rólam azt a szemetet, és olyan messzire hajította, hogy az autó mellett landolt. A másik három srác bepattant a kocsiba és kerék csikorgatva eltűntek egy szempillantás alatt.
Jason! - vissza tért a hangom.
-Mit keresel itt?
-Szívesen...- újra belenézhettem sárgán izzó szemeibe.
-Szívesen...ööö...köszönöm...-teljesen kábult voltam a történtektől és próbáltam összerakni az amúgy is zavaros képeket. 
-Mit keresel itt? -szegeztem neki újból a kérdést, miközben ő felsegített. Annyira finom illata volt. Sosem figyeltem eddig, de most feltűnt. -Semmi közöd, Ash. Te mit kerestél itt? Egyedül az erdőben, késő éjjel?! - inkább lecseszés volt, mint kérdés, akárhogy is erőlködött, nem volt valami udvarias. Szinte képen vágott a szavaival ahogy préselte ki a fogai között.
- Semmi közöd!- válaszoltam pimaszul, aztán leporoltam magam, ő pedig közel lépett hozzám, és néhány ágat távolított el a hajamból. Meghűlt a vér bennem. Még sosem érintett meg, ilyen óvatosan és kimérten.

Gyere- mondta Jas- hazakísérlek. -Közben elmesélheted, hogy miért ültél itt órákon keresztül a fa tövében. 
-Micsoda?- kérdeztem a meglepődöttségtől tágra nyílt szemekkel, elvékonyodott hangon.- Te honnan tudod, hogy mióta ültem ott? Jason arca akarata ellenére sok mindent elárult, többek között, hogy ezt most nagyon elcseszte. Valamiért ő is furcsán érezte magát Ash jelenlétében, ami megrémítette.
Nem válaszolt. Csak halkan kullogott mellettem. Én pedig ezt az időt gondolkodással töltöttem. Kifelé sétáltunk az erdőből, már hallani lehetett az autók hangját a sztrádáról beszűrődni. Tudtam, hogy nem sokára hazaérünk, és elmegy. Valamiért elszomorított ez a gondolat, és igyekeztem vissza terelni a történtekre, racionálisan semminek nem volt semmi értelme. Elértük a házunkat, Jason kinézve a kapucnija alól, téveszthetetlen lazasággal, mély levegőt vett.

Ah- nyílt a szája, majd gyorsan meggondolta magát és - Jó éjt! -kívánt. Sarkon fordult és elsétált. Egy darabig álltam még a házunk előtt és néztem az egyre távolodó alakot. A megmentőmet. A fiút, aki ott termet amikor bajban voltam és kihúzott a csávából, és aki legalább annyira titokzatos, mint én magam. Vonzódtam hozzá, egy megmagyarázhatatlan erő, egy olyan kötél, ami szilárdabb, volt minden eddigi ismert anyagnál. Megráztam a fejem, és a ház felé vettem irányt. A könyvem. A kedvenc könyvem, ott hagytam az erdőben. Nem baj, gondoltam, majd holnap érte megyek.
Bebújtam az ágyamba és magamra húztam a takaróm. Pillanatok alatt elnyomott az álom. 

*Sziasztok! :) Hogy tetszik eddig a könyvem? Igazából ez az első irományom, és szeretnék vissza jelzéseket kapni. Jöhet hideg-meleg. *