A Halhatatlanság Ára//befejezett//

Váratlan Fordulat

Reggel azzal a borzalmas tudattal keltem fel, hogy eljött az ideje annak a pár napnak, ami minden nőt kínoz hónapról hónapra. Egy könyvbe szoktam jegyezni ami akkora, hogy elfér a nadrágom zsebébe, így mindenhová magammal hordhatom. Felálltam óvatosan, nehogy Jack felébredjen, majd kisebb sétát tettem a közeli tóhoz. 

Megszabadulva ruháimtól különös dolgot vettem észre: sehol egy vércsepp. Talán megint késik, mindegy a víz úgyis meghozza majd. Gondolataimtól megszabadulva, mint  kisgyerek ugrottam a tó kristálytiszta vizébe. Igaz jéghideg volt, de nagyon jól esett, azután ami a tegnap éjjel történt.

Sosem gondoltam volna, hogy az apám tud ilyen szívtelen is lenni, ha akar valamit. Philip, akiről mindannyian azt hittük, hogy meghalt, éjszaka visszament, hogy eloldozza a szirént, ám sajnos apám is látta a dolgot és amint észrevette, hogy Sziréna sír örömében, lecsapott a szerelmesekre és megszerezte a könnycseppet, elfogva a misszionáriust, nehogy kiszabadítsa szegény lányt.

Fél óra elteltével kiszálltam a vízből, felöltöztem, majd indultam volna vissza a többiekhez, mikor megreccsent egy bokor mögöttem.

- Ki az?- kérdeztem rémülten.

- Eljött idő, Isabelle Teach.- hallottam meg egy ismerős hangot.

- Tia Dalma.- suttogtam, meglátva a régi ismerőst. De hiszen ez nem lehet ő, a kalóztanács évekkel ezelőtt felszabadította.

- Kár gondolkodni azon, hogyan kerültem ide, de azon már nem, hogy miért.- jött oda hozzám, kezem a hasamra téve.

- Szóval ez az oka.- értettem meg a célzást, tágra nyólt szemekkel.

- Jobb, ha Jack Sparrow minél hamarabb megtudni.- mosolygott Tia Dalma.

- Azt megmondanád nekem, hogy...- kezdtem, de félbeszakított.

- Kislány. De most menj, a szerelmed már keresni.- mondta Tia Dalma és már el is tűnt.

- Isa, már mindenütt kerestelek.- ölelt meg Jack.- Csak nincs valami baj?

Láttam, hogy nagyon aggódik, de  nem voltam biztos benne, jó ötlet-e elmondani neki a hírt. Angelica szavai jártak az eszembe. Nem. Nem mondhatom el Jack-nek, hogy hamarosan apa lesz. 

- Nincs semmi baj, Jack.- néztem rá tettetett mosollyal, amit szerencsére be is vett.

A nap hátralevő részében jelentkezett egy újabb tünet is. Amikor Jack megkérdezte, miért hányok annyiszor arra hivatkoztam, hogy lehet valami olyant ettem, de tudtam, Jack könnyen átverhető de Angelica figyelmét ez sem kerülhette el, ezért mikor megálltunk pihenni, a nővérem elhívott sétálni. Messze kerülve a csapattól, szembe állított magával, keserédes tekintettel nézve rám.

- Jack nem tudhatja meg!- jelentettem ki.

- Sejtettem.- mondta egy csalódott arckifejezés kíséretében.

- Most mit tegyek?- kérdeztem.

- Mit nem kellett volna tegyél.- kiáltotta.- Figyelmeztettelek vele kapcsolatban és most tessék, itt vagy a gyerekét várva, remélve, hogy együtt maradtok míg a világ, s két nap.

- Angie...- néztem rá szomorú szemekkel.

- Ne becézgess engem. Most ne.- fordított nekem hátat.

- De mi van, ha tényleg szeret, mi van ha én vagyok számára az igazi?- fogtam meg a nővérem kezét.

- Belle, Jack Sparrow az a fajta, akiben sosem lehet bízni. Egy becstelen ember, aki még magát Davy Jonest is át tudta verni. Ha őt sikerült, akkor egy olyan naív kis lánykát, mint te gyerekjáték rászedni. Hát nem érted?- szorított a fogáson Angelica.

- Mit tegyek, Angelica? Mit tegyek?- borultam a nyakába, sírva.

- A legjobb, ha próbára teszed. Mint mondtam a múltkori beszélgetésünkkor, ha ezután a kis kaland után még mindig kitart melletted, tényleg szeret. Ha pedig nem, akkor nem is tudhat a kicsiről. Majd Port Rolyalban, vagy valahol felneveljük. Segítek hugi.- ölelt meg.

- Te vagy a legjobb nővér a világon.- szippogtam.

- Menjünk vissza a többiekhez. Ne sírj, Jack még gyanút foghat.- törölte le a könnyeim mosolyogva, majd visszamentünk a csapathoz.

Még pár nap és elérjük a forrást. Még szerencse, hogy nem hónapok vannak, akkor minden kiderülne és csak szánalomból maradna velem. Meg akarom tudni, hogy szeret, vagy sem.