Sex with my Bitch [L.R.H.]

∆Five∆

Annyira nevetséges volt az egész, hogy még csodálkozni is elfelejtettem. Behúzott egy helységbe, hol sötétség honolt és a hideg minden porcikámban megtelepedett. Hallottam ahogy ellép mellettem, nagyot csap a falra, majd hirtelen világos lett és a retinám egy pár pillanatra megszűnt létezni. Dörzsölgetni kezdtem szemem, hogy ne vakuljak meg, még nem láttam eleget az életből, de elkapta kezeim és hátrcsavarta őket. Nem tiltakoztam, fel sem fogtam mi történik, csak álltam szótlanul tátott szájjal. A helység amiben voltunk egészen elképesztő volt, mondhatni hangulatos, bár ezt elég merész kijelenteni egy utált személlyel az oldaladon miközben foglyul ejt. Fel akartam mérni a terepet, de nem hagyta, fejemre szemkötőt húzott és szorosan megkötötte. Kezdtem rá mérges lenni, idegeim megfeszültek és már nem tartottam annyira viccesnek a helyzetet. Vagy legalábbis amennyit láttam az egyáltalán nem volt vicces; a helység közepén egy piros, háttámla nélküli bőrkanapé árválkodott. A falakon egy hangya nagyságú üres hely sem volt, mindenhol hatalmas szögek lógtak ki. Azt viszont, hogy a szögeken mit tároltak már nem volt időm felmérni, és talán már nem is fogom megtudni. Az egyetlen amire csak gondolni tudtam, hogy egy pszichopata és késeket, meg injekciós tűket dobál majd belém, miközben baltával csapkod. Megkötött kezeimet felemelte, és valószínűleg áthúzta feje felett, mert felkaromat megcsiklandozták selymes fürtjei. Majd elemelt a talajtól így szám találkozhatott hajával, felsőtestem pedig izmos hátába mélyedt. Annyira puhán és könnyen fogott, hogy egy pillanatra el is feledkeztem pszichopata kilétéről és napestig ölelgettem volna. Ám visszahúzott a valóságba egy rövid repülés, majd egy fájó csattanás, közvetlenül utána pedig mindenhol érdes köteleket éreztem, melyek teljes mértékben meggátoltak a mozgásban. Ide-oda ficánkoltam, mint egy hal az óceánban. Próbáltam erővel megoldani problémám, ám mindhiába. Sikítani kezdtem és nem érdekelt, hogy lent vagyunk a föld alatt, őszintén szólva bele sem gondoltam mit csinálok, csak reflexszerűen pánikoltam.

- Fogd már be - mordult rám - ha nyugton maradsz és jó kislány leszel tetszeni fog. Esélyt sem adva válaszomra, hirtelen tépte le rólam pólóm és éles csípést éreztem hasam alján. Próbáltam ellenálni, elhúzódni, de már késő volt. Pontosan ahogy megjósoltam, egy tűt szúrt belém, gyorsan befecskendezte amit akart és rekord sebességgel el is távolította. Ahogy a doktornéni mondaná, mint egy szúnyogcsípés. Szerintem inkább egy hatalmas, vérengző, mutáns bögöly harapásához hasonlít. - Jó éjt. - mondta lassan, tisztán, ércesen, én pedig bizseregni kezdtem. Majd mintha kicsúszott volna alólam a föld, szédültem. A kapálózást nem hagytam abba, a gin sem tartozhatott a jótékony kategóriába, így bármit is adagolt be nekem, az rekordidő alatt terjedhetett szét testemben. Nem kellett sokat rángatóznom, a feketeség perceken belül elnyelt.

~

Kinyitottam szemeim, a festmények pedig kezdtek eltűnni, melyeket épp barátom mutogatott laptopján.

- Persze Kevin, elmegyek veled a kiállításra - motyogtam, ám torkom teljes mértékben kiszáradt. Elhúztam számat és mocorogni kezdtem. - Kevin?- eröltettem ki magamon ezt az egy szót hisztérikusan és belémhasított a felismerés, sikítani kezdtem.

- Na mi van kislány?- egy feketeség hajolt képembe és széles mosolyra húzta száját. Leálltam a sikítással és teljes erőmmel rá koncentráltam; majd ha le kell írnom a rendőröknek a kinézetét jól fog jönni. Megjegyzem, mintha már láttam volna valahol. - Szeretsz játszani?- vonta fel szemöldökét és szemei perverzül csillogtak. Kicsit megörültem; mégsem pszhichopata? Értetlenül pislogtam, meg akartam pofozni, vagy legalább jól beszólni neki.

- Adj vizet - préseltem ki a szavakat szárazon. Elhúzódott felőlem, majd lassú léptek kopogtak a betonon. A semmiből érkezett egy vízsugár egyenesen számba, ijedtségemben becsuktam, majd fulldokolni kezdtem, utána pedig megpróbáltam inni, de folyton rosszul nyeltem és köhögésben törtem ki. Még hosszú percekig csak köpködtem és furcsa hangokat hallattam, mire kikötözött. Megszabadultam a kötelek nagyrészétől, már csak kezeimet meg lábaimat szorították. Lassan felültem, de hasizmai elernyedtek és visszaestem a piros bőrkanapéra.

- Isabel, ugye?

- Mit akarsz? Miért hoztatok ide? Hagyjatok békén a faszomba - ordítottam teljes erőmből és könnyek folytak végig arcomon. Össze voltam zavarodva és az idegeim táncot jártak. Hemmings azt mondta, ha jó kislány leszek tetszeni fog. Minden érzést kiváltott belőlem, csak a tetszést nem.

- Kuss legyen már ribanc!- kiabált torkaszakadtából, nyálcseppjei pedig arcomnak csapódtak. Majd egész testével rámvetődött. A lélegzetem elakadt és újabb köhögőgörcsben törtem ki, miközben fogásokat keresve próbáltam leszedni magamról. Ő egyre csak belémmélyesztett valamit, olyankor szúrós fájdalmat éreztem a helyén és még kétségbeesettebben sikongattam. - úgy sem hall itt téged senki, te tinikurva! Most megkapod, megkapod! Tudod te mennyit szenvedtem miattad? Mit képzelsz magadról? Most egy életre elcsúfítalak - ekkor kezét fölém emelte és egy zsebbicska csillant meg a neonlámpa fényében. Szemeim kikerekedtek, a keze lendült, velőtrázót sikolyt hallattam, pengéje pedig nyakamnál, közvetlenül állam alatt végigsiklott. Először kellemesen hideget, majd kellemesen meleget éreztem helyén. A kellemesség után pedig jött a keserű, kibírhatatlan fájdalom, én pedig hangosabban kezdtem sikítani.

Csapódás, csatornaszag és fényben csillogó szőke fürtök, csak ennyi volt. De mintha a megmentő érkezett volna meg... A banán a gyümölcssalátában, a vörösrúzs a szájfények között, az orchidea egy silány esőerdőben. A fájdalom terjedt, a fejemet már nem bírtam tartani, így ernyedten esett hátra. A forróság csorgadozott néhol, a testrészeim kegyetlenül sajogtak, a fájdalom pedig lelkemig hatolt.

- Te mi az istennyilát csináltál? Nem ebben állapodtunk meg!- kiabált, csapkodott... Sírt?

- Megérdemelte a kis díszpicsa - dörömbölést, nyögéseket, majd egy horkanást hallottam, ha érzékem nem csalt.

A fülem sípolt, a szemem előtt mintha fekete hálót tartottam volna. Nem bírtam elviselni, sikítottam, könnyeztem, éreztem ahogy a halál megkörnyékezett. Majd újra felém kerekedett valaki. Kérni akartam, hogy szúrjon le, vagy vágja le a fejem. Minden jobb lett volna, szenvedésem már az elviselhetetlen kategóriába terjedt. De nem tudtam kimondani, ő pedig nem tudott a gondolataim között turkálni. Alám nyúlt, mire fájdalmasan felsikítottam, erre mondott valamit, de fülem sípolásától már nem hallottam. Onnantól pedig nem csak nem hallottam, de nem is éreztem.