Lana Rising - Egy gyilkos naplójából (18+)

#6 Pszichózis

Ezt jól jegyezzétek meg! 

Nincs tökéletes ember!

Én sem voltam az, ezért sem voltam elég jó neki.

Amikor már Daniellel is végeztem, akkor éreztem igazán, hogy még csak a neheze most következik. Anyám alacsony termetéhez és vékony alkatához képest erős nő volt. Szinte már túlságosan is.

Éppen kifelé indultam volna a egykori öcsém szobájából, mikor szembe találtam magam vele. Zavarodottan bámult rám és a talpig véres ruhámra, aztán észrevette mögöttem az ágyon elvérző Danielt. Értetlenül rázta a fejét, nem akarta elhinni, amit lát. Mikor újra rám emelte tekintetét, láttam rajta is a félelmet.

"Te...". Elcsukló hangon hátrált, majd elkezdett lefelé szaladni apám nevét ordibálva. Nem vártam egy percet sem, felkaptam a szobámból a kést és utána eredtem. A nappaliban utol is értem, ahol földbe gyökerezett lábbal állt apám holtteste előtt.

"Miért?". Zokogott, majd felém fordult. A nappali küszöbén álltam és bámultam. Kérdő tekintete nem hatott meg, sőt egyre jobban tetszett. "Miért tetted ezt?". Ordibált, amire én csak összeszűkült pillantásokkal illettem. Mindenütt vért láttam magam előtt. A földön, a bútorokon, a falakon. Gyorsan megráztam a fejem és újból anyámra néztem, majd sejtelmesen elmosolyodtam. Magam előtt láttam kivérzett holttestét, elképzeltem, ahogy minden egyes karlendítéssel megmártom benne a késem.

- Hogy miért? - gúnyosan felhúztam a szemöldökömet, és egy lépéssel közelebb kerültem hozzá. Ő csak mozdulatlanul állt előttem, a dohányzó asztal mögött.

- Drága Édesanyám! Ki mindig mellettem állt jóban-rosszban, ki mindig támogatott és segített nekem, akire mindig is számíthattam a bajban, aki szeretett és mindent megadott volna nekem...igen, őt így hívtam volna, Anya! Míg te a közelébe sem érsz ezekhez! Lássuk csak mit is kaptam tőled? - dörzsöltem meg ujjaimmal az államat - A sok szidalmat, az elégedetlenséget, a szerencsétlent, a semmire kellőt, a tökéletlent, ja és a végeláthatatlan korlátokat. Nem voltam elég jó neked sosem és ennek hangot is adtál, amely évekig telítődött bennem. Ezt érted el! Utállak, nem, inkább gyűlöllek, amiért pokollá tetted az életemet! Nálad rosszabb anya a világon sincs! Igen, szörnyű vagy, soha sem leszel elég jó a szerepedhez, mert te mindig mindenben és mindenkiben a maximumot és a tökéletességet keresed, pedig senki sem az! Miért nem tudod ezt elfogadni? Van fogalmad róla mennyit szenvedtem miattad, hogy megfeleljek neked, hogy végre kapjak egy kibaszott elismerést, azért amit elértem? Nem! Míg te legyintettél rá, vagy csak annyit mondtál, hogy "miért nem lett jobb?", addig én minden egyes alkalommal összetörtem és egyre gyengébb lettem. Bele fáradtam abba, hogy bizonyítsak! Minek is tegyem, ha neked az sem jó, ha kitűnő tanuló voltam és minden rohadt versenyen elértem valamilyen dobogós helyezettet? Mond csak meg, hogy minek tegyem?! Évekig nyeltem a rosszmájú megjegyzéseidet és a rabszolgahajcsár énedet, de most eljött az a pillanat, amikor megmutatom neked, ki is vagyok! Lásd mit tettél velem, hogy mit tettetek velem! Mindannyian hibásak vagytok érte! - fejeztem be fagyos hangon a kis monológomat.

Anyám csak zokogott és a fejét rázta, tagadva mindent, amit az orra alá dörgöltem. Arca az egyik pillanatról a másikra eltorzult, szeme helyett üres lyuk tátongott melyből vér folyt ki. Száját kitárta, mely szintén oly sötét volt akár egy fekete lyuk, ami mintha be akarna szippantani. Kis idő múlva onnan is vér tört fel. Körmeivel az arcát karmolászta és zombi módjára, hörögve megindult felém. Magam elé emeltem a késemet és gondolkodás nélkül szúrtam vele. Megvágtam a karját, de az a szörnyeteg, akivé anyám változott erőteljesen a karomba harapott, majd sikoltozva elfutott a konyha felé. Égő fájdalmat éreztem a harapás körül, mintha méreg járta volna át a kezemet. Felszisszentem és azonnal utána eredtem. Nem juthatott ki a házból, nem hagyhattam! Éreztem, hogy szívem nem győz verdesni a mellkasomban. Ereim megtelítődtek adrenalinnal, és az egész az agyamban koncentrálódott. Dobhártyámban éreztem az ütemes tamtamot, melyet szívem dobolt eszeveszettül. Körülöttem minden megváltozott, átalakult, mintha csak egy filmbe csöppentem volna. A konyha plafonjából tömérdek vörös eső zuhogott, szinte ellepte az egész földet. A falakon borostyán szerű növények kapaszkodtak egyre feljebb, villámsebesen növekedve, míg nem a ház minden egyes szabad szegletét be nem terítette.