Első egyben utolsó

Első

Daenereys Wilson

Életem első bulijára készülök. Mindennek tökéletesnek kell lennie, és az is lett volna, ha Cara a nővérem nem nyit rám öltözés közben és jelenti ki, hogy nem vehetem fel ezt a ruhát. Utasított, hogy vegyem le, majd az apró crop toppomat is a kezembe nyomta egy régi forrónadrággal. Mindehhez egy fekete magas sarkút vettem fel.

Cara végül leültetett a vécé tetejére és füstös sminket kent rám. A hajamat kifésülte, majd szabálytalan mozdulatokkal összeborzolta. És hogy ennek mi volt az értelme azt nem tudom, de ő tudja, ő a nagy buli huligán. Többnek kell kinéznem, mint tizenhét, hogy elmehessek az iskola nagymenőjének a tanévzárós bulijára. Holnap évzáró, szóval nem nagyon szeretném magam leinni. Állítólag évfolyamelső leszek, de ez titok, éppen csak a kedvenc töri tanárom súgta a fülembe.

Mikor lekészültem elindulhattunk. A ház félórányi járásnyira volt, ami magas sarkúban kilométereket jelentett és egy hólyagos bokát.

- Ha Ray – a házigazda – meg akar fektetni, vagy akár egy újjal is hozzád akar nyúlni, mond, hogy az én húgom vagy és nem lesz semmi. Sőt, még meg is fog védeni az ilyen alantas mocskoktól, mint ő. Rendben? – fordultunk be egy ház elé. A házból és az udvarról is dübörgött a zene, az emberek hangoskodtak, páran a ház oldalában cigiztek. Caraval az ajtó elé sétáltunk. – Csak okosan. – rám kacsintott, majd benyitott.

Nagy szemekkel csodálkoztam körbe. Mindenkinek piás üveg, vagy piros műanyagpohár volt a kezében. Emberek egymáshoz simulva táncoltak, mások nagyban nevettek a barátaikkal. És a zene minimum hetven decibellel üvöltött. Ettől hosszútávon meg is lehet süketülni, de egy éjszaka alatt nem történhet semmi rossz, ugye?

Hirtelen valaki körbefogta a derekamat, mire ijedtemben felsikítottam egy aprót.

- Nyugi már, Cara vagyok. Ha úgy döntesz, hogy hazamész, írj sms-t. Más ágyában nem akarlak meglátni.

Megfordultam, de Carat már sehol se találtam. Szuper. Itt hagyott egyedül. Beledobott a mélybe vagy a levesbe, de ez inkább egy kiszámíthatatlan hurrikán. Elindultam valami piát keresni. Egy egész asztal telt meg bontott vagy üres piákkal. Mellette állt egy barna hajú fiú, rózsaszín papírcsákóval a fején és éppen egy furcsa kinézetű nyalókát szopogató lánnyal beszélt. De amint beléptem elvette a szemét a lánytól és kissé dülöngélve, de elindult felém.

- Nos, cicám, mi hozott erre? Keverjek neked valami jó kis piát, amitől elalélsz? – jött hozzám közel.

- Cara Wilson húga vagyok. – mondtam ki a mentsváram, pedig azt se tudtam, hogy ő a házigazda. Bár a csákóból ítélve elég sanszos.

- Ne már, te vagy Rise? Cara csúnyának állított be, ezért nem akartam, hogy el gyere, de most. Le a kalappal kisanyám. Nincs kedved beszélgetni az egyik szobában? – részeg ember, őszinte ember.

- Cara azt mondta, ha nyomulsz, akkor mondjam meg, az ő húga vagyok és meg fogsz védeni.

- Ja, tényleg, megígértem neki. De ha nem lenne így már rég fent lennénk. – kacsintott. – Szóval Rise gyere velem.

Átkarolta a vállam, a kezembe nyomott egy üveg alkoholt, amit reflexből meghúztam. Hiába ittam már alkoholt, ez égette a torkomat, és először azt hittem, megfulladok.

- Ügyes kislány. Tudom is, kik között van a helyed.

Kivezetett az udvarral, ahol kicsit több levegő volt, mint bent de az izzadt testek és a tömény alkohol szaga mindent beborított. Ray egy medence melletti fiú társasághoz vezetett, mindenki kezében egy-egy üveg pia és már eléggé vidámak voltak.

- Srácok ő itt Cara húga, Rizs.

- Úgy érti, hogy Rise.

- Tök mindegy Rizs. – megforgattam a szemeimet, és levettem a kezeit a vállamról. – Szóval, hoztam nektek pajtásnak, mint láthatjátok, ő is szereti a vodkát. Avassátok be, milyen egy jó buli.

Otthagyott velük. Idegen fiúkkal, akik azt se tudják, hogy hol vannak. Egy ideig csak nevetgéltek, és azon versenyeztek, hogy ki tud többet inni egyszerre, majd egy barna hajú magához rántott táncolni. Kezét a csípőmre tette, majd azt az ágyékához tolta. Megfeszültem. Egyik kezét – amiben a piás üveg volt – felemelte és elkezdtünk táncolni. Közben én is párszor meghúztam a saját üvegemet, csakhogy kicsit feloldódjak és ne legyek annyira stresszes.

- Azaz Rizs! – kiáltotta a barna hajú, a zene ritmusára ugrálva.

- Nem Rizs vagyok! – kiáltottam vissza neki.

- Az mindegy, így is úgyis megduglak. – súgta a fülembe, majd kezét levezette a seggemre. – Van kedved hozzá Csillagom?

A meglepettségtől megszólalni nem tudtam. Végül nem is tudom, hogy miért, de bólintottam. A srác haverjai elkezdtek kurjongatni. A piáinkat a srácok kezébe nyomta, és futólépésben bementünk. Szemem sarkából láttam, hogy Ray a dj pódiumán tart a kezében egy mikrofont, közben ugrál és két lány mellette smárol. Az egyik mintha Cara lett volna, de nem volt több időm megállapítani.

A srác felhúzott az emeletre, ott nekidöntött egy falnak.

- Nem bírok tovább várni. Kapjuk le ezt a cseppnyi toppot rólad Cicám.

Mondta, majd erőteljesen megcsókolt. Kezeit a fejem mellett támasztotta meg, testével teljesen nekem dőlt. Kezeimet fogalmam sincs, mi irányította, de betörtek a pólója alá, és a hasát kezdtem simogatni. Egy jól eső hörgést hallatott erre. Hirtelen combjaim alá nyúlt és felkapott az ölébe. Egy másodpercre se hagytuk abba a csókolózást. Az én kezeim most a haját túrták össze, míg ő a fenekemet fogdosta. Kezem a pólója aljáért nyúlt és...

És hirtelen kitisztult a fejem.

Ki ez az ember?

És mit csinálok vele?

Abbahagytam a csókot és ellöktem magamtól. Valahogy sikerült a talpamra érkeznem, ő pedig meglepődött.

- Cica... - a fények egy pillanatra engedték látni ragyogó kék szemét.

- Nem vagyok a Cicád. – és ezzel otthagytam.

Őt is és az egész bulit. Idegesen kicaplattam a házból, telefonomat kivettem a zsebemből. Csodálkozok, hogy nem lopták el vagy, hogy nem esett ki, de ez az én szerencsém. Megnyitottam az sms ablakát és írtam Carának.

Feladó: Rise

Címzett: Cara

Üzenet: Leléptem. – at Friday 03:22

Beazonosítottam hol vagyok, majd hazatipegtem. Az utolsó pár méteren legszívesebben ledobtam volna a magas sarkúmat és mezítláb sétáltam volna haza. Szerencsére a csókos eset után eléggé kijózanodtam. Nem nekem való ez a fajta bulizás. Legalábbis most azt gondolom, ki tudja, holnap már mit fogok.

Reggel van. A szememet fájóan nyitottam ki a kanapén. Egyáltalán, hogy kerültem fel ide? Nem emlékszem, hogy megmozdultam volna. És hol van Cara? Ez mind az ő hibája. Meg azé az idiótáé, aki megcsókolt. Nem kellett volna neki. Mindenre emlékszem, csak a fejem fáj kicsit, ezt még el is tudnám viselni, de valamire nem szeretnék emlékezni. Ahogy egy fénycsóva egy pillanatra láttatni engedte azokat a kék szemeket. Hiába van egy lehengerlő szempár tulajdonában ez a srác, engem nem tud levenni a lábamról. Elvileg.