Harc (Befejezett)

A csata még csak most kezdődik el

    A csók utáni pár napban nem találkozom JaeBummal, még a megbeszélésre sem jön be, de még csak nem is keres. Már-már kezdem, azt hinni, hogy ami a liftben történt, csak nekem jelentett többet, mint pillanatnyi felindulást, mikor is egyik nap, munkából haza érve ott találom JaeBumot a küszöbömön ülve. Meglepetten állok be a kocsi feljáróra és kiszállva a járműből üdvözlöm váratlan vendégem.
- Hát te?
- Hozzád jöttem – válaszol felállva, leporolva nadrágját.
- És miért itt kint ülsz?- Pillantok a lakásra, ahol ég a villany, szóval YunSeo otthon van.
- Már voltam odabent – követi tekintetem JaeBum is.
- Oh, és akkor miért nem vártál meg bent? – Kérdezem kinyitva az ajtót, ahol ott találok egy igen csak feldúlt YunSeot, aki a telefonján beszél valakivel, aki láthatólag nem fogja fel, miről is beszél barátnőm. Van egy tippem, ki lehet a vonal másik végén. Beljebb lépve a lakásba látom csak, nem JaeBum az egyedüli vendégünk. Linda ült a kanapén, elég érdekes arckifejezéssel.
- KyungHee, máris megbeszéltétek a dolgokat? – Pillant a mögöttem álldogáló férfire, mire én felvonom a szemöldököm.
- Milyen dolgokat? – Kérdezem barátnőmtől, de ő válasz helyett csak YunSeora mutat.
- Összevesztek Jacksonnal, mert beszélgetett JinYounggal. Tudod, ő is a csoporttársunk volt az egyetemen – magyaráz, nagy beleéléssel, de látom rajta, valami nem stimmel. És JaeBum is csak hallgat és áll egy helyben, míg YunSeo megunva a reménytelen vitát nemes egyszerűséggel lerakja a telefont, majd ki is kapcsolja. Csend telepszik a szobára. Kínos és feszült csend.
- Na, jó – szólalok meg halkan. – Mégis mi folyik itt? Mit kellett volna megbeszélnünk? - Pillantok hol Lindára, hol JaeBumra. De mindenki csak hallgat. YunSeo is csak érdeklődve ül le a kanapéra. Mint a vihar előtti csend, szinte megfagy a levegő.
- Ezt – húz végül elő egy kis borítékot a zsebéből JB.
- Az, az meg mi? – Akad el a hangom, de meg sem várva a választ, rohanok fel a szobámba. Ugye nem? Tépem fel a fiókom és kezdek benne kotorászni.
- Amit keresel – hallom meg JaeBum hangját a hátam mögül – az itt van. – A hangja nyugodt, mintha semmi rosszat nem tett volna.
- Hogy került hozzád? – Állok fel frusztráltan, de nem fordulok felé.
- Linda adta, látta mikor elhajtottam. Miután láttam az öcsédet. Valóban féltékeny voltam, de most már tudom, amit tudok.
- És mégis mit tudsz? – Fordulok felé.
- Azt, hogy ez – emeli fel a levelet – jelent neked valamit, mint ahogy én is. – Lép közelebb, de én elhátrálok előle.
- Mióta? Mióta van nálad? – Kérdezem halkan, visszatartva haragomat.
- Három napja, Linda hozta be a tárgyalás előtt.
- Tessék? – Akadok ki. Akkor az, azt jelent, hogy az még a csók előtt volt. Ezért változott meg a véleménye. Ezért akarta, hogy ott legyek a tárgyalásokon, ami az emberek elhelyezéséről szól. Hogy azt csináljam, amit ő szeretne. Csakhogy Linda elszólta magát. Dühösen kapom ki a kezéből, az által évekkel ezelőtt itt hagyott kis levelet, majd ugyan azzal a lendülettel rohanok is le a lépcsőn vissza a nappaliba.
- Nem volt jogod ezt tenni! – Kiáltok rá Linre.
- De én csak jót akartam! Jaj, KyungHee. Látnod kellett volna, hogy nézett rád és YugYeomra, azt hittem ott helyben kap szívrohamot, hogy egy másik srácot ölelgetsz. JaeBum szerelmes beléd. – Az említett férfi pont ezt a pillanatot választja, hogy belépjen a szobába, és már épp mondana valamit, de én megelőzöm.
- Francot! JaeBum a cégembe szerelmes, csakhogy azt nem kapja meg soha! – Kiáltom, végig a szemébe nézve, majd a konyhába lépve kapok fel egy doboz gyufát, és meggyújtok egy szálat, majd a levelet a lángba tartom. – Nézd csak! – Fordulok a férfi felé, már sírva. – Ennyit jelent a leveled, és te is! – Dobom a levelet a kukába, nem törődve már semmivel. Csak felrohanok a lépcsőn, még lekiabálva, hogy YunSeon kívül mindenki takarodjon a házból, majd magamra zárom a szobám ajtaját és sírva dőlök az ágyamba. Úgy ahogy vagyok, ruhástul.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de már nem sírok, csak hanyatt fekve bámulom a plafont és hallgatom, hogy YunSeo öt percenként bekopog a szobámba. Tudja, hogy nem alszom, ezért a tízedik próbálkozás után kinyitom neki az ajtót.
- KyungHee – lép be a szobámba és leül az ágyra. – Megértem, hogy haragszol Lindára, de...
- Nem volt joga a cuccaimhoz nyúlni, és odaadni JaeBumnak a levelet. Igaz, nekem sem kellett volna megtartani. Igen, haragszom rá. De ez nem jelenti, azt, hogy utálni fogom. A barátom és szeretnék neki segíteni a tánciskolával, de most nem akarok róla beszélni.
- Ezzel lesz egy kis gond. Mármint a sulival.
- Miért? – ülök le YunSeo mellé. Elképesztő, Linda elárul, de én még így is aggódom miatta.
- Felmondtam – feleli YunSeo. – Jackson féltékeny, mindenre és mindenkire, aki csak a közelembe jön – nevet.
- Hát, én is szép kis jutaléktól esek el, így, hogy nem adom el a céget – sóhajtok fel. – Megoldjuk – dőlök el az ágyon.
- Meg – felel YunSeo, majd követi a példámat, és így az ágyon fekve beszélgetünk hajnalig.
Nem tudom, JaeBumnak, mire volt jó ez az egész, mert így csak megerősített abban, hogy nem kapja meg a cégem. De ha ő így, akkor én is!

****
Hali!

Nos, ez a történet is közeledik a végéhez. Nemsokára eldől, ki nyeri a harcot, és ki veszít. De vajon, olyan rossz lesz a vesztes oldalon állni?

A fejezetet Bruno Mars Grenade című száma ihlette, ajánlatos olvasás közben azt hallgatni;)