Harc (Befejezett)

Célegyenes

- JaeBum?
- Hmmm? – kérdez vissza, még mindig szorosan ölelve.
- Miért jöttél vissza?

- Mert megőrültem – suttogja halkan. – Beleőrültem abba, hogy megpróbáltalak elfelejteni, de nem ment. Már az egyetem óta, amióta ott, a buszmegállóban találkoztunk, meg akartalak ismerni, de féltem... - hallgat el.
- Te? Féltél? – emelem fel fejem, hitetlenkedve pillantva szemeibe. – Mégis mitől?
- Hogy mondjam – enged el végül ellépve tőlem, és a terasz korlátjának dől. – Úgy gondoltam, nem igazán az olyan srácok társaságát keresed, mint amilyen én is voltam, vagyok. Végülis, igazam lett – nevet fel keserűen.
- JaeBum – dőlök én is a korlátnak közvetlenül mellette. – Az esetleg eszedbe sem jutott, hogy megkérdezd erről az én véleményemet is? Mondjuk még az egyetem alatt? – Fordulok felé, halvány mosolyra húzva ajkaimat.
- Igaz is, lehet akkor még csak elsőre mondtál volna nemet, nem pedig ennyiszer – hajtja le a fejét.
- Nézd – szólítom fel, hogy rám pillantson. – Először is, te épp a cégemet szeretted volna megvenni, másrészt pedig nem is gondoltam volna, hogy komolyak a szándékaid – mondom, és ez meglehetősen érdekesen hangozhatott. – De aztán – akad el a hangom – a liftben... - kezdem, de végül nem fejeztem be.
- Én komolyan gondoltam, mindent, amit akkor tettem és mondtam. És ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy Linda oda adta azt a levelet...
- Tudom, most már. De mondd, te mit tettél volna a helyemben? – Nézek rá kérdő tekintettel.
- Hogy mit? – Pillant rám, és én egy pillanatra megrémülök a tekintetében megcsillanó szikrától, és már épp mondanék valamit, amikor JaeBum a derekamnál fogva húz magához közelebb. – Pontosan ezt! – Mondja, majd nemes egyszerűséggel, az ajkait az enyémekre tapasztja. Nem tudom pontosan mikor vesztettem el a józan eszem, és lett teljesen mindegy, ki, mit lát vagy gondol, csak azt tudom, hogy jelen esetben nagyon szerettem volna, ha megállhatna az idő, és így maradhatnánk, egymást csókolva. De mint minden jó dolognak, ennek is vége szakadt egyszer, ami nem másnak, mint YunSeonak és Jacksonnak volt köszönhető.
- YunSeo, miért álltál... oh! – Hallom meg a hátam mögül Jackson hangját, de jelenleg nem sok kedvem van hátrapillantani rá, egyrészt, mert az előttem álló sokkal jobban érdekel, másrészt mert tuti, hogy az arcom színét egy jól érett paradicsom is megirigyelné.
- Úgy látom megzavartunk valamit – kuncog fel YunSeo is, mire nem törődve piros arcommal fordultam felé, egy gyilkos pillantást küldve felé. Ilyenkor újra megfogalmazódik bennem a kérdés, miért is vagyunk mi jóban?
- Ami azt illeti – szólal meg JaeBum is – mi már épp indulni szerettünk volna, szóval, ha egy kis magányra vágytok itt hagyjuk nektek a teraszt – vigyorog az érkezőkre, majd kezemet megfogva terelget a ház felé, ezzel magára hagyva a megsemmisülten pislogó barátainkat.
Belépve a lakásba Linda jön velem szembe.
- KyungHee, JB keresett, de ahogy látom megtalált – pillant a mögöttem állóra. – Remek! – Csapja össze a tenyerét. – Akkor legalább minden koszorúslányomnak lesz kísérője – mosolyog ránk, majd JaeBum felé fordul. – Csak vigyázz, nehogy KyungHee kapja el a csokrot! – Veregeti hátban szerencsétlen férfit, majd mosolyogva tovább sétál.
- Én..öh.. – kezdem – sajnálom, ami történt az imént, Linda helyett is.
- Én annyira nem – mosolyog rám. – Együnk – mondja, majd megindul az asztalok felé, én pedig összezavarodott gondolatokkal követem, és nagyon remélem, hogy holnap, ha felébredek, mindez még igaz lesz, és nem csak egy álom. Igaz, hogy JaeBum itt van és az is, hogy itt is marad.

****
Helló!
Először is bocsánat a hosszú kihagyásért, csak sajnos több dolgom volt mostanában, mint gondoltam. Másrészt, mondanám, hogy megígérem, de nem merem, viszont igyekezni fogok sűrűbben részt hozni, ehhez is és a Royalty-hoz is. Valamint azt is megemlíteném, hogy – sajnos – ennek e történetnek lassan vége, és nagy valószínűséggel kezdeni fogok egy újat. Nos, azt még nem tudom mikor, és kikkel, de szeretnék egy újat. Ha van ötletetek, kivel írjak, akkor azt kommentben megírhatnátok. Köszi:3