Obsession [Harry Styles HU maffia fanfiction]

02.

A repülőút többi része kínosan telt. Több órán keresztül rajtam legeltette a szemeit, én pedig vörös fejjel bambultam ki az ablakon.
A gép végre leszállt, hamar lesiettem róla.
Visszaszereztem a csomagjaimat is, ezután próbáltam taxit fogni.
Bő fél óráig vártam valamiféle fuvart, de úgy tűnt, hogy gyalog megyek a hotelbe.
Be volt borulva, a hűvös levegő csapkodta az arcomat. London valóban gyönyörű, de eddig tényleg szomorú az időjárás errefele, ellentétben az előző országommal.
Körbenéztem az úton, majd leléptem a járdáról.
Óriási fékcsikorgástól zengett az egész utca, illetve a sikításomtól. A szívem a torkomban dobogott, kezem a nagy fekete Range Rover motorháztetején pihent.
Az emberek megálltak az utcán, szájukat tátva figyelték a történéseket.
Néman lihegve álltam, a sofőr lassan szállt ki az autóból.
Majdnem maga alá gyűrt az autójával.
- Mi a fasz? - sétált oda hozzám - Nem szép dolog előugrani egy kocsi mögül, a semmiből jöttél, Rebecca - morogta rekedten Harry.
Szemeim kikerekedtek, kezemet leemeltem a kocsiról. Nehezen lélegeztem, kapkodtam a levegőt. Harry felhúzta a szemöldökét.
- Hazaviszlek - jelentette ki.
Kezemet a mellkasomra helyeztem, próbáltam szabályozni a légzésemet.
Megráztam a fejemet.
- N-nem, hazasétálok.
- A sarokig nem jutnál el szívroham nélkül - komolyodott el, majd beült az autójába - Szállj be.
Ismét megráztam a fejemet.
Valóban jól jött volna egy fuvar, dehát nem is ismerem őt.
- Nem fogom megismételni. Azt mondtam, hogy szállj be az autóba, most.
Nyeltem egy nagyot, majd felemeltem a cuccaimat, amik kiestek a kezemből a sokk hatására, ami arra a percre sem múlt el. Beszálltam mellé a nagy terepjáróba, amivel meggyűlt a bajom az autó, és az én magasságom miatt is.
- Hány éves vagy? - kérdezte.
- 19.
- Olyan fiatalon, Amerikából Angliába költözni?
- Honnan tudod, hogy honnan jöttem?
Hangosan felnevetett.
- Az akcentusod - mondta - illetve, mit ne mondjak, egy gépen ültünk, tündérem.
Hülyén éreztem magamat, amikor vele beszéltem. Leírhatatlanul lekezelő volt és úgy beszélt, mintha többet érne az élete az összes emberénék együttvéve.
- T-te hány éves vagy?
- 20. - rám nézett, majd újra az útra koncentrált.
- Azt hittem idősebb vagy.
- Ezt sértésnek veszem - morogta.
- Nem annak szántam, ez egy tény. Olyasmi, minthogy borzalmas sofőr vagy.
Szemeivel ölni tudott volna. Komolyan vártam, hogy mikor nyúl oda stílusosan fél kezével és veri a fejemet a műszerfalba.
- Ne merészelj pimaszkodni velem - beszélt higgadtan és lassan - Mellesleg, kiugrottál a semmiből, adj hálát az égnek, hogy megálltam - puffogott.
Csendben maradtam, ficánkoltam a helyemen.
- Merre laksz? - nézett rám semmitmondóan.
- Egy hotelben egyenlőre.
Elmagyaráztam merre tegyen ki, mire bólintott.
Zöld szemeivel előre koncentrált, az autó csak úgy falta az utat.
- Megérkeztünk - mondta, majd megállt.
Szemeit rám vezette, halványan rámosolyogtam.
A motort továbbra is bőgette, nem állította meg.
- Köszönöm - megpróbáltam kiszállni, de csuklómért kapott.
- Még látjuk egymást, Rebecca - sokkal inkabb kijelentésnek, vagy parancsnak hangzott, mint egy egyszerű kérdésnek.