Homály

Part 5

Szia. Tudom, hogy rég beszéltünk. El is feledkeztem rólad. Pedig sok minden történt, de most állandó mozgásban vagyunk, és nincs időm írni. A farmnak vége. Igazam lett. Nem tudom ki élte túl, vagy ki halt meg. Már alig van valakim. Az egyedüllét egy egészen új formáját ismertem meg. Szétszéledtünk, a házat elözönlötték. De ezt most nem szívesen részletezném. Talán én is halott lennék, ha Daryl nem ment meg. De a sors úgy akarta, hogy pont Ő vegyen észre amint szaladok egy csapat kóborló elől. A sors egy ribanc. Ennek nem így kellett volna lennie. Dühös vagyok, és ezt rajta töltöm ki, annak ellenére, hogy jó embernek tartom. Maggie egy autóban tartott az úton Rickkel, Carollal, Apával. Nem tudom hol vannak, vagy, hogy élnek-e még. Rick jó vezető, vigyáz rájuk. Félek, viszont megtanultam lőni, és most már sokkal bátrabb vagyok. Tudom, hogy megtaláljuk őket.
Az a helyzet, hogy Te vagy az egyetlen reményem. Ha a kívánságaimat leírom, talán valóra válnak. És most azt kívánom, hogy újra láthassam a szeretteimet.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~A korhadt fa ropogva égett, én meg csak ültem és néztem a borostás, koszos embert, akiből üresség áradt. Egész nap menekültünk. Futottunk, amíg bírtuk. Nem beszélgettünk, de nekem jól esett volna. Viszont elkezdtünk nyomokat keresni a többiek megtalálásának érdekében. Egy ilyen alkalommal friss hullákat találtunk, akiket megmenthettünk volna. Látod? Ez is a a sors. Mi lett volna ha csak 5 perccel előbb érkezünk?...Kezd visszatérni a hitem, főleg Apa kedvéért. Csak ez tart életben, hogy tudom, nem halhatunk meg. Miután leégett a tűz, tovább indultunk. Így ment ez napról napra. Mit megadtam volna egy forró zuhanyért. A legnehezebb éjszaka talán az volt, amikor egy hatalmas vihar zúdult át a környéken, és közben egy óriási horda is követett minket, így hát egy autó roncsában húztuk meg magunkat. A víz elmosta a szagunkat, így nem vették észre, hogy ott lapulunk, néma csendben, ketten. A szakadt bőrkabátját, rámterítette, és a vállamat tartotta, különben hátra esek. Órák teltek el így. Azt hittem a klausztrófóbia elhatalmasodik rajtam, de sikerült kontrollálnom magam. A reggel üdítően hattot az nap. A betont vér borította, de még néhol érezni lehetett az eső illatát.
Nem aludtunk semmit, de muszáj volt indulnunk. A horda az úton haladt, mi az erdőt tartottuk biztonságosnak. Akkor már 3 napja nem ettem. Daryl vadászott, én tüzet raktam. Megint. Körénk fém darabokat akasztottam, hogy meghalljuk ha jönne egy. Berögződött szokássa vált. Olyasfajta elővigyázatosság. Vadászata során, néha mókust fogott, néha kígyót, de leginkább semmit. Ha még is sikerült, Ő zabált, én csak lassan csipegettem. Nem vagyok finnyás, de nem mindig bírtam enni belőle.
- Innom kéne. - mondtam egy ilyen vacsoránknál, mire odadobott elém egy félig töltött palackot. - Nem, úgy értem alkoholt. Még sosem ittam. Apa miatt. De most már nincs velünk szóval... - célozgattam, de csak tömte magába tovább a sült húst. - Kereshetnénk. - említettem, de nem érkezett válasz. - Oké, akkor egyél csak tovább. - mondtam sértődötten, és felpattantam. Céltalanul, mérges fejjel mentem, hátha utánam jön. Így is lett. Ekkor persze kicsaptam a hisztit. Nem tudtam visszatartani a haragom.
- Nem vihetsz vissza a béna táborodba, ugye tudod? - kérdeztem - Érzel egyáltalán valamit? Vagy csak azt gondolod, hogy minden elvan cseszve? Nem lehet ez az életünk. Tennünk kell valamit! - mutattam be neki, amire Ő megragadta a karom. - Tudok én vigyázni magamra! És keresek valami italt egyedül is! - vágtam hozzá, aztán sarkon fordultam. Nem hagyta, hogy egyedül menjek. Némán beleegyezett az alkohol keresésbe. Délután elérkeztünk egy házhoz, ami tisztának tűnt.
- Azt hittem valami boltba hozol. - néztem kérdőn a romos házat.
- Nem, ez annák sokkal jobb. Gyere! - mutatott, majd kezembe nyomott egy üvegekkel teli dobozt, amit a fészerből szedett elő.
- Ez meg mi? Valami likőr?
- Dehogy. Nem hagyom, hogy ez első italod valami ócska likőr legyen. Ez pálinka. - motyogta, aztán leültünk az étkező asztalhoz. Eltörölt egy poharat, és töltött egy keveset. Beleszippantottam, és két korttyal megittam. Az arcom összerándult. Szörnyen éggette a torkomat, de kellemes melegséggel is töltött el egyben.
- Ez a hely apámra emlékeztet. Ugyanígy nézett ki a mi házunk is. Tele volt szeméttel. Apám meg csak vedelt egész nap, dobálta a cigi csikkeket... - magyarázta. Odanyújtottam neki is egy pohárral, de Ő nem fogadta el, mondván: "valakinek őrködnie is kell".
- Hát jó Mr. Dixon. De ha már így alakult, hozzuk ki a helyzetből a legtöbbet. - mosolyogtam, mire ő elvette a poharat.
- Otthon édes otthon! - koccintott, és lehajtotta az egészet. Eltelt némi idő, én pedig kiötlöttem, hogy játszunk ivós játékot. Szabálya: mondok valamit, amit még sosem csináltam, ha Daryl már igen, Ő iszik, ha nem, én iszom. Aztán csere.
- Szóval. Sosem lőttem íjjal. - említettem, erre ivott.
- Sosem hagytam el az államot. - hajtotta le a fejét.
- Tényleg? Hmm...oké, erre innom kell. - mondtam komolyan. - Sosem részegedtem le, és tettem olyat amit megbántam volna. - megint emelte a poharat.
- Sosem voltam nyaralni. - mondta, majd rezzenéstelen arccal nézett rám. Elszomorodtam, és ittam.
- Még sátorozni sem, vagy ilyesmi? - kérdeztem, de rázta a fejét. - Oké. Én jövök. Sosem voltam börtönben...mint rab. - azt vártam, hogy kortyoljon, de nem tette.
- Ezt gondolod rólam? - meredt maga elé. A gyomrom liftezni kezdett. Nem taszíthatom el magamtól az utolsó embert is akit szeretek.
- Nem komolyan mondtam. Csak poén volt. - a szavaim egyre halkabbak lettek. Felállt, és ledobta az egyik üveget.
- Most én jövök ugye? Had gondolkozzak. Még sosem ettem fagylaltot, sosem volt pónim, sosem kaptam semmit karácsonyra. Sosem számíthattam senkitől védelemre, baszki még sosem számíthattam senkire. - kiabálta. - Sosem énekeltem közönség előtt, mintha minden olyan király lenne, de még a csuklómat sem vagdostam soha sem, hogy figyeljenek rám. - üvöltötte, én meg csak küzdöttem a könnyeimmel.
- Daryl fogd már be! - feleltem, mert az ajtót egyre hangosabban dörömbölte egy halott.
- Még sosem lőttél íjjal? Gyere most megtanítalak! - kirángatott a házból, erősen megfogott, és a kezembe nyomta a nyílpuskát. A kóborló, egyre közelebb jött.
- Hagyd már abba! - morogtam, majd kicsúsztam szorítása alól. Odarohantam a kóborlóhoz, és belemélyesztettem egy kést a koponyájába.
- Mit akarsz tőlem kislány? - kérdezte. Szeme villámokat szórt.
- Én csak azt, hogy ne tegyél úgy mintha mindent leszarnál, mintha már semmi sem számítana. Mintha azok akiket elveszítettünk semmit sem jelentenének. Tudom, hogy amikor rám nézel, egy újabb halott lányt látsz! Nem vagyok Lory, Maggie, vagy Carol. Életben vagyok, de Te ezt nem veszed észre, mert nem vagyok olyan mint Te! Túléltem, és nem viselkedhetsz velem ilyen szemét módon csak azért, mert félsz.
- Én nem félek semmitől! - tette hozzá, és a szemembe nézett, úgy mint még soha.
- Senkit nem engedsz közel magadhoz, pedig Te sem vagy különb! - vágtam vissza.
- Azt sem tudod ez mit jelent! Odalett a családod, téged meg csak a pia izgat. Még ha élnek is, úgy sem látod viszont őket soha! Ricket, Glennt, Apádat! Lehet, hogy tehettem volna valamit, de már késő, vége. Ez az én saram! - megfordult, és én csak szipogva próbáltam visszafogni a bőgést. Akaratlanul is megöleltem. Nem hallottam azelőtt sírni, de akkor kitört belőle. Hát elértem amit akartam. Érzelmeket facsartam ki egy kőszívű emberből. Hibásnak érezte magát, pedig nem volt az. A bűntudat hajtotta egész eddig?
Később visszamentünk a házba, és hosszú, mély beszélgetést folytattunk a világ dolgairól. A családunkról, a jövőnkről. Bocsánatot kért, és én is tőle. Szép este volt. Az egyik legszebb egy hosszú ideje. Másnap reggel felgyúltottuk a kócerájt, és reményekkel indultunk tovább. Mosollyal az arcunkon. Még van esély. Lennie kell.