Raboskodó Angyal trilógia

11. fejezet

  Alig tett pár lépést, amikor egy gúnyos hang megszólította.
– Milyen édes – sóhajtott fel. Eric felkapta a tekintetét, a közeli fa legalsó ágai közül az egyiken egy fekete alak üldögélt. Hátát a törzsnek vetette, egyik lábát lógatta, a másikat pedig behajlítva az ágon nyugtatta. A lombkorona vetette árnyék eltakarta az arcát. Csak a szeme kékje csillogott, és a gúnyos mosolya látszott.
– Mit keresel itt? – kérdezte Eric.
– Kerestél öcsikém – leugrott mellé a földre. – Hát jöttem.
– Megtaláltalak volna én is.
– Tudom, de én nem tudtam volna biztosítani a testi épségedet – minden egyes szavát átitatta a gúny, és a tekintetét is.
– Semmit se változtál – mondta Eric nevetve, és kezet nyújtott a bátyjának.
– Kellene? – csapott bele, és magához húzta a testvérét.
– Hiányzott a szarkazmusod – ölelte át nevetve.
– Megértem, elég unalmas a társaságod – morfondírozott, miközben elindultak kifelé a városból. – Bár a kicsi Lisa nagyon különleges. Nem igaz?
– Mit akarsz tőle? – támadt neki Eric hevesen.
– Én? Semmit – emelte fel a kezét védekezően. – Én csak arra figyelek, hogy ne kóricáljon el a kicsike.
– Akkor mégis kinek kell? Te nem szoktál senkinek se dolgozni. Ha csak az illető nem fizet, de ilyen hosszadalmas munkát akkor sem, akkor csak... nem... Á, nem, az lehetetlen – állt meg Eric.
– Vagy mégis? Találkoztál már a megbízómmal – nézett rá Chris.
– Az nem lehet... Azt hittem meghalt... Úgy tudtam... – idegesen a hajába túrt.
– Nem, él és virul, és rettentően dühös. Brieceékra, rád, rám... – az utolsó szót csak suttogva tette hozzá.
– Mit kapsz ezért Chris? – ragadta meg a bátyja vállát.
– Megtarthatom az életem – felelte, és lelökte magáról az öccse kezeit.
– Miért kell neki Lisa?
– Nem mondhatom meg. Így is tilosban járok – elindult, majd visszafordult mérgesen. – Eric, cseszd meg, tűnj innen, amíg teheted.
– Nem hagyom itt.
– Találsz valaki mást. Ő halott. Vagy így, vagy úgy, de nem éli túl.
– Ezt hogy érted? – lépett közelebb a bátyjához.
– Egy csaj sem ér ennyit – azzal megfordult, és gyors léptekkel a temető felé vette az irányt. Eric időt adott neki, tudta, mennyire fontos neki, hogy egy darabig egyedül lehessen az anyjukkal. 

Mikor utolérte az anyjuk sírja előtt térdelt. A fehér márványba bele volt vésve a neve, születése, halála, és volt egy kis kép is róla. Gyönyörű sír volt szépen rendbe rakva. Egy fehér rózsa feküdt rajta árván. Az apjáé volt mellette. Szintén fehér márványból, ugyanúgy nézett ki, mint a másik. Letérdelt a bátyja mellé, és nézte az anyja fényképét.
– Most mit gyóntál meg? – kérdezte.
– Amit tenni fogok – suttogta, és gyengéden végig simított a rózsán, amit hozott. – Ha maradsz, nem menthetlek meg. Ellenségek leszünk. Meg kell majd ölnöm.
– Tudom – fordult felé, de a bátyja konokul az anyja mosolygó arcát nézte.
– Meg kell szegnem az ígéretem – suttogta.
– Felmentelek alóla – a vállára tette a kezét újra, de Chris ismét leseperte azt.
– Nem kell az engedélyed. Nincs rá szükségem – ugrott fel hirtelen, és dacosan nézett rá.
– De igen, és ezt te is tudod. Miattam ne legyen bűntudatod – állt fel ő is, és mélyen a szemébe nézett.
Majd újra a sírok felé fordult. Még az anyjáén látszott, hogy rendbe teszik gyakran, addig az apjáé mellett elburjánzott a gaz. Odalépett mellé, és kiszaggatta őket, a ráhullott faleveleket is lekotorta a sírról. Máris jobban nézett ki.
– Miért nem jársz ki? – jött egy rekedt hang a háta mögül.
– Mert... ez csak a testük – suttogta. – Nincs itt semmi, amiért érdemes. Hiszen, ha tényleg hallanak, akkor mindig figyelnek ránk – pár percnyi csönd támadt a testvérek között. Végül Chris szólalt meg.
– Addig van időd, amíg 18 nem lesz. Használd ki! – Chris megszorította a vállát, de mire megfordult már csak a távolodó alakját láthatta.
Utána bámult még egy jó darabig, már régen eltűnt a láthatárról, amikor visszafordult a sírokhoz. A szülei feküdtek előtte, már vagy egy éve nem volt itt. Csakis akkor jött ide, ha beszélni akart Chrisszel. Sosem a szüleiért. Belegondolni abba, ami eddig történt, ami a szüleikkel történt, fájdalmas volt. Szinte elviselhetetlen, és ezt nem bírta.
Érezte, ahogy megtelik könnyekkel a szeme. Megrázta a fejét, majd vett egy mély lélegzetet, és gyorsan odébbállt.