Raboskodó Angyal trilógia

III./ 2. fejezet

A fiú egy elhagyatott ház nappalijába lépett, mögötte a folyosón élettelen testek hevertek. Vér csöpögött a bőr kabátja ujjáról, de nem törődött vele. A szobában régi, kopott bútorok álltak, néhol hiányos volt a tapéta, és a falakról is lepergett a vakolat, a padló pedig nyikorgott. Leguggolt a földre, mert észrevett egy foltot, óvatosan hozzáért, összedörzsölte az ujjait, majd fagyosan elmosolyodott. Rémisztően éles mosoly jelent meg azon a vonzó arcon, hátborzongatóvá téve a fiatal fiú pillantását. Felállt, és elindult beljebb a házban. A fél napja ráment, hogy megtalálja ezt a helyet, de itt van. Nem sikerült az összes nyomot eltüntetniük maguk után, bármennyire is próbálkoztak, pár apróbb mindig megmaradt. A markában kicsusszant a kard pengéje, halkan lopakodva lépkedett az öreg padlón, olyan óvatosan, hogy nem nyikordult meg a talpa alatt. Megemelte a fegyverét, fekete bőrkesztyűs keze keményen szorította a markolatot. Egy sötét szobához ért, csak a markában lévő kard derengett halványan. Gyorsan beszökkent az ajtón, majd minden olyan gyorsan történt, hogy az szinte felfoghatatlan. Három alak volt odabent, azok, akiknek sikerült elmenekülniük előle, kettőt közülük egyetlen gyors mozdulattal levágott, csak egyet hagyott életben. Az a szobasarkába hátrált, egy fekete kard volt a kezében, a keze vérzett, már megsérült az előbbi összecsapásuk során. A fiú követte, és leeresztette a kardot.

- Hol van? - kérdezte. A sarokba szorított nem válaszolt, csak felemelte a kardot, és a saját mellkasába döfte. - Ne! - ordította a fiú kétségbeesetten, és gyorsan átszelte a köztük lévő távolságot. Megragadta az éppen összeeső gallérját, és megrázta.

- Mondd meg, hogy hol van! - sziszegte.

- Sosem találod meg - suttogta utolsó leheletével a haldokló, majd előrebicsaklott a feje, és holtan zuhant a földre. A fiú tehetetlenül felüvöltött...

*

Lisa szemei felpattantak. Furcsa álma volt, olyan valósághű, és ijesztő. Most nem izzadt le különösebben, de így is ziláltan lélegzett. Felült az ágyban, és az órájára nézett, hajnali 3 volt. Kiszáradt a torka, úgy döntött, lemegy egy pohár vízért. Halkan kinyitotta az ajtót, és lopakodni kezdet lefelé. Az egész ház üres volt, és nyugodt, mindenki aludt. A konyhában sötét volt, csak a digitális óra számlapja világított élesen. Hamar megszerezte azt a pohár vizet, és visszament, hogy ismét lefeküdjön. Bár nem tudta, képes lesz- e újra aludni. Először is nagyon nehezen ment neki, mert állandóan Ericre gondolt, hogy mi lehet vele, merre lehet. Éppen megcélozta a szobáját, de nem érhette el, mert észrevette, hogy a fiú ajtaja nincs teljesen becsukva, és bentről zaj hallatszott ki, mintha valaki a berendezésen töltené ki a dühét, összerezzent a hangokra, és a szoba felé indult, de aztán hirtelen csend lett. Lisa az ajtóhoz lépett, és kitárta azt. Ahogy belépett meglátta a sziluettjét az ablakon át beáramló fénynél. Az íróasztalára támaszkodott, a fejét lehajtotta, és hangosan zihált. Bár csak egy sötét árnyékot tudott kivenni, nem kellett hozzá látnia az arcát, hogy felismerje.

- Eric? - kérdezte halkan Lisa, és beljebb lépett, a jobb kezével a villanykapcsolót kereste a falon, de nem találta.

- Menj innen! - suttogta fenyegetően a nephilim, és látszott, ahogy ökölbe szorul a keze az asztalon.

- Jól vagy? - körülnézett a szobában, tényleg rombolást végzett odabenn. Az íróasztalról a dolgok a földre voltak seperve, több tárgy közülük össze is tört, úgy nézett ki a szoba, mintha verekedtek volna benne. - Mi történt? - kutatott tovább a villanykapcsoló után a lány keze.

- Ne! - szólt rá Eric, de már elkésett, Lisa felkattintotta a lámpát. Éles fény telítette be hirtelen a szobát elvakítva egy pillanatra mindkettőjüket. Nehezen, de végül sikerült ismét a fiúra fókuszálnia. Még mindig háttal állt neki, érezhetően vibrált a levegőben a feszültség. Átöltözött mióta utoljára látta. Fekete farmert, fekete bőrkabátot viselt, és egy fekete bakancsot. Az asztalon ott derengett egy kard, vér száradt a pengéjére.