Raboskodó Angyal trilógia

III./ 28. fejezet

Belépett a lakásba, a nappaliban egyetlen olvasólámpa égett, de a fiút nem látta sehol. Sóhajtva végighúzta a kezét a kanapén, aztán egy kar fonódott a derekára és a díványhoz passzírozta. James elhúzta a haját a nyakából, majd végigsúrolta az ajkával az érzékeny bőrét.

– Nem hittem, hogy ma is eljössz – suttogta, forró lehelete csiklandozta a bőrét. – Azok után, ami a bátyáddal történt, hogy az apád kizárásáról ne is beszéljünk.

A lány megfordult a karjai közt, majd a mellkasára tette a kezét és eltolta magától. Amint szabad lett, a kanapéhoz lépett és leült rá.

– Nagyon jól informált vagy – mondta. James mellételepedett és végigsimított a combján.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Persze – bólintott a nephilim.

– Tudom, hogy erős vagy, de nem kell megjátszanod magad – felelte a fiú. – Előttem nincs értelme.

– Nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk – nézett rá Felisz, majd a lábát átvettette a csípőjén és az ölébe ült. Végigsimított az arcán, a borostája gyengéden karcolta a bőrét, majd megcsókolta, de a vadász nem volt túl készséges.

– Mi az? – húzódott el. – Csak nem ellen akarsz nekem állni?

– Tudod, hogy képtelen vagyok rá – mosolyodott el halványan a fiú. – Csak aggódom érted!

– Nem vagy a pszichológusom – rázta meg a fejét Felisz. – De ha szeretnéd, hogy elmenjek... – kezdte, majd felállt, mint, aki indulni készül.

– Azt nem mondtam – rántotta vissza James.

A mellkasán feküdt kényelmesen, amikor felébredt, sikerült elaludnia pár órácskára. A fiú a hasába vette a levegőt, ami folyamatosan, ütemesen emelkedett és süllyedt, közben a lány hajával játszott könnyedén. Csöndben feküdtek, majd megszólalt, megtörve a rájuk telepedett békét.

– Talán menned kellene – mondta halkan. Felisz felkönyökölt és ránézett. A fekete szemek izzottak és tűrték a kissé sértett szürke pillantást.

– El akarsz küldeni? – adott hangot a megbántottságának.

– Csak nem akarom, hogy odalegyen a jó kislány image-d – mosolyodott el a vadász. – Éjszakára kimaradni, engedély nélkül... Hidd el, nem akarsz magyarázkodni a szüleidnek! Csoda, hogy eddig nem buktál le.

– Van még időnk – felelte a lány, nem akart még menni, olyan jó volt így végre, olyan régen vágyott már arra, hogy így viselkedjen vele.

– Nincs, lassan feljön a Nap – rázta meg a fejét.

Felisz felült és körbenézett, Jamesnek igaza volt az első napsugarak már látszódtak az égen, világosabb lett a szobában is egy kicsit. Fel akart állni az ágyból, de a fiú megragadta a karját, így visszanézett rá várakozóan.

– Ugye tudod, hogy ez az egész nem változtat semmin? – kérdezte halkan.

– Hogy érted? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke.

– Nem vagyok jóember, Felisz – simított végig az arcán gyengéden. – Nem is akarom eljátszani – suttogta.

– Ezt majd máskor megbeszéljük – mosolygott rá és felvette a felsőjét.

– Talán abba kellene hagynunk – mondta ki végül azt, amitől a legjobban félt.

– Tessék? – kérdezte döbbenten Felisz. – Most szakítasz vagy mi?