Raboskodó Angyal trilógia

III./ 33. fejezet

Alex úgy érezte, mintha egy pallós feküdne kettejük között az ágyon. Nagyon figyelt rá, hogy hozzá ne érjen a lányhoz, mintha csak megégethetné. Meg se mert fordulni. Háttal feküdt le neki még két órával korábban, azóta nem mozdult, csak az éjjeliszekrényen lévő órát figyelte, ahogy változtak rajta a számok mutatva az idő lassú, ólomsúlyú mozgását. Nem is próbált meg aludni, tudta, hogy úgyse menne neki.

Vicktorie közben mocorogni kezdet és átölelte a fiú derekát, a homlokát pedig a vállának hajtotta. A nephilim élesen szívta be a levegőt és elfelejtette kifújni. A lány nyilvánvalóan elaludt, hűvös bőre az ő forró bőréhez ért. Nem tudta tovább elviselni a közelségét és felugrott az ágyból.

Nem maradt a szobában sem, kifutott a konyhába, mint egy kisgyerek, akit megijesztettek az ágy alatt megbúvó szörnyek. A konyhapultra támaszkodott és próbált úrrá lenni a testén. Zaklatottan vette a levegőt és dübörgött a szíve, a tenyere izzadt.

Vicktorie túl közel van itt hozzá, összezárva vele a legborzasztóbb kínzás, amit csak átélhetett főleg a legutóbbi beszélgetésük után. Túlzottan máshogy néztek egymásra, túl sok minden állt közéjük és mégis egy ágyban feküdni vele őrjítő volt a számára.

– Jól vagy? – kérdezte egy álmos, de aggódó hang. Észre sem vette, hogy Vick utána jött. Bár sejthette volna, nincs ember, akit ne vert volna fel, ha így ugrik ki az ágyból.

Nem válaszolt, csak nézett maga elé, aztán megérezte a lány ujjait a vállán. Vicktorie hangtalanul járt, révén, hogy mezítláb volt.

– Ne! – Arrébb húzódott a keze elől, hogy ne érhesse el.

– Hagyd, hogy segítsek! – kérte a lány halkan.

– Nem tudsz, miattad van. – Alex a kezeibe temette az arcát, és még most sem fordult szembe Vicktorie-val. – Nekem ez nem megy.

– Mi?

– Ez – fordult meg és a lányra nézett. Vicktorie alig pár lépésre állt tőle a karját dörzsölve, mintha fázna. Őzbarna, selyem kombinéje éppen, hogy takarta a fenekét, nagy, kék szemeivel pedig őrá nézett. – Nem tudok melletted feküdni, megőrjít. Nem tudok másra gondolni csak rád. Nem tudom magam csak úgy túltenni rajtad, főleg nem így.

– Rendben – bólintott Vicktorie lassan. – Megágyazok neked a kanapén.

Azzal kihozta az ágyneműt a fiúnak és hamar kényelmes fekvőhellyé varázsolta a kanapét, majd megvárta még a nephilim lefekszik, és visszatért a saját szobájába. Sóhajtva az ajtónak dőlt, majd halvány mosollyal az arcán lefeküdt az ágyába immár egyedül és visszaemlékezett arra az időszakra, amikor ő érezte hasonlóan magát.

Már lassan egy hete lázálmok gyötörték a fiút, csak néhány pillanatra tért magához, akkor is nagyon gyenge volt. Nem igazán tudta, hogy mit tehetne, de egyet biztosan nem volt hajlandó, akárhányszor is kérte tőle, nem fogja sem megölni, sem magára hagyni, hogy meghaljon.

Újabb adag vizet hozott, hogy azzal hűsítse a tűzforró testét. Időnként adott neki a véréből, hogy életben tartsa. Néha próbált egy kis levest leerőltetni a fiú torkán, de ritkán sikerült. A vére nem hagyja éhen és szomjan halni, jobb ötlete nem volt sajnos.

Összefüggéstelenül motyogott, kihallotta többször Eric, Saiker és a saját nevét, valamint rengeteg olyan dolgot, amiről fogalma sem volt.

Ő is rettentően fáradt volt már. Mióta Chris ennyire rossz állapotba került egy percre se hagyta magára. Pár napja pedig az otthoni vértartaléka is elfogyott. Simán ki kellene bírnia, de mivel a vadásznak is adott a véréből sokkal hamarabb kezdte magát gyengének érezni.