Az RS utában korán indult az élet, de elsőként mindig Jack, a ház előtt álló büféskocsi tulajdonosa kelt fel. Mikor az első napsugarak megvilágították a környéket, ő már vagy 20 hamburgert és hot-dog-ot elkészített, aztán várta a vevőket. Pontban 7:30-kor megnyílt a ház kapuja és elkezdtek az emberek ki-be járkálni. Jack ilyenkor felpattant és hirdetni kezdte, kis büféskocsiját.
- Helló mindenki! Itt a finom, friss hotdog, fagyi, hamburger, főtt kukorica! Ki kér belőle? Amíg el nem fogy! Tessék, tessék!
A házban, a harmadik emeleten egy csodálatos színésznő lakott. Mindig ő volt az első, aki elfogyasztott valamit Jack-nél, mert már korán sietett a színházba, hogy próbáljon az esti darab előtt. Most is magassarkúban lépkedett át az úttesten és mosolyogva megállt a büféskocsi előtt.
- Kérném a szokásosat, vagyis a mézes-mustáros hamburgeremet, teljes kiörlésű zsemlével, salátával!
Jack sugárzott az örömtől, mert tudta, ha valaki meglátja, hogy a színésznő kora reggel ilyen örömmel megy hozzá, akkor beindul az üzlet.
- Egy diétás hamburger a művésznőnek! Hogy van ma? - Nyújtotta át a hamburgert egy szalvétába csomagolva.
- Köszönöm, jól vagyok, reggel kissé migrénes voltam, de a fájdalomcsillapító megoldotta.
- Nagyszerű, nagyszerű! Szép napot, művésznő! - Harsogta Jack.
- Köszönöm. - Mondta Prisca, majd leült egy közeli padra, hogy megreggelizzen.
A büféskocsi mellett egy szegény, hajléktalan fiú kéregetett, nem lehetett több 20 évesnél. Mikor a színésznő elment előtte, ködös tekintettel nézett utána.
- Milyen gyönyörű lány......
A ház kapuja újra kitárult és az örökké kedves Voldi bácsi lépkedett ki, botjára támaszkodva. Oldalán pedig egy kislány ugrált. Voldi bácsi a ház gondnoka volt. Szépen lassan odasétáltak Jack-hez.
- Mit kérsz Annie, kisunokám? - Fordult a kislány felé a gondnok.
- Egy hot-dog-ot, ketchup-pal és mustárral! - Kiáltozott vígan a kislány.
- Ha anyádék megtudnák, mivel etetlek, nem nyaralnál nálam! Büfés, hallotta Annie-t - Mondta Voldi bácsi, a rendelésre utalva.
- Persze, hogy hallottam, sőt az egész utca hallotta, mit kér az unokája Voldi bácsi. - Nevetett Jack, majd átadta a hot-dog-ot a gondnoknak.
- Köszi nagyapa! És ne félj, nem árulom el anyáéknak! Ők folyton csak zöldséggel etetnének! - Nézett nagy szemekkel a kislány.
Eközben a hajléktalan fiú sóvárgó pillantást vetett az ételre. - Én mindent megennék, akármit adnának......
Prisca már éppen menni készült, mikor hirtelen ott termett mellette a ház detektíve, Miss Secret C. Red.
- Jónapot művésznő! Sétálgatunk, sétálgatunk?
- Igen Deketív, megfájdult a fejem, mert sokáig tanultam a szerepemet és most muszáj kiszellőztetnem a fejemet. - Hadarta Prisca, mert bár már megszokta Miss Secret random kérdéseit, azért reggel mégis egy kicsit túlzásnak érezte.
- És nem látott esetleg valami szokatlant? - Húzta össze a szemét résnyire.
- Nem, semmit..... - Emelte a tekintetét az égre, a színésznő.
- A Büfés nem csinál semmi furcsát? - Folytatta a nyomozónő.
- Nem, dehogy, nagyon finom dolgokat árul!
- Kár! Pedig olyan szívesen lelepleznék valakit! - Mondta elszántan.
- Hát maga sosem pihen, Detektív? Láttam, az irodája itt a házban huszonnégy órát nyitva tart....... - Hitetlenkedett Prisca.
- Én sose! Tudja, Művésznő, én az igazságért élek-halok..... De itt mindig csak ugyanaz van, olyan ez a ház, mint egy kis falu, mindenki mindenkit ismer, egyedül ez a Büfés az új........ - Jelentette ki szigorúan, majd rántott egyett amúgy is szoros copfján és tovább sétált.
A büféskocsi mellett egy szegény fiú kéregetett, de a legtöbben észre sem vették. Jack undorodva tolta arrébb a lábával: - Ne gyere ilyen közel! Még elriasztod a vevőimet!
- De itt olyan finom illatok vannak...... - Szippantott bele a levegőbe a fiú.
- Majd akkor szagolgass, ha pénzed is van! Na sicc! - Kiáltott rá a Büfés és összecsapta két tenyerét, mintha csak egy macskához szólt volna. Erre már felfigyeltek egy páran az utcában és érdeklődve nézték, mi is történik pontosan. A színésznő rémülten fordult hátra a tapsot meghallva, majd felállt a padról és odasétált a büféskocsihoz.
- Te fiú, éhes vagy? Kérsz egy szendvicset, vagy valamit? - Pillantott a hajléktalanra, mire az azonnal felállt.
- Ó, milyen kedves, igen, köszönöm szépen! - Bólintott elvarázsoltan.
- Egy hamburger jó lesz?
- Igen, igen köszönöm! - Nem is tudta, álmodik, vagy ébren van. De a Detektív megzavarta gondolatait.
- Közterületen kéregetni nem lehet! - Kiáltott oda és máris szélsebesen viharzott feléjük.
A fiú két kezét védekezőn tartotta maga elé: - Nem kéregettem, a művésznő meghívott!
- Így van! Én hívtam meg, nincs miért aggódnia. - Jelentette ki a Sznésznő határozottan. - Egy hamburgert kérek mindennel! - Fordult Jack-hez egy pillanatra, majd újra a fiúra fordította minden figyelmét. - Hogy hívják? Mit csinál itt a környéken, fiatalember? - Érdeklődött kíváncsian.
- Tom vagyok. - Mutatkozott be illedelmesen. - Hát, errefelé laktunk a nénikémmel, de meghalt, engem meg nem volt ki eltartson. Nagyon jól tanultam, de nem tudom kifizetni egyik egyetemet sem, pedig tovább akarok tanulni. A szüleimre pedig nem is emlékszem.......
- Ó, te szegény! - Mondta a Színésznő és könnycseppek gyűltek zöld szemei alatt.
- Parancsoljanak! - Nyújtotta át a hamburgert Jack, Prisca pedig átvette tőle, majd Tom felé tartotta.
- Tessék a hamburgered! - Mosolygott szomorkásan. - Máskor is szívesen meghívlak! Sőt, van itt a házban egy üres mosókonyha, senki se használja, ott meghúzhanád agad, amíg nem találsz mást, majd megkérdezem a gondnokot! - Hadarta Prisca, mert ő már sietett volna tovább.
- Köszönöm a szívjóságát! - Hálálkodott Tom és hozzáláttot a hamburgeréhez.
- Mennem kell. Viszlát! - Intett a Színésznő és sietős léptekkel indult a színház felé.
- Viszlát Művésznő! - Kiáltott utána Tom.
Miss Red az egészet sastekintetével kísérte végig és mindent megfigyelt. - Na majd én rajta tartom a szememet, hogy tényleg olyan jóravaló gyerek-e, mint akinek látszik! - Megigazította szemüvegét és bement a házba.
Így indultak az RS utca nyugalmas reggelei..........
